Kína első versgyűjteménye

Az időszámítás előtti VII. században keletkezett a Shijing című első kínai versgyűjtemény, amely hőskölteményeket, gúnyos verseket, didaktikus költeményeket, szerelmes lírákat, ódákat, évszakverseket és munkadalokat tartalmazott. Ez a kínai versgyűjtemény több száz évvel régebben keletkezett, mint az ókori görög homéroszi eposzok, az Iliász és Odüsszeia.
A Shijing Kína első versgyűjteménye, amely az időszámítás előtti XI. századtól az időszámítás előtti VII. századig terjedő mintegy 500 esztendőben született versek közül 305-öt tartalmaz. A gyűjtemény három részből áll. A Szél elnevezésű első része a 15 fejedelemségben született 160 népdalt öleli fel. A Magas színvonal című második része az időszámítás előtti XI. századtól uralkodott Zhou-dinasztia korából származó 105 éneket-dalt foglalja magába, az Óda című utolsó része pedig vallási szertartásokon énekelt magasztos tárgyú 40 éneket tartalmaz, amelyek az ősök érdemeit és a szörnyek, a kísértetek, a szellemek óriási lelki, természetfölötti erejét dicsérik. Köztük főleg gyászdalokat, vallási szertartásokra írt énekeket és ódákat találunk.
Formáját tekintve a Shijing című versgyűjtemény főleg olyan verseket tartalmaz, amelyeknek minden mondata négy kínai szóból áll, de vannak olyan mondatok is, amelyeket két, három, öt, hat, hét vagy nyolc szó alkot. Nagy mennyiségben jelennek meg egymás után azonos szavak, illetve azonos ritmusú szavak a mondatokon belül. Így sokszínűség jellemzi ezt az irodalmi alkotást. Felolvasásakor érezhető rendkívüli zenei hatása. A Szél című rész alkotja a versgyűjtemény jelentős részét. Ebben a részben található népdalokat hétköznapi emberek írták, ezért alig van cikornyás elem bennük. A népdalok a dolgozó nép valós életét mutatják be. Vannak köztük olyan dalok, amelyek a fiatalok szerelmét ábrázolják, s olyanok, amelyekben kérdő mondatok formája fejezi ki a rabszolgák felháborodását a rabszolgatartókkal szemben. Vannak olyanok, amelyek a hadi eseményeket jelenítik meg.
Az egyes szám első személyben íródott versekből megtudhatjuk, hogy az alkotók igen különböző csoportokból kerültek ki, vannak köztük egyszerű dolgozók, katonák, előkelők a felsőtől az alsó rétegekig.
A versgyűjtemény darabjait eredetileg a különböző énekes szertartások és ünnepek alkalmával mondták el, s jól tükrözi az alkotók véleményét az adott kor politikai és társadalmi kérdéseiről. Később ez tananyagként szerepelt az előkelők oktatásában és nevelésében. Így bekerült Kína klasszikus irodalmi művei közé is. Az oktatásnak köszönhetően általa gazdagodott az írott és a beszélt nyelv is. Az emberek a kommunikáció során gyakran ebből a versgyűjteményből idéztek, hogy minél jobban ki tudják fejezni érzéseiket, gondolataikat. Konfuciusz ókori kínai filozófus egyik művében megállapította: aki nem tanul a Shijing versgyűjteményből, nem tud jól kommunikálni. Ez a kijelentése jól mutatja, milyen nagyra értékelte ezt az ókori kínai versgyűjteményt.
A Shijing versgyűjtemény a kínai szépirodalom tárházának legrégibb alkotása, egyben a fejlett ókori kínai irodalom jelképe. A versgyűjtemény témái az ókori kínai társadalom szinte minden területét érintik, egyebek között az emberek munkáját és szerelmét, a háborúkat, az elnyomást és az ellenállást, a népszokásokat és a házasságot, a gyászt és a lakomákat, a csillagászatot, a Földdel kapcsolatos kutatásokat, az állat- és a növényvilágot. Emellett fontos anyagként szolgál az időszámítás előtti XI. századtól VI. századig terjedő kínai nyelv kutatása számára is.