>>[Húros pengetőhangszer]

Rewafu húros pengetőhangszer

A Rewafu egy húrós pengetőhangszer, amely a kínai ujgur, tadzsik és üzbég nemzetiségiek körében terjedt el. A 14. században keletkezett, már több mint 600 éves. Akkoriban az általuk lakott Xinjiangban fokozódott a gazdasági és a kulturális kapcsolat Kína más részeivel és külföldi országokkal. Az ujgurok saját hangszereik alapján más országrészek és külföldi országok tapasztalataiból tanulva többfajta új hangszert fejlesztettek ki. Köztük a Rewafu a legjelentősebb, amely mindmáig megmaradt.
A Rewafu hangszer többnyire fából van. Felső része, azaz nyaka vékény és hosszú. A legfelsőbb része hajlított. A hosszú nyak végéhez egy hangszekrény van hozzászerelve.
Vannak három-, öt-, hat-, hét-, nyolc- és kilenchúros Rewafu hangszerek. Leggyakrabban a legkülső húrt szólaltatják meg. A többi húr pedig a hangok felerősítésére szolgál.
A Rewafu hangszerből erős, világos, különleges, nagy kifejező erejű hangot lehet kicsalni. Ezen a hangszeren szólóműveket, kísérő- és szimfonikus (zenekari) zenét szoktak játszani. Akár állva, akár ülve, a zenésznek egyenesen kell tartania vállát. A bal könyök közé helyezve, bal kézzel fogva a hangszert, ujjaival pedig kezeli a hangnyílásokat, jobb kezében vékony lemezzel pengeti a hangszert, amely szép hangot ad.
Bár a kínai ujgur, tadzsik és üzbég kisebbség mind a Xinjiang Ujgur Autonóm Területen él, de a köztük elterjedt Rewafu húros pengetőhangszerek némileg eltérnek egymástól elnevezésük, formájuk és stílusuk terén.

Liuqin

A liuqin a kínai hagyományos pengetőhangszerek egyike, Fűzfából készítik, a formája olyan, mint a fűzfa levele, ezért nevezik liuqinnek. A liuqin szerkezete és konstrukciója hasonlít pipáére. Korábban egyszerű konstrukciója és formája miatt egy kicsit csúnyának és parasztosnak találták, ezért „parasztos pípá"-nak nevezték el. A liuqin Kína Shandong, Anhui és Jiangsu tartományában sokáig nagyon népszerű volt, gyakran egyfajta kísérőhangszerként használták a helyi operák színpadán, vagy népdalokban.
A liuqin nevű hangszernek nemcsak szerkezete hasonlít a pipáére, hanem megszólaltatási módjuk is hasonló, azzal a különbséggel, hogy a pipát ujjal, a liuqint egy vékony fémdarabbal szólaltatják meg. Az előadóművész az alábbi módon játszik a hangszeren: egy széken ülve a lábát keresztbe rakja, és a liuqint a mellére veszi fel. Játék közben bal kézzel a liuqin testét fogják, a jobb kéz hüvelyk- és mutatóujja között pedig fémdarabot tartva játszanak. A zenész testtartása igen elegáns.
A liuqin reformjával és megújításával kapcsolatban Wang Huiran neve megkerülhetetlen. Wang 1958-tól kezdte a liuqin megújítását, 1958 végén háromhúrú hangszert is alkotott a hagyományos kéthúrú mellett. Az új formájú liuqin hangja elragadóbb és szebb, előadási ereje gazdagabb. A múlt század 70-es éveiben Wang ismét négyhúrú hangszert alkotott, valamint magas hangzású liuqint is készített. A régi liuqinok nyele selyemből készült, az újaké pedig acélból. Az évtizedek során Wang sok zeneszámot dolgozott fel liuqinra, és újakat is alkotott. Régen a liuqint gyakran egyfajta kísérőhangszerként használták. Folyamatos reform, fejlesztés és újítás után, 200 év alatt a liuqin szólóhangszerré vált, és gyakran fontos szerepet játszik kínai népzenei együtteseknél.
Kínai zenei körökben a liuqin különleges szerepet jászik. Egyes kínai népzenei együttesekben a liuqin gyakran a legfontosabb ritmust játssza a felső regiszterekben. Ezen kívül a liuqin hangja olyan, mint az egyik nyugati hangszeré, a mandoliné, ezért a liuqin gyakran játszik együtt nyugati hangszerekkel. Ilyenkor külön stílusú zenét alkotnak.