A xun fúvós hangszer

 xun régi fúvós hangszer, mintegy 7000 ezer éves.
Mondák szerint az ókorban a xun vadászati eszköz volt „shiliuxing" néven. Akkor az emberek zsinórhoz fűzött gömb alakú kő-, illetve agyagdarabokat dobálva vadásztak. Ezek közül a kő- illetve agyagdarabok közül akadtak üregesek, amelyek a repülésük során keletkezett légáramlástól hangot adtak. Ez felkeltette az emberek érdeklődését, s próbálták ilyen üreges darabokat fújni. A hosszú idők folyamán így lassan kialakult a xun fúvós hangszer.
Kezdetben többnyire kőből és csontból készült a xun. Később pedig kerámia-xun hangszert készítették lapos, illetve ellipszis, gömb, hal, körte stb. alakban, leggyakrabban pedig körte alakban.
A hangszer felső részénél egy fúvóka szerepű lyuk van. Feneke lapos. Falán hanglyukak vannak. A legrégibb kezdetleges xun hangszeren csak egy hanglyuk volt. Később több hanglyukú hangszerré vált. Az időszámításunk kezdete előtti III. századig hat hanglyukú lett. Cao Zheng, a Kínai Központi Zeneakadémia professzora a XX. század harmincas éveinek végétől próbálta továbbfejleszteni ezt az ókori hangszert. Később Chen Chongnak, a Tianjini Zeneakadémia professzorának a körte alakú xun alapján sikerült kilenc hanglyukú xunt kifejlesztenie, amelyet a Jiangsu tartomány Yixing körzetéből való lila színű agyagból égetnek.
A kilenc hanglyukú xun erősebb és szélesebb hangot adhat a korábbinál. Hangfekvéseket és félhangokat lehet fújni ezen a hangszeren. A hangnem változtatására is felhasználható. A kilenc hanglyukú xun hangszeren régies hangulatú, vastag, mély, fájdalmas, de erős akaratú, színezetű zenét játszhatnak. A hanglyukak rendbehozatalának eredményeképpen a xun hangszeren ma már szóló, zenekari és kísérő zeneszámokat is elő lehet adni.
Nemrégiben Hubei tartomány ének- és táncegyüttese tagjának, Zhao Liangshannak sikerült kifejlesztenie a 10 hanglyukú xunt, amely keményfából készül. Ezáltal megoldódott az a gond, hogy a régebbi xun hangszerből nehéz magas hangot kicsalni.

Sheng

A sheng kínai ősi fúvós hangszer, a legelső nádsíp hangszer a világon, amely nagy hatással volt a nyugati hangszerek fejlődésére is.
1978-ban a Kína Hubei tartományában fekvő Sui járásban lévő Zeng herceg sírjában találták shenget. Több mint 2400 évvel előtt készítettek. Eddig ez a legkorábbi fennmaradt sheng hangszer Kínában.
A sheng történelme több mint 3000 évvel ezelőttre nyúlik vissza. Eleinte a sheng a paixiaóhoz hasonlított, nem volt nádsípja, a hangszernek teste sem volt, csak néhány bambuszcsövet köttek össze, amelyek különböző magasságú hangokat adtak ki. Ezután fokozatosan bambuszból készült nádsípot és testet adtak hozzá. Ettől kezdve már a sheng és a paixiao nem hasonlítanak egymáshoz.
A sheng fúvókája fából, a teste lopótökből készült, több tíz darab különböző hosszúságú bambuszcsövet kapcsolanak a hangszertest felső részéhez, ami egyébként úgy néz ki, mint egy lópata. A Tang-dinasztia után az előadóművészek a sheng testét már nem lopótökből, hanem fából alakították ki. Még később a fát is felváltotta az acél, amivel párhuzamosan a sípokat is bambusz helyett acélból alakítták ki.
A shengnek igen hosszú történelme van, ezért számos fajtája alakult ki az idők folyamán. Az új Kína megalakulása óta a hangszert mesterek és zeneművészek folyamatosan megújították, aminek következtében újabb és újabb fajta shengek alakultak ki, például hangterjedelmet bővítő sheng, billentyűkkel ellátott sheng stb. Ezzel párhuzamosan a előadható számok mennyisége nőtt, fajtái gazdagodtak.
A sheng hangvétele tiszta és édes, felső regisztere átlátszó, tiszta és dallamos, közép regisztere lágy és széles, alsó regisztere mély és vastag. A kínai hagyományos hangszerek közül a sheng az egyetlen olyan hangszer, amely akkordot is képes megszólaltatni. Gazdagíthatja továbbá a hanghatásokat a zenekar előadása során. A kínai fúvós- és pengetős hangszerek zenekarokban néha három fajta shenget is használnak együtt, magas, közepes és alacsony hangzású shenget.