A Leiqin húros pengetős hangszert a 20. század 20-as éveiben egy másik kínai pengetőhangszer, név szerint a Zuihu alapján fejlesztették ki. A múlt század elején a kelet-kínai Shandong tartomány Yunchen járásában élt egy szegény ember, Wang Dianyu, aki gyermekkorában himlőben megvakult. Tehetsége és szorgalma miatt jól tudott játszani számos népdalt és helyi színdarabok zenéjét a Zuihu hangszeren. Az 1920-as években Wang Dianyu átalakította a Zuihu hangszert: meghosszabbította a nyakát, nagyobbá tette a hangdobot, amelyhez megfelelő vastagságú kigyóbőrt is burkolt. Így született egy olyan hangszer, amelynek hangja erősebb, szélesebb, szebb lett a Zuihu hangszernél. 1953-ban hivatalosan a Leiqin nevet adtak ennek a pengetős hangszernek.
A Leiqin hangszer részei: nyak, hangdob, fej, húrcsiga és vonó. A nyak, a fej és a csiga kemény fából készül. A fej lapátszerű. A húrcsigára szép motívumokat vésnek rá, a csiga fejéhez csontfáragványt is erősítenek. A hangdob viszonylag rövid, rézlemezből készül. A vonón kifeszített lószőr széles. A Leiqinnek két fajtája van: a nagy Leiqin hangszer hossza 110 centimétert tesz ki. A kis Leiqin hangszeré pedig 90 centimétert.
Ugyanúgy játszanak a Leiqin hangszeren, mint ahogyan sok más húros pengetőhangszeren. A zenész a hangszert a bal lábára teszi, bal kézben tartva a hangszert és nyomva a húrokat, jobb kézzel húzza a vonót a két húr között.
A Leiqin egy nagy kifejezőerejű hangszer. Hangja széles, erős, lágy és kellemes. Ezen a hangszeren szólózenét, zenekari zenét és együttes hangszeres zenét, sok színdarab zenéjét lehet játszani, az emberek, a madarak és az állatok, továbbá sok más hangszer hangját is lehet utánozni.

A niutuiqin

A niutuiqin ősi kínai népi húros hangszer. Főként a Délnyugat-Kínában, Guizhou, Guangxi és Hunan tartományban élő dong nemzetiség körében közkedvelt és elterjedt. A hangszert hosszúkás, vékony kinézete miatt nevezik niutuiqinnek, azaz marhalábszárnak, minthogy a niutui szó magyarul marhalábat jelent. A hagyományos niutuiqin kínai fenyőből készül. Alsó része belül üres, a hangszer nyaka széles, a teteje pedig szögletes, két kemény fából készült hegedűnyereg van rajta. A hegedű húrjai pálmarostokból készülnek, és bambuszvonóval szólaltatják meg, amely szintén pálmarostból készült.
A kínai zenetörténetben más húros hangszerekkel összehasonlítva a niutuiqin az egyik legegyedibb hangszer. Minthogy a vonó és a húr is pálmarostból készült, a kettő együtt megszólalva egyedülállóan különleges hangot ad ki: a niutuiqin hangja egyszerre lágy és érdes. Az emberi énekhanggal kitűnően harmonizál a niutuiqin hangja, tele van világos nemzeti stílussal és helyi ízekkel. A niutuiqint megszólaltatása alapján leginkább az Európában ismeretes hegedűhöz lehet hasonlítani, habár a niutuiqin hangterjedelme nem nagyon széles.
A niutuiqin népi hangszer, az emberek maguknak készítik ezért különféle anyagokból, különféle méretben állítják elő. A dongok már hosszú ideje készítik és játszanak rajta, több ízben újításokat is hajtottak végre a niutuiqin-en, hogy minél szebb hangzást, nagyobb kifejezőerőt érjenek el. A gyakori változtatások után a hangszer teste nagyobb lett, a hegedűnyeregnél hanglyukat alakítottak ki, a húrok selyemből, illetve acélból készülnek a korábbi pálma helyett, a vonó pálmarostjait pedig lófarokból készült húrok váltották fel. Továbbá, a könnyedebb hangzást néhányan azzal is igyekeznek elérni, hogy a végére rászereltek egy hajlított fémtámasztékot, ezáltal játék közben az előadó bal keze kisebb terhelésnek van kitéve, minthogy nem kell tartania a hangszert.
A dong nemzetiség kulturális életében a niutuiqin fontos szerepet játszik. Így állandó kísérőhangszer a helyi operaelőadásokon és színi előadásokon. A dong férfiak nagy többsége kitűnően játszik ezen a csodálatos hangszeren. Délnyugat-Kínában gyakran látni sétálgató férfiakat niutuiqinon játszani.