A huobusi

A huobusi (haobisi, hebisi, huposi), azaz hegedű egy ősi mongol pengetős hangszer. A legtöbb mongol családban megtalálható. A huobusi a Yuan-dinasztia története szerint már az időszámításunk előtti I. században elterjedt az Észak-Kínában élő nemzetiségek között, a guzheng, a konghou és más han hangszerekkel kapcsolatban találhatunk utalást a huobusi kifejlesztésére.
Az ókorban a huobusi lantszerűen nézett ki. A napjainkban a huobusi hosszúsága körülbelül 90 centiméter, a nyaka egyenes, felső része kihajlik. A hangszer dobszerű kerek részét kígyóbőrrel borították, amelyre 3-4 húrt feszítettek. Ebbe a részbe csatlakoztatták a viszonylag hosszú hangszer nyakát. A hangszer hangjai a sztyeppék varázslatos síkságait idézik.
Az előadásokon az ülő előadóművész a lábát keresztbe téve a huobusit a mellére fektetve szólaltatja meg. Az előadó a bal kezében tartja a hangszert és a jobb kéz hüvelyk- és mutatóujjával pengeti a húrokat. A huobusi hangja rendkívül tiszta és lágy, ezért gyakran szólóhangszerként is használják.
A huobusit a Yuan-korban a Yuan-dinasztia története szerint szinte minden állami ceremónián használták, ezért állami hangszernek is nevezték.
A Yuan-dinasztia bukása után is nagy közkedveltségnek örvendett a hangszer. A Qing-dinasztia idején újra népszerű lett a császári udvarban, szinte minden díszebéden huobusivel szórakoztatták a vendégeket. Továbbá évente, a császári vadászatok idején, az első holdhónap első, illetve ötödik napján is nagy szerepet kapott a hangszer.
Ismeretlen okból a Qing-dinasztia után azonban huobusi szinte teljesen feledésbe merült. 1949 után a népzenekutatók fedezték fel újra a hangszert. Ekkor történelmi feljegyzések alapján rekonstruálták a hangszert, amelynek a hangzás alapján három fajtáját különböztették meg: magas-, közép- és mélyhangzású huobusi-t. A kialakításnál ügyeltek arra is, hogy a feltámasztott hangszer megfeleljen a mongolnemzetiség szokásainak. A Belső-Mongóliában ma használatos hangszer háromszor nagyobb, mint a fentebb leírt változat, és nem is kígyóbőrrel, hanem főnixfával fedték be a hangszertestet. Ezért új huobusi hangja sokkal nagyobb mint régié volt, továbbá mélyebb, szélesebb és finomabb is.

Dongbula

A dongbula ősi kazah pengetős hangszer. Sok kazah család van, amelynek minden tagja tud játszani dongbulán. A kazah nemzet főleg Kína északnyugati részén, Xinjiang és Qinghai tartományok északi részén, továbbá Gansu tartomány nyugati részén él. Kazah nyelven a dong, szó szerint azt jelenti: „a hangszer hangja", a bula szó szerinti jelentése pedig: „húros hangszer megváltoztatása".
A dongbula nevű hangszer az időszámításunk előtti III. században már megjelent és elterjedt Xingjiang tartományban.
A dongbula nevű hangszert fából készítik, a formája olyan, mint egy nagy kanál. Korábban a konstrukciója és a formája egyszerűbb volt. A dongbulának két birkabélből készült húrja van, a szárán kilenc lyuk van. A kazah népi énekesek mindig magukkal hordják a dongbulájukat, mert szerintük ez az elképzelhető legjobb kísérőhangszer. Amikor pásztorkodnak, és velük van a dongbulájuk, már nem is érzik magukat magányosnak. Munka után a kazahok gyakran énekelnek együtt, és táncolnak a dongbula gyönyörű zenéjére.
A dongbulát nemcsak szólóhangszerként használják, hanem kísérőhangszerként is. Rendkívül gazdag, erőteljes hangja van, a hangszert mesteri fokon megszólaltatók sokfajta hangot ki tudnak fejezni vele, például a sztyeppén folyó forrás hangját, a tiszta és dallamos madárcsiripelést, az örvendező juhnyájat, a sebes ló patájának hangját, stb.