A gong

A gong hagyományos kínai ütős hangszer, és igen fontos hangszerként szerepel a kínai zenedarabokban. A történelem során az emberek nemcsak népzenei darabokban, a helyi operák előadásain használták a dobokat, hanem ünnepélyeken, sárkányhajó- és munkaversenyeken, az oroszlántáncnál, továbbáa bő termés érdekében tartott ünnepélyen is használták a gongokat.
Kínában az ütős hangszerek három fajta anyagból készülhettek: fémből, bambuszból, illetve más anyagokból. A gong egyfajta kerek fém ütőshangszer. Rézből készül, a szerkezete viszonylag egyszerű, a teste domború. Az előadóművész az alábbi módon játszik a hangszeren: a kerettel szabályozza a gong hangmagasságát, majd pedig egy fából készült ütővel szólaltatja meg a hangszert.
A gong legkorábban Délnyugat-Kínában a nemzeti kisebbségek között jelent meg. Az időszámításunk előtti II. században a nemzetiségek közötti cserekereskedelemnek köszönhetően a gong a Sárga-folyó vízgyűjtő területén is elterjedt. Azokban az időkben a királyságok közötti háborúkban gyakran használták a gongot. A parancsnokok a gong segítségével vezényelték a katonákat. Kínában akkoriban a gongütés a visszavonulást jelezte (Ming jin shou bing).
A különböző felhasználási területek és alkalmak következtében Kínában körülbelül 30 féle gongfajta alakult ki - közülük a legközismertebb a nagy- és a kisgong.
A nagygong, miként neve is mutatja, igen nagy. Átmérője körülbelül 30-100 cm között van. Öblös, mély, hosszan visszhangzó gyönyörű hangja van. A zenekarok gyakran használják, a helyi opera előadásain a zaklatott, feszült lelkiállapot kifejezésére használják.
A kisgongnak zenei hangzás szerint három fajtája van: felső, közepes és alsó regiszterű gong. A kisgong átmérője 21-22,5 cm között van. A kisgong az egyik legnépszerűbb hangszer, a pekingi opera, a ping opera és a bangzi előadásain is a kisgong a legtöbbet megszólaltatott hangszer. Ezen kívül színdarabokban, fúvós- és ütőshangszeres zenekarokban is hallható.
Kínában a gong kísérettel előadott legnépszerűbb darab: A hálóját kivető halász.

A kínai dobok

A dob, ugyanúgy mint más népek ősi kultúrájában, már nagyon hamar megjelent a kínai zenetörténetben is, körülbelül 3000 évvel ezelőtt. Az ősi időkben az emberek nemcsak a vallási szertartásokon és a különböző törzsi mulatságokon használták a dobokat, hanem csatákban, vadászatkor és az idő múlását is dobpergéssel jelezték. A törzsközösség felbomlása után az élet mind szélesebb területein használták a dobokat, mint például különféle ünnepeken és színdarabok előadásakor. Egy dob elkészítése viszonylag egyszerű, egy favázra állatbőrt kell kifeszíteni, amit aztán könnyen megszólaltathatunk egy dobverővel. Kínában rengeteg dobfajta létezik: ún. zsebdob, nagy dob, tonggu, kézi dob, kongadob. 
Az ún. zsebdob - nevével ellentétben - egy hordó alakú nagy dobfajta. A dob középső része szélesebb, mint az alja és a teteje. A dob tetejére szarvasmarhabőrt feszítenek ki. A dob mindkét oldalán hatalmas fémkarikák vannak, amelyekhez egy madzaggal odaerősítették a dobverőket. Az ún. zsebdobnak négy fajtája van. Ezt a dobot előszeretettel használták ünnepeken és színdarabok előadásakor.
A legközismertebb dobkísérettel előadott zeneszám: A tigris áldozatára feni a fogait.