A guqin

A guqin, szó szerint „ősi hangszer", más néven qin, vagy héthúros hangszer, Kína egyik legrégibb hangszere. A több mint 3 ezer évvel ezelőtti Zhou-dinasztia korában a kínai nemzet ősei alkották ezt a hangszert.
A dallama széles, szép, változatos, amit a kínai ősök nagyon szerettek. Az ő szemükben a guqin kiváló hangszer volt, ezért a guqint sorolták a négy kínai ősi népművészet élére. A négy népművészet egyébkent a következő: a guqin hangszer, a sajátos kínai sakk, a kalligráfia és a festészet. Az átlagemberek, a tisztviselők, a mandarinok, a tábornokok, és a császárok egyaránt nagyon szerették a guqin-zenét.
Szólóhangszer is, de a guqin érzelmi, hangulati elemekkel is kísérheti a dalokat. A meglevő guqin-hangszerek fele szokta kísérni a dalokat.
Nagyon komolyan vették a guqin előadóművészetet. A zenészeknek az előadás előtt fürdeniük kellett és át kellett öltözniük. Csak ezután kezdhették meg az előadást. Füstölőt gyújtottak, guggolva a lábon, ülve pedig az asztalon elhelyezett guqin hangszeren játszották a számokat. A történelem során sok mese fűződőtt a guqin hangszerhez.
A Magas hegyeket feldaráló folyó című zeneszámot hallották, aminek a témája egy meséből jött. A legenda szerint az időszámítás előtti Tavasz és Hadakozó fejedelemségek korában volt egy értelmiségi, Bo Ya, aki járatos volt a guqin hangszeren való játékban. Egyszer hajón utazva gyönyörű tájon kötöttek ki a meredek falú partnál. Bo Ya ekkor a guqin hangszerén játszott. Közben elszakadt a hangszer egy húrja. Az akkori hiedelem szerint ez azt jelentette, hogy valaki titokban meghallgatta az előadását.

A Jiayeqin húros pengetőhangszer

A Jiayeqing a koreai kisebbség egyik régi húros pengetőhangszere, amely kapcsolatban áll a kínai nemzetiség ókori Guzheng húros pengető hangszerével. Az írott történelmi feljegyzések szerint az időszámításunk szerinti 500 körül az ókori koreai állam királyának parancsára a kínai Guzheng hangszer alapján elkészítettek egy hangszert, név szerint a Jiayeqint.
Ez a hangszer már mintegy 1500 éves. Az ókori időszakban a Jiayeqin egy egész fatörzsből készült. Az alsó része szarv alakú, alul nyílt volt, ezért csak halkabb hangot adhatott ki, és nélkülözte a kifejezőerőt is. Az évszázadokon át a koreai zenei szakértők más nemzetiségek erre vonatkozó tapasztalaiból tanulva továbbfejlesztették saját hangszerüket. A megjavított Jiayeqin megerősítette és szebbé tette hangját.
A hangszer hangja kitűnő, a zenész mozdulata is szép. Bal kézzel nyomja, jobb kézzel pedig pengeti a húrokat, különböző hangnemeket követve. A hangszer gazdagon kifejezheti az emberek örömét, haragját és bánatát, valamint az izgalmas, lenyűgöző, monumentális jeleneteket. Ezen a hangszeren különösen a vidám, könnyű, eleven hangnemű zeneműveket lehet játszani. Korábban a Jiayefu zenészek zömükben férfiak voltak, ma egyre több nő játszik ezen a hangszeren.