• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Az EU nem kapkodná el a katonai beavatkozást Szíriában
2013-09-04 17:16:11
CRI

Michael Mann, Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének szóvivője szeptember 3-án arra intette a nemzetközi közösséget, hogy várja meg az ENSZ vizsgálatának eredményeit, mielőtt döntene a következő szíriai lépésről.

Michael Mann kiemelte, hogy az EU maga is a lehető leghevesebben bírálta a vegyi fegyverek szíriai bevetését, illetve cselekvésre szólította fel a nemzetközi közösséget Szíria ellen. Viszont a konkrét lépésekhez meg kell várni az alapos és pontos beszámolókat, amik kétség nélkül bizonyítják, hogy valóban vegyifegyver-használat történt, illetve felfedik, melyik oldal vetette be őket, tette hozzá.

Rádiónk más értesülései szerint az EU külügy-, illetve védelmi miniszterei szeptember 6 és 7 között tárgyalóasztalhoz ülnek Litvániában. A tárgyalás – amelyen John Kerry amerikai külügyminiszter is részt vesz – egyik legfontosabb központi témája a szíriai helyzet lesz.

 

Szíriai konfliktus, további részletesebb információkért, NÉZZ IDE!!!






Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China