„A legnagyobb akadály belülről fakad. Akkor kezdünk félni, amikor bekötik a szemünket. Különösen a meccsen félek, amikor cselezek és többen körülvesznek. A technika gyakorlása egyszerűbb, de a félelem leküzdése nem könnyű dolog. Igazából még nem is tudtam legyőzni a félelmet."

A 19 éves kantoni Xu Hongliang a gyengén látók focicsapatának, a Madárfészeknek a csapatkapitánya. Xu már hét éve focizik, de csak három hónapja játszik a csapatban. Szeret énekelni, zenét hallgatni, videojátékkal játszani és vicceket mesélni.

A Madárfészek csapatát a fogyatékkal élők kínai szövetsége és a fogyatékkal élők liaoningi szövetsége közösen hozta létre. A csapat szponzora a hasonló nevű pekingi olimpiai stadion. Az edzéseket a Liaoning tartományi Shenyang külvárosának egyik gyógypedagógiai főiskoláján tartják. A csapat létrehozásának célja a labdarúgás népszerűsítse a gyengén látók között, és a játékosok felkészítése a válogatottságra. A csapat legfiatalabb tagja 13, a legidősebb pedig 23 éves. Vannak közöttük teljesen vakok és olyanok, akik többé-kevésbé érzékelik a fényt, így a pályán mindenkinek bekötött szemmel kell játszania. Az általuk használt egyedi labda belseje vasból és acélból készül, ezért a megszokottnál nehezebb.

A vak játékosoknak figyelniük kell a labda hangját, az edző és a többi játékos utasításait, illetve nagyon oda kell figyelniük a körülményekre is, hogy tudják, honnan jön a labda, és arra is, hogyan szerveződik a támadás.

Az edzőik nemcsak a látáskárosult játékosok labdarúgó-technikáját próbálják javítani, hanem családtagok és barátok. Például az egyik edző, Dong Junjie folyamatosan arra buzdítja a játékosokat, hogy küzdjék le a belső félelmüket, de a mindennapi teendőkben is gyakran segít, és gondoskodik róluk. A 19 éves Xu Hongliang nagyon hálás azért a segítségért, amit az edzőjüktől, Dongtól kap.

„Nem könnyű minket edzeni. Pótapaként gondoskodik rólunk. Megvarrja a kopott ruhánkat és szemtakarót készít, ebédet, vacsorát hoz a teljesen vak játékosoknak, és elvisz minket vásárolni."

Dong a 70-80-as években Liaoning tartomány focicsapatában játszott, és egymást követően tízszer nyerték meg az ázsiai klubcsapatok bajnokságát és szerezték meg a kínai labdarúgó-szövetség kupáját. A kínai látáskárosultak focicsapatának edzőjeként is dolgozott, és csapata ezüstérmet nyert a 2008-as pekingi paralimpián. Kezdetben azért foglalkozott a látáskárosult labdarúgókkal, hogy megértse ezt a sportot, de a játékosok akaraterejét látva úgy döntött, hogy a csapat mellett marad, és a tudását és a tapasztalatát arra fogja használni, hogy valóra váltsa a játékosok álmát.

Nem könnyű a labdarúgó-technika megtanítása a látáskárosultaknak. Egy egyszerű mozdulatsort is több lépésre kell osztani. A játékosok tapintással „olvassák le" a mozdulatokat, és a demonstráció után Dong Junjie segítségével gyakorolják a mozdulatsort újra és újra.

„Akiknek nincs problémájuk a látással, látják a mozdulatsort, ám a vak játékosoknál ez teljesen másképp működik. Csak tapintással tudják értelmezni a mozdulatokat, azt, hogy hogyan fordul a test, hogyan kell végrehajtani a cselt, és unos-untalan ismételni kell a mozdulatsort. Csak akkor tudnak jól cselezni, ha helyesen hajtják végre a mozdulatokat."

Dong másik feladata az, hogy segítse a játékosokat a félelem leküzdésében. A játékosoknak „vakon kell bízniuk" edzőjükben, aki igyekszik segíteni nekik, ételt és gyümölcsöket vesz nekik, orvoshoz viszi őket. Szabadidejében jókat beszélget a játékosokkal, ami jó hangulatot teremt, és a kölcsönös bizalom is egyre erősebb.

„A sérülés elkerülhetetlen a mindennapokban, a meccseken vagy az edzésen. Az edzésen gyakran kiabálok, ha ki kell kerülniük egymást, és így kevesebb ütközés és sérülés történik. Bátorítom őket, szurkolok nekik, hogy ne féljenek. Napról napra váltak egyre bátorabbá a fiatal játékosok, és ma már jól alkalmazkodnak a versenyhelyzethez, és ennek köszönhetően jó formában játszanak. Az edzés abban is segíti őket, hogy rájöjjenek: az élet látás nélkül sem olyan nehéz."

Az egyéni képesség nagyon fontos a vakfociban. Látás nélkül csak saját megérzéseikre és tapasztalatukra támaszkodhatnak a cselezéskor és a lövéskor. A Madárfészek csapata naponta négy órát edz. A délelőtti kétórás technikai tréning során a fő feladat többek között a passzolás és a lövőtechnika gyakorlása. A délutáni tréning főleg az egy az egy, és a négy a négy elleni játékkal telik. Az edzésen kívül az új tanévben kínai irodalmat, matematikát és angol nyelvet is tanulhatnak a játékosok.

Álmairól szólva Dong Junjie elmondta, hogy továbbra is a labdarúgás népszerűsítésével fog foglalkozni a gyengén látók körében.

„Az álmom az, hogy a segítségemmel a világ legkiválóbb vakfocistái legyenek, és akkor lennék elégedett, ha a kínai gyengén látók focicsapata paralimpiai bajnokságot nyerne."