• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
A német kancellár kínai külügyminiszterrel tárgyalt Berlinben
2017-04-26 12:11:44
CRI

A Kínai Nemzetközi Rádió (CRI) jelentése szerint Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben találkozott a jelenleg látogatáson Németországában tartózkodó Wang Yi kínai külügyminiszterrel, aki a kínai-német diplomáciai és biztonsági párbeszéd harmadik fordulóján is részt vett.

Merkel először arra kérte a kínai külügyminisztert, adja át szívélyes üdvözletét Xi Jinping kínai elnöknek és Li Keqiang kínai miniszterelnöknek, Wang pedig a kínai elnök és a kínai miniszterelnök üdvözletét adta át a német kancellárnak.

Merkel elmondta, hogy nagyon fontosnak tartja a Kínával fenntartott kapcsolatok és az együttműködések fejlődését, és reméli, hogy az idén várható eseményeken keresztül a kétoldalú átfogó stratégiai partnerség jobban fejlődhet. Mint mondta, jelentősen támogatja a kínai elnök által javasolt „övezet és út" kezdeményezést.

Wang elmondta, hogy 45 éves a kínai-német diplomáciai kapcsolat, és remélhetően idén új szintre léphet a kétoldalú átfogó stratégiai partnerség. A kínai külügyminiszter örömmel konstatálta, hogy Németország is képviselteti magát az „övezet és út" kezdeményezésről szóló nemzetközi csúcskonferencián.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China