• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom | Sport | Tudomány
Az első félévben 6,9 százalékkal nőtt Kína GDP-je
2017-07-17 15:57:57
CRI

A Kínai Statisztikai Hivatal július 17-én kiadott nyilatkozata alapján a Xinhua kínai hírügynökség jelentette, hogy idén az első félévben Kínában a bruttó hazai össztermék (GDP) 38 149 milliárd jüan volt, ami 6,9 százalékos növekedés a tavalyi év hasonló időszakához képest. Mind az első, mind a második negyedévi adatok 6,9 százalékkal nőttek. A mezőgazdaságnál 3,5 százalékos volt a növekedés, a gyáriparnál 6,4 százalékos, a tercier szektorban pedig 7,7 százalékos.

Xing Zhihong, a Kínai Statisztikai Hivatal szóvivője elmondta, hogy a kínai gazdaság működése ésszerű, és egyértelműen stabil a helyzete. Stabil a gazdasági növekedés, a foglalkoztatottság és a nyersanyagárak is. Növekedett a gazdasági fejlődés stabilitása, koordinációja és fenntarthatósága.

2017 első félévében 28 060,5 milliárd jüant értek el az állótőke-befektetések, itt a növekedés 8,6 százalékos volt. A kiskereskedelmi értékesítés 17 236,9 milliárd jüan volt, ami 10,4 százalékos bővülés.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
China ABC
A politikai rendszer
A gazdasági helyzet
A kínai nagy fal
A kínai evőpálcika
Főbb kínai vallások
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKorábbi verzió
2009-es weboldalunk
2004-es weboldalunk
Kapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China