• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom | Sport | Tudomány
Kína és az ASEAN közös fejlődési jövőképet akar
2017-11-14 11:15:00
CRI
A Xinhua kínai hírügynökség jelentése szerint november 13-án délután Li Keqiang kínai miniszterelnök részt vett a 20. kínai-ASEAN (10+1) csúcstalálkozón, amelyen megbeszélést folytatott az ASEAN tíz tagjának kormányfőjével.

Li elmondta, hogy idén lesz ötvenéves az ASEAN. Kijelentette, hogy Kína örömmel látja az ASEAN (Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége) fejlődését, és bízik az ASEAN jövőjében. Kína határozottan kitart az ASEAN közösségének építése mellett, támogatja az ASEAN központi szerepét a regionális együttműködésben, támogatja a szervezet még nagyobb szerepvállalását a nemzetközi és regionális ügyekben, és mindig prioritásként tekint az ASEAN-ra a peremországokkal folytatott diplomáciában, mondta a kínai miniszterelnök. Li hozzátette, Kína elkötelezett amellett, hogy az ASEAN jó barátja és jó szomszédja marad, Kína kész közösen tenni azért, hogy a nehéz időket is át tudják vészelni, és kész egy sorsközösség létrehozására.

A csúcstalálkozón részt vett kormányfők kijelentették, hogy az ASEAN és Kína kapcsolata erős és stabil, kölcsönös előnyökön alapul, és ez az ASEAN egyik legjelentősebb külső partnersége. A megjelent kormányfők bíznak abban, hogy a csúcs irányt mutathat a két fél kapcsolatának jövőbeni fejlődéséhez.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China