• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Júniusban tartják a Sanghaji Együttműködési Szervezet qingdaói csúcsértekezletét
2018-05-29 15:27:39
CRI

Wang Yi kínai államtanácsos, külügyminiszter hétfőn Pekingben bejelentette, hogy a Sanghaji Együttműködési Szervezet tagországai államfőinek 18. értekezlete június 9-én és 10-én Qingdaóban kerül megrendezésre. Xi Jinping kínai államelnök meghívta az orosz, a kazahsztáni, a kirgizisztáni és az iráni elnököt Qingdao városba. A csúcsértekezleten az államfők a „sanghaji szellemiség" végrehajtásáról, a biztonsági együttműködések elmélyítéséről és a gyakorlati együttműködések előmozdításáról beszélnek, tervet dolgoznak ki, célokat és irányt rögzítenek a Sanghaji Együttműködési Szervezet jövőbeni fejlesztése érdekében. A következőkben hallhatják a részleteket.

A qingdaói csúcsértekezlet a Sanghaji Együttműködési Szervezet bővítését követő első csúcsértekezlet, a második kínai otthoni fontos diplomáciai rendezvény 2018-ban. Wang Yi külügyminiszter elmondta, hogy a 8 tagország és 4 megfigyelő ország vezetője, valamint az ENSZ és a nemzetközi szervezetek tisztviselői jelennek meg Qingdao városban.

„Xi Jinping államelnök üdvözlő díszvacsorát ad a résztvevőknek, a vezetőkkel együtt megnéznek egy fény- és tűzijátékshow-t, levezeti a nagyobb és kisebb beszélgetéseket a Sanghaji Együttműködési Szervezet jelenlegi helyzetéről és jövőjéről, az együttműködések elmélyítéséről, a regionális és nemzetközi ügyekről cserél véleményt a résztvevőkkel."

A Sanghaji Együttműködési Szervezet 2017-es asztanai csúcsértekezlete után Kína ismét otthon rendezi az értekezletet. Wang Yi elmondta, hogy az eltelt egy évben Kína végrehajtotta a „sanghaji szellemiséget", megragadta a szervezet bővítési lehetőségét, törekedett az egységre, az együttműködésre és a közös fejlődésre, sikerült 160 kisebb-nagyobb értekezletet és rendezvényt tartani, előmozdította a tagországok közötti kölcsönös politikai bizalmat és gyakorlati együttműködéseket, szilárd alapot teremtett meg a qingdaói csúcsértekezlet megrendezéséhez. A qingdaói csúcsértekezleten Xi Jinping államelnök és más államfők közösen aláírják és kiadják a Qingdaói Nyilatkozatot. Wang Yi elmondta:

„A kiadandó qingdaói nyilatkozat összefoglalta a Sanghaji Együttműködési Szervezet létrehozása óta eltelt 17 év tapasztalatait, a kölcsönös bizalmat, előnyöket, egyenlőséget, megbeszéléseket, a különféle kultúrákat és a bonyolult nemzetközi helyzettel való közös szembenézést kezdeményezi."

Jelentések szerint a qingdaói csúcsértekezleten még együttműködési egyezményeket írnak alá a vámok, a mezőgazdaság, a környezetvédelem és az idegenforgalom területén. Wang Yi azt várja, hogy a qingdaói csúcsértekezlet új motorja lesz a Sanghaji Együttműködési Szervezet fejlődésének.

„A qingdaói értekezleten egyértelmű álláspontot fejtenek ki a globális kormányzásban és a többoldalú kereskedelmi rendszer megszilárdításában, innovációs, összehangolt, zöld, nyitott és megosztáson alapuló fejlődést kezdeményeznek, jó külső körülményeket teremtenek a tagországok fejlesztéséhez."

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China