Azt mondják, ez az a fesztivál, mely minden évben a világ legnagyobb emberi migrációját okozza, és ebben lehet is valami. De mit tegyen az a közel húszezres létszámú magyarországi kínai kolónia, melynek tagjai közül soknak nincs lehetősége arra, hogy a petárdák, piros lampionok, jiaozi és az egész nap sugárzott ünnepi tévéműsorok kereszttüzében, családtagjaikkal közösen elbúcsúztassák az óévet és megszabaduljanak annak ártalmaitól? Ugyanez a kérdés vonatkozik azokra a magyarokra is, akik itthon tanulják a kínai nyelvet és akik élénken érdeklődnek a kínai kultúra és hagyományok iránt, ám élőben még nem tapasztalták meg egy tavaszünnep varázsát.
Magyarország egyik legrégebbi, 1995-ben magyarok által alapított kínai–magyar kulturális szervezetének, a Kínai Művészeti Központnak legfőbb célkitűzése, hogy a két ország közötti kulturális cserekapcsolatokat erősítse. Éppen ezért idén is, mint megalakulásuk óta minden évben, nagyszabású kínai kulturális programra invitálják az érdeklődőket. Február 1-je és 24-e között több helyszínen, nemzetközi rangú művészeti produkciók és előadások köszöntik a majom évét. E programokban számos hazánkban élő, és hazánkba látogató művész, előadó, nemzetközi turnéját folytató művészdelegáció is részt vesz.
A fesztivál programjainak idén 7 intézmény ad helyszínt, sokak legnagyobb örömére nemcsak a fővárosban, hanem a megyeszékhelyek Konfuciusz Intézeteiben is. A Művészetek Palotájában február 4-én a Nagy Kínai Újévi hangverseny keretében, a Kínai Nemzeti Opera Kínai Tradicionális Zenekara és Táncdráma-színháza előadásában, az érdeklődők az ünnep alkalmával kihagyhatatlan Tavaszi fesztivál-nyitány mellett többek között a Pillangószerelmesek-fantáziát, és a Nagy Fal capricciót is meghallgathatták.
Az ELTE Konfuciusz Intézete február 5-én kézműves foglalkozásokkal, az Intézet diákjainak fellépésével, családias hangulatban köszöntötte a holdújévet.
A harcművészetek kedvelői február 7-én, Érden a 2016 Holdújév Kupa – harcművészeti bajnokság keretében TaiJi, WutangKungfu, ShaolinKungfu, ChungHopKuen, Sáska, kevert stílusok, páros és egyéni formákat tekinthettek meg, és személyesen is találkozhatnak a bajnokokkal, iskolákkal, mesterekkel.
A Keleti nyelvek Iskolája február 12-ei hagyományos Holdújévi Ünnepsége egyúttal az iskola fennállásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség is volt, melyen kínai, japán és koreai kulturális műsorokat követően kínai tea- és ételkóstolóval várták a vendégeket.
Izgalmas este elé néznek azok, akik február 16., 17., vagy 18-án MOM Kulturális Központba látogatnak, és megnézik a ShaolinWarriors 2016 Show-t, mely egyben 20 éves jubileumi turné is. A szerzetesek a közönséget interaktívan bevonják a bemutatóba, mely egy garantáltan új betekintést ad világukba és innovatív módon érzékelteti misztikus energiájukat.
A február 23-ai, hazánkban élõ kínai kolónia tavaszünnepi mûsorának részletei még nem ismertek, de az biztos, hogy a Kínai Mûvészeti Központ agilis és lelkes vezetõi, dolgozói okoznak majd kellemes meglepetéseket az érdeklõdõknek.
Lokálpatriótaként a szívemnek legkedvesebb eseményt február 22-én, szülõvárosomban, Szegeden rendezi a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézete. A hagyományos kínai ételkóstolóval záruló lampion ünnepen, az év első teliholdjának napján, a városba látogatnak a Kínai Mûvészeti Központ mûvészei is, hogy elõadásukkal elvarázsolják a holdújévet záró ünnep résztvevõit.
Érdemes hát nyomon követni a holdújévhez kapcsolódó magyarországi programokat, amik reményeink szerint minden évben bõvülnek és egyre szélesebb réteget érnek majd el.
Addig is, kívánok mindenkinek sok vastag piros borítékot és 祝大家新年快乐、万事如意!
Pónyai Réka