• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Közzétették Az újkori Kína és a világ című fehér könyvet
2019-09-27 15:32:43
CRI

A Xinhua kínai hírügynökség jelentése szerint a Kínai Népköztársaság megalakulásának 70. évfordulója alkalmából a kínai Államtanács Sajtóirodája szeptember 27-én közzétette Az újkori Kína és a világ című fehér könyvet. Xu Lin, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Propagandaosztályának vezetőhelyettese, a kínai Államtanács Sajtóirodájának vezetője kifejtette, hogy a fehér könyv megmutatja, Kína honnan indult el, hova fejlődik, Kína milyen fontos a világnak, hogyan kommunikál Kína a világgal, hogy a nemzetközi közösség jobban megismerje Kínát.

A fehér könyv szerint az elmúlt 70 évben a Kínai Kommunista Párt vezetésével Kína jelentősen megváltozott, és több csodát vitt véghez az emberiség fejlődésének történelmében. Főleg a KKP 18. kongresszusa után Kína kiváló és jelentős eredményeket ért el és egyre fontosabb szerepet játszik a világ fejlődésében.

A fehér könyv sok-sok ténnyel és statisztikai adattal mutatja be az elmúlt 70 évben Kína által elért eredményeket és hozzájárulását a világ fejlődéséhez. Jelenleg a kínai gazdasági összteljesítménye a világ második helyén áll, közel 1 milliárd 400 millió kínai jólétben él.

A fehér könyv azt is megmutatja, hogy az elmúlt 70 évben Kína azért ért el ilyen jelentős eredményeket, mert a KKP vezetésével a kínai nép helyes fejlődési módot talált – a kínai sajátosságú szocializmust.

A fehér könyv szerint jelenleg a világban fontos változások zajlanak, több lehetőség jelent meg, ám több a nehézség is. Kína reméli, hogy a világ országai együttműködnek az újabb nemzetközi rendszer felépítése és az új típusú gazdasági globalizáció megvalósítása érdekében. A legfontosabb az emberség szebb jövője.

Jelentés szerint Az újkori Kína és a világ című fehér könyvet nemcsak kínai nyelven adják ki, angolul, franciául, oroszul, németül, spanyolul, arabul és japánul is megjelenik.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China