Kisszínház a lakásom mellett |
A pekingi Dongcheng kerületben 18 kisszínház található, amelyekben a tavalyi év során összesen 865 operaelőadást tartottak, a nézők száma pedig elérte a 3 millió főt. Az idei évtől kezdve Dongcheng kerület 80 millió jüant fordít ezeknek a kisszínházaknak az átalakítására, valamint új operaelőadások színrevitelére. Az Ég temploma körül egy művészeti körzetet hoznak létre 34 színházzal, amelyből 18 kisszínház lesz.
A Penghao, Peking első magántulajdonú kisszínháza, a Siheyuan udvarházban jött létre. A siheyuan a kínai udvarházak gyűjtőneve, egy tradicionális kínai építkezési stílusra utal, amit a 12. századtól kezdve gyakran alkalmaztak. A Pekingben ma is álló udvarházak döntő többségét a Ming- és a Qing-dinasztiák idején építették. A Penghao kisszínház Dongcheng kerület Nanluoguxiang Dongmianhua-hutongjában található. Egyszerű kis épület, csupán egy kis tábla hirdeti szerényen a kapu melleti falon, hol jár az ember – a színház szerelmesei számára azonban valódi földi paradicsom.
A kisszínház tulajdonosa Wang Xiang, a Haditengerészeti Főkórház egykori fogorvosa, aki Peking első magántulajdonú fogorvosi rendelőjét, a mindmáig jól működő Jinrit megalapította. Wang egész életében nagy színházrajongó volt: a Kopenhagen című darabot 44-szer látta, 20-nál is több olyan előadás van, amit ötnél többször megtekintett, egy alkalommal pedig több, mint 60 barátját invitálta meg egy színielőadásra.
Wang Xiang elmesélte, hogy a kisszínház neve a Tang-dinasztina korában élt híres kínai költő, Li Bai egyik költeményéből származik. A penghao azt jelenti, „átlagos", a penghaoren pedig, hogy „átlagember". Wang Xiang és munkatársai azt remélik, hogy idővel minél több átlagos ember eljut majd a színházba, ahol kiváló darabokkal gazdagíthatja szellemi életét – és egyszermind nemesebb, jobb emberré is válik.
Wang Xiang már 2007-ben lázasan kereste a megfelelő helyet álma, vagyis a kisszínház, megvalósítása számára. Végül 2008 szeptemberében a Dongmianhua-hutongban, a híres Központi Dráma Akadémia szomszédságában fekvő Siheyuan tulajdonosával kötött bérleti szerződést. Wang Xiang és munkatársai az örökségvédelmi szempontokat figyelembe véve kisszínházzá alakították át a Siheyuant. A kisszínház elrendezése a 19. század végi európai színházakét idézi: nincs állandó színpada, a széksorok elmozdíthatók, így a nézők akár nagyon közelről is követhetik az előadótérben kibontakozó eseményeket. Klasszikus és új darabok egyaránt szerepelnek a repertoárban.
A négy évi folyamatos fejlesztésnek köszönhetően a Penghao sok színházrajongó második otthonává vált, s még a hutongban élő idősek is tudják: jó előadásokért ide érdemes jönni.
Wang Xiang nagy örömmel és lelkesedéssel vetette bele magát a kisszínház elindításába – persze, később ő is szembesült a fenntartás nehézségeivel.
Wang elmesélte, hogy a legdrágább színházjegy is mindössze 100 jüanba kerül – a legolcsóbbak 20-30 jüan között mozognak, de az sem ritka, hogy ingyenelőadásokat tartanak. Wang már kezdetben tisztában volt azzal, hogy a kisszínház veszteséges lehet, hiszen az elindítására is 1,2 millió jüant áldozott – gyakorlatilag minden vagyonát. A bérleti díj és az alkalmazottak fizetése évente körülbelül 600 ezer jüant visz el, vagyis a kisszínház üzemeltetése éves szinten 300 ezer jüan, azaz közel napi 1000 jüan veszteséget jelent.
Wang Xiang ezért a mai napig folytatja fogorvosi praxisát, hogy a rendelő bevételeivel kiegészítse a kisszínház működtetési költségeit.
Ha egy színtársulat fel szeretne lépni a Penghaóban, nem kell bérleti díjat fizetnie: a színház és a társulat közösen vállalja az anyagi kockázatot és megosztozik a bevételen. Bár a kisszínház nehezen marad talpon, Wang Xiang nem akar befektetőket bevonni az üzemeltetésébe. Úgy véli, ha egy színdarabhoz üzleti érdekek kapcsolódnak, az már nem lesz tiszta – márpedig szerinte csupán a színház szeretetéért, feltétel nélkül szabad együttműködni.
Mialatt a kisszínház átalakítási munkálatai zajlottak, a helyi lakosok azt hitték, egy új bárt akarnak nyitni. Aggódtak a jövendő zaj miatt, egy idős asszony egy hét alatt háromszor is kihívta a rendőrséget, hogy erélyesen tiltakozzon. Miután a Penghao megnyitotta kapuit, Wang Xiang meghívta a helyieket a Luoguxiang meséje című előadásra, amelyet ő maga szerzett és rendezett. A darab a kisszínház elindulásának történetét mesélte el, amelyen a nézők mélyen meghatódtak. Mostanra már sok helyi lakos a színház rendszeres látogatója.
Wang Xiang elmondta, hogy nem a pénzszerzés motiválta a kisszínház létrehozására, a Penghao egy non-profit, közjóléti szervezet. Azt is hozzáfűzte, hogy ha erejéből telik, élete végéig működtetni fogja.
2011 elején Dongcheng kerület kormányzata 1 millió jüan támogatást nyújtott a Penghaónak és a többi kisszínháznak. Jelenleg Peking Dongcheng kerületében van a legtöbb kisszínház. A kerületi kormányzat kulturális bizottságának felelőse úgy nyilatkozott, hogy az idei évtől kezdve a kerület 80 millió jüant fordít majd a jelenlegi 18 kisszínház felújítására és új operaelőadások színrevitelére, valamint a tervek között szerepel még 18 új kisszínház megalapítása is. Így az emberek több kiváló színdarabot nézhetnek meg kényelmesebb színházakban.
Wu Bixia, az Országos Népi Gyűlés képviselője, a pekingi székhelyű Kínai Zeneakadémia professzora úgy véli, a kultúra fejlesztésének célja nem a gazdasági értékteremtés. A kultúra nemesíti az emberek szívét, színesíti a lelkiviláguk és megteremti a társadalom jó hangulatának alapjait. A reform és külföld felé nyitás politikájának bevezetése óta a gazdaság fejlődik, az ország egyre gazdagabb, de milyen hatással van ez a művészetre és kultúrára? Napjainkban a kínai mozi-, színház- és koncertjegyek ára szinte a legmagasabb az egész világon. Ilyen jegyárak mellett az egyszerű emberek nem jutnak el moziba, színházba, operába vagy koncertre. Hogyan tudna így a kultúra aktív és egészséges hatást gyakorolni a társadalom fejlődésére? Arra kell törekedni, hogy a kultúra minden megnyilvánulási formájában eljusson az egyszerű emberekhez is.
Test és lélek: Shao Wenjing táncosnő
Létezik egy táncfajta, amely egyszerre misztikus, lélekemelő és kifinomult. Sokak számára nem ismeretlen ez a tánc, sokan tévesen hastáncnak nevezik, ám, valójában a neve: keleti tánc. Létezik egy táncosnő, aki elegáns, visszafogott és kecses, akinek sokáig a világon semmi köze sem volt a keleti tánchoz, ám mára nemzetközi hírű keleti tánc előadóművész lett. Ő volt az első kínai táncos, aki keleti táncot táncolt, oktatott és zsűrizett Ázsia, Európa és Amerika színpadain és táncversenyein. A neve Shao Wenjing. Mai adásunkban őt mutatjuk be önöknek.
Shao Wenjing úgy érzi, a hastánc téves elnevezés, ha valaki egy kicsit is ismeri ezt a táncot, az inkább keleti táncnak nevezi. A keleti tánc egy ősi művészeti forma.
"A rendelkezésre álló adatok szerint a keleti tánc egyik származási helye Egyiptom. Már az egyiptomi piramisok falfestményein is szerepel a tánc. Több ezer éven át a keleti tánc a nők kikapcsolódási formája volt az arab országokban és a közel-keleti térségben."
Ahogy Shao elmondta, ez az arab stílusú tánc széles körben elterjedt és mély hatást gyakorolt az egyiptomi társadalomra, emellett pedig folyamatosan fejlődött. Sokak szerint a keleti tánc az egyik legjellegzetesebb egyiptomi táncműfaj, és máig megoszlanak a vélemények arról, hogy inkább szexuális töltetű vagy elegáns előadóművészeti formáról van szó. Shao Wenjing korábban a kommunikációs szektorban tevékenykedett, így joggal merül fel a kérdés, hogyan került kapcsolatba a keleti tánccal? Shao csodálatos folyamatként számol be erről.
"2006 előtt kommunikációs területen dolgoztam. Megismerkedtem egy keleti tánc tanárral, aki hónapokon keresztül türelmesen tanítgatta nekem a táncot a saját otthonában. Mikor elköltözött Kínából, én sem táncoltam tovább, visszatértem az eredeti munkámhoz."
Kis idő elteltével egyik barátja egy DVD-ét ajándékozott Shaónak, amely egy világhírű keleti táncegyüttes párizsi fellépését örökítette meg. Shao izgatottan nézte meg a felvételt, és még abban az évben részt vett egy nagy keleti tánc fesztiválon Egyiptomban. Shao a keleti tánc igazi szerelmese lett. Ezután pedig csodálatos dolgok vették kezdetüket, melyeknek köszönhetően Shao belépett a keleti tánc nemzetközi forgatagába.
"Tamalin mester, aki már harminc éve ad elő keleti táncot, egyik barátomon keresztül lépett kapcsolatba velem. Szeretett volna eljönni Kínába és tartani egy keleti tánc tanfolyamot. Először Shanghajban találkoztunk, később pedig levelet írt nekem, és meghívott Hongkongba fellépni. Ekkor még csak két éve tanultam a kelet táncot. A hongkongi előadás után, 2010-ben Tamalin még egyszer meghívott fellépni, ezúttal Dél-Amerikába. "
A keleti tánc, ahogy a neve is mutatja, keletről származik, ám a nyugati országokban is virágzik, sok kiváló keleti tánc mester él az Egyesült Államokban is. Az előadás, amelyet Tamalin szervezett, nagyszabású nemzetközi akció volt, amelyen számos világhírű keleti tánc mester lépett fel. Shao Wenjing alig hitte el, hogy ilyen nagyhírű mesterekkel állhat egy színpadon.
2010 augusztusában, az amerikai Texas állam Dallas városában tartott Keleti Tánc Fesztiválon egyszercsak feltűnt egy kínai arc. Shao sötét ruhában, egy pár kínai legyezővel a kezében, méltóságteljesen vonult be a színpad közepére. A nézők tekintete azonnal rátapadt.
A műsorszám után a nézőtér pár pillanatra síri csendbe burkolózott, majd hatalmas tapsvihar tört ki, a közönség állva ünnepelte Shaót, akinek még a lélegzete is elakadt.
Shao előadása gazdag történelmi és kulturális alapokkal bír, stílusa minden ízében keleti. Először fordult elő, hogy egy kínai táncos meghódította az amerikai nézők szívét – és mindössze öt évnyi keleti tánc tanulás után. Shao erről így vélekedik:
„A táncnak saját élete van. A keleti tánc több ezer éven át virágzott az arab térségben, gyönyörű önkifejezési forma, mégis kevesen értik. Talán nekem az segített, hogy nem volt rajtam nyomás. Tiszta, nyugodt szívvel arra törekedtem, hogy finoman fejezzem ki magam, szépséget adjak másoknak. Sokkal jobb érzés megérinteni, felrázni az emberek lelkét, mint esztétikai gyönyört okozni nekik. "
Shao volt az első kínai táncosnő, aki keleti táncot táncolt, tanított és zsűrizett Ázsiában, Európában és Amerikában. Azóta is sokat fáradozik a nemzetközi kapcsolatok kiépítésén és a keleti művészeti formák népszerűsítésén. Egyrészt sok világhírű keleti tánc mestert hívott meg Kínába, fellépőként és oktatóként egyaránt, hogy tovább fejlesszék a kínai táncosok képességeit és tánctudását. Másrészt sok időt áldoz a közép-keleti és a kínai hagyományos kultúra közötti kapcsolatok kutatására, és azon dolgozik, hogy a két kultúra ötvözésével új táncstílust teremtsen.
Shao Wenjing hisz abban is, hogy tánc összekötő kapocs lehet a test és szellem között. Nemrégiben ellátogatott a pekingi Csillaghullás Oktatáskutató Intézetbe, amely autista gyermekek képzésére és fejlesztésére specializálódott. Shao úgy véli, ezek a gyerekek nem betegek. Igaz, míg az átlagos emberek szavakkal, írással és egyéb metakommunikációs módszerekkel létesítenek kapcsolatot a külvilággal, ezek a gyermekek többségében képtelenek erre. Viszont sokan közülük szépen festenek, némelyikük igazi kis kalligráfus. Shao úgy tervezi, megtanítja táncolni az autista gyerekeket, ami segíthet felszínre hozni a bennük rejlő erőt. Reméli, hogy ezáltal a javulás útjára lépnek majd, és igazi, felhőtlen örömöt élnek át. Mindemellett bízik abban, hogy így a társadalom is felfigyel az autista gyermekek sorsára, több megértéssel és támogatással fordul majd feléjük.
