0603hangos.m4a

Mint azt talán önök is tudják, május 18-a a múzeumok világnapja. Az elmúlt napokban a Pekingi Oktatási Bizottság és a Pekingi Örökségügyi Hivatal közösen rendezte meg a Múzeumok tavasza című sorozatot, amelynek keretében a pekingi általános és középiskolások meglátogatták Peking múzeumait. A sorozat célja, hogy a diákok nemcsak az iskolában ismerkedjenek a tudománnyal, hanem annak falain kívül, a múzeumokban is.

Peking egy gazdag kultúrával rendelkező város. Múzeumaiban számtalan történelmi örökség látható. Ezeket a forrásokat felhasználva a gyerekek még többet tanulhatnak. Ezért a Pekingi Oktatási Bizottság és a Pekingi Örökségügyi Hivatal közösen rendezte meg a Múzeumok tavasza című sorozatot, amelynek keretében a gyerekek a hagyományos tanórán kívül, a múzeumokban élvezetesebb módon sajátíthatnak el tudományos ismereteket.

Jian Peiyan, a pekingi Fendou Általános Iskola vezetője elmondta: ahhoz, hogy a gyerekek megismerjék a várost, a város múzeumait is meg kell nézniük, sőt, ott az egész ország történetébe is betekintést nyerhetnek.

Jian Peiyan rámutatott, hogy a Pekingben született gyermekek többsége soha sem járt még múzeumban, sőt, néhány múzeumról nem is hallotak. A pekingi múzeumokban nem is voltak felkészülve a gyermekek vagy gyermekcsoportok látogatására, amely tulajdonképpen nem normális helyzet. Ezért Jian Peiyan azt javasolja, hogy elsősorban a gyerekek látogassák a múzeumokat, és abból tanuljanak. A tanárok és a múzeumok dolgozói együtt tanítják a gyermekeket, amelyben már eddig is jelentős eredményt értek el. A gyerekek számára ez egy nagyon új dolog, amelyet nagyon élveznek is. A múzeumokban megtalálhatóak azok a természeti források, amelyeket a gyermekek az iskolában nem láthatnak, így mára a múzeumok az egyik legjobb tanulási eszközzé léptek elő.

Zhang Wan tanárnő a pekingi Shijia Hutong Általános Iskolában dolgozik. Gyakran dolgozik önkéntesként is a pekingi Fővárosi Múzeumban és a Művészeti Múzeumban. Véleménye szerint a gyerekek sok ismeretet szerezhetnek a könyveken kívül is, amelyek majd fontos szerepet játszhatnak életükben.

Zhang Wan tanárnő elmondta, hogy miután a gyerekek meglátogatták a múzeumokat, többen élénk érdeklődést kezdtek mutatni a természet- vagy a társadalomtudományok iránt. Például, miután az egyik múzeumban a porcelánról tanultak, néhány gyerek egyenesen beleszeretett a témába, és saját érdeklődésükből kezdtek többet olvasni, tanulni róla.

Feng tanár úr a pekingi Changping kerület egyik középiskolájában dolgozik. Mint elmondta, a múzeumlátogatások kedvezően hatnak a diákok érdeklődési körének szélesítésére. A szülők is elvihetik gyermekeiket egy-egy múzeumba, amely felkeltette érdeklődésüket. Feng tanár úr reméli, hogy a múzeumok a diákok második iskoláivá válhatnak.

A 12 éves Yang Nuoya elmondta, hogy a múzeumokban mindig sokat tanult. Eddig már sok múzeumban megfordult, mint például a pekingi Természettudományi Múzeum, a pekingi Fővárosi Múzeum, a Film Múzeum és a Műszaki Múzeum. Yang Nuoya elmondta:

„Nagyon örülök, amikor a hétvégen múzeumba megyek a szüleimmel. A kilátással sokat tanulhatok is, olyasmiket, amit az iskolában nem tanulunk. Sok örökséget látok így."

Shi Changyong úr gyermekét hétvégente gyakran elviszi valamelyik múzeumba. Úgy gondolja, hogy a látogatás nemcsak a gyermek tanulmányainak tesz jót, hanem hozzájárul a szülők és gyermekük közti kapcsolat erősödéséhez is.

Zhang úr családja peking Hairou kerületében lakik. Lánya nagyon szereti a zenét, még mini zongorakoncertet is adott. Lánya neveléséről beszélve Zhang úr kifejtette, hogy a múzeumok fontos eszközt jelentenek az oktatás területén. Ha idejük engedi, elviszi lányát valamelyik múzeumba, hogy lánya élvezhesse a kultúrát.

Huang Chen, a Kínai Múzeumoktatási Hivatal vezetője elmondta, hogy az iskolai csoportok szinte kizárólag májusban látogatnak meg egy-egy múzeumot, amely nem meríti ki a múzeumok adta lehetőséget. Véleménye szerint jobb lenne, ha a gyerekek gyakrabban járnának múzeumokba, és egyéni tantervük alapján tanulnának ott.

A következőkben a Kínai Művészeti Múzeumot mutatjuk be önöknek. Az 1978 óta eltelt időszak művészetét csaknem kétezer négyzetméteren bemutató kiállítás három oldalról közelíti meg ezt a színes világot. Az idő viszontagságai című rész munkái a reformidőszak társadalmi fejleményeit tükrözik; A természet költészete a több mint ezeréves kínai tájképfestészeti hagyomány mai továbbélését szemlélteti; A sokszínűség gyönyörködtet pedig az egymás mellett élő különböző irányzatok változatosságát, a kelet és nyugat, a régi és új együttélését mutatja be.

A kínai kortárs művészet felvirágzása a gazdasági növekedéssel egy időben zajlott le. A globalizáció kihívásait felvállaló ország legutolsó évtizedeinek művészete szorosan kötődik az ország társadalmi valóságához, mely 1949, a Kínai Népköztársaság kikiáltása óta folyamatos változásban van. A kortárs kínai művészetre jelentőségteljesen hatottak az Európából és Amerikából érkező művészeti tendenciák (az expresszionizmustól kezdve a pop-arton át az akcióművészetig); a másféle látásmód és az új kifejezési eszközök keresése olyasfajta, napjainkban is tartó folyamatot eredményeztek, amely magába olvasztja az újat, s változó intenzitással, de a hagyománnyal is fenntartja a kapcsolatot. Kísérletezéseik tárgyát, mely egy újszerű vizuális nyelvezet kialakítására törekszik, a legváltozatosabb hordozókon és különböző technikákkal alkotják meg: a tinta- és olajfestményeken, grafikákon, fametszeteken túl a fotográfia és a videóművészet is hangsúlyos jelentőségre tett szert Kína elmúlt évtizedeinek művészetében.

Közvetlenül 1949 után a művészet hagyományosan az ideák megjelenítésére, nem pedig a valóság realista ábrázolására szolgált, az alkotók pedig sokszor elkülönülten, a világtól elzárva dolgoztak. A klasszikus monokróm tintaképek madár-és-virág, valamint tájábrázolásai, melyek az ember és a természet egységét hirdető filozófiát fejezték ki vizuális eszközökkel, lassan érvényüket veszítették, mert nem tették lehetővé a kézzel fogható valóság realista megjelenítését. Ezzel szemben az Európától átvett olajfestészeti technika vált a politikai kormányzat kedvelt eszközévé, amelynek segítségével kiválóan meg lehetett jeleníteni a történelmi-forradalmi eseményeket és szereplőit. Emellett az 1966–1976 közötti kulturális forradalom a művészeti élet is erősen érintette.

1978-tól kezdődően, Deng Xiaoping vezetésével újfajta ideológiai trendek kezdtek el meghatározóvá válni Kína művészetének alakulásában. A nyugatról érkező kortárs áramlatok megkérdőjelezték a pusztán realista szempontú szemléletmódot, és modern kifejezőeszközökkel való kísérletezésre, de egyúttal a hagyományos művészeti formák újragondolására is ösztönöztek. A tradicionális kínai festészet spirituális töltete az absztrakció és az expresszionizmus eszköztárainak segítségével egy új stílusirányzat születését eredményezte ebben az időszakban. A '80-as, '90-es években újabb trendek jelentek meg: ezek közé tartozott a vidék életét feldolgozó „rurális realizmus", az európai gyökerű „klasszicizmus", a nyugati avantgárd tendenciái, így az expresszionizmus (ami az erőteljesen szubjektív szimbolikus tartalmai miatt vonzotta a művészeket), a szürrealizmus és a hiperrealizmus is. A kortárs kínai művészetben az avantgárd mellett a régi műfajok is erőre kaptak, ám tartalmukban jelentősen megújultak. A hagyományos tustechnikával vagy fametszetes nyomtatással készült, a klasszikus kínai esztétikát és szimbolikát megőrző képek napjainkban is jelen vannak, de ezúttal már a modern társadalom képe tükröződik rajtuk. A reform és nyitás következtében újjászerveződött az intézményrendszer, a kötöttségek megszűntek, az alkotók szabadon kísérletezhetnek. Az elmúlt bő három évtized alkotásait soha nem látott változatosság jellemzi, s ezzel együtt a kínai alkotók nemzetközi elismertsége is megnőtt. A kortárs kínai művészek állandó szereplőivé váltak a nemzetközi kiállításoknak, és 2011-ben a nemzetközi árverések legtöbb bevételt hozó tíz művésze közül öt kínai volt, a budapesti kiállításon is bemutatkozó Wu Guanzhong alkotásaiért 2011-ben összesen 212 millió dollárt fizettek.

Az új korszakban a kínai művészek szabadon megválaszthatják témájukat és technikájukat, bátran kísérletezhetnek, kereshetik saját művészi kifejezésmódjukat. Megnyílt előttük a világ, ötvözhetik a régit és az újat, a kínait és a külföldit, létrehozhatják saját egyéni nyelvezetüket. A sokféle stílus és technika a mai kínai képzőművészetet rendkívül színessé, változatossá, mozgalmassá teszi: együtt élnek és hatnak egymásra a hagyományos tusfestők és a posztmodern médiaművészek, a realista olajfestészet képviselői és az absztrakt kísérletezők. Virágkorukat élik mind a hagyományos műfajok, mind a kortárs irányzatok. A művészeti ágak közötti határok elmosódtak, a hagyományos kategóriák Kínában is érvényüket vesztették. A kínai művészeti élet nemzetközivé vált: a kínai művészek ma már részei és alakítói a globális áramlatoknak, miközben nemzeti sajátosságaikat is igyekeznek megőrizni.