LEVÉLTÖREDÉK HALLGATÓIMHOZ
Ne kérdezd, hallgatóm, mivel töltöm bendőmet. Távoli léted alatt kedvem pálcikával eszem! Tudod, elterveztettem az én édes életemet, tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem.
Lefestem passióm eltáblázódott óráit, ha már kollégáimat nyugodni eresztem, és csak alig hallom a vígság lármáit, agg császárfám alatt is a híreket terjesztem.
Leplembe burkolva Ungarische Gurkent dunsztolok, csemi ubim forrongó zöldjeit szemlélem, a képzelet égi álmába merűlök, s egy szebb hazai ízvilág szent óráit élem.
A kínai kabócának dürümbülő hangjai felköltik lelkemnek minden érzéseit, s a képzeletnek repdező szárnyai meghozzák éltem elvárt örömeit.
Életem képe ez. - Már megebédeltem, kivirúlt az élet vidám álorcája! Még két dologtárs van ébren mellettem: a munkaszeretet hamvadó szikrája, s víg melancholiám szomorgó nótája.