• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
[Kortárs Történetek] Borászati akadémia Kínában (1. rész)
2013-09-12 16:59:59
CRI

„A bor a társadalom azon fejlődési időszakában született, amikor a gazdasági helyzetre lehetett támaszkodni. Ha a kínai gazdaság nem jól fejlődik, a borokra sem lesz igény" - értékelte a kínai borpiacot Wen Han, az Ease Scent nevű, borászati oktatással foglalkozó vállalat vezérigazgatója. Ő tisztában van azzal, hogy a borok fejlesztésével kapcsolatos álmait a kínai piacon kell megvalósítania. A bor előtt Wen Han informatikusként dolgozott. Francia barátai révén került először kapcsolatba a borokkal, aztán annyira érdekelni kezdte a borkultúra, hogy Franciaországba utazott tanulni.

Burgundiában borászatot tanult és diplomát is szerzett belőle. Tanulmányai során megnézte a burgundi borvidéken lévő több mint háromszáz pincészetet, a diploma megszerzése után pedig mg tovább képezte magát: részt vett egy kétéves szakmai képzésen az Egyesült Államokban és Spanyolországban is. Amikor visszajött Kínába, megalapította meg az Ease Scent nevű borászati akadémiát.

„Akkoriban kevés volt a bor a kínai piacon, ezért tartottam ezt nagy lehetőségnek. Minden vállalkozásnak tehetséges emberekre van szüksége, hiszen olykor az ő alkalmasságukon áll vagy bukik a fejlődés. Én a boripar gyors fejlődésének elősegítése érdekében hoztam létre ezt a borral foglalkozó oktatási intézményt."

2004-ben a kínai bortermelés összesen háromszázhetvenezer tonnára nőtt, de ez a szám még mindig jóval kevesebb a hárommillió tonnát is meghaladó rövidital előállításénál. Aztán a borászati ágazat és az ezzel kapcsolatos társasági jogi kérdések megváltoztak, létrehozták a Kínai Borászati Szövetséget illetve reformokat vezettek be a vállalati struktúrában is. Ezek a nagy események nagy hatással voltak a piaci változásokra is, Wen és a társai pedig nagy lehetőséget láttak ebben az iparágban. Azonban nem a bor értékesítésével, hanem inkább az oktatással kezdtek el foglalkozni.

„Mindenki más dolgokhoz ért, én például nem értek az értékesítéshez" - mondta Wen Han.

Szerinte akkoriban a kínai városokban csak néhány vállalat foglalkozott borértékesítéssel, ugyanakkor megvolt az esély arra is, hogy Kína a világ legnagyobb borfogyasztó országává váljon. Wen szerint egy fejlődő iparág sok tehetséges munkatársat igényel. A boripar gyors fejlődésével kapcsolatban elmondta,az értékesítés szoros összefüggésben van a gazdasági fejlődéssel: rossz gazdasági helyzetben borra sincs igény.

„A bor a társadalom azon fejlődési időszakában született, amikor lehetett a gazdasági helyzetre támaszkodni. Az ember fiziológiai szükségleteinek kielégítése után előtérbe került az egészség is és egyre többen kezdtek el a borkóstolás vagy a borkultúra iránt érdeklődni" - tette hozzá.

Egy alkoholos italokkal kapcsolatos nemzetközi felmérés szerint 2012-ben a kínai emberek 2 milliárd üvegnél is több bort fogyasztottak. Ez a szám a 2007-es érték 2,7-szerese. A felmérés arra is rámutatott, hogy a kínai emberek éves borfogyasztása elérheti a 3 milliárd üveget is. Ez a tendencia a bizonyíték arra, hogy bár Kínában a borkultúra viszonylag fiatal, a gyors gazdasági fejlődésnek hála így is széles tömegeket érhet el.

„Kezdetben a kínai emberek csak szórakozásból ittak bort, mert nem mindenkinek volt ínyére az ital savanykás íze. De a társadalom egyre nyitottabbá vált, egyre többen ismerik és rajonganak érte, így a bor egyre népszerűbb lesz a kínaiak körében."

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China