• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
[Sláger]: Shun Zi
2013-09-24 15:08:24
CRI


Shun Zi, ismertebb művésznevén Shunza, kínai származású amerikai énekesnő. 1973-ban született Pekingben, szülei zenészek voltak. 1979-ben Shunza 6 éves volt, amikor édesanyjával és nővérével San Franciscóba költözött.

Gyermekkorától kezdve tanult klasszikus zongorán. Amikor San Franciscóba költöztek, még egyáltalán nem beszélt angolul, azonban a rádióban hallott angol nyelvű dalokat könnyedén memorizálta, majd elő is tudta őket adni. Ebben az időszakban Shunzára a fekete zene, így az R&B és a dzsessz hatott jelentősen. Shunza 14 éves korában írta első dalát a volt első barátjának.

17 évesen Shunza Svájcba utazott, ahol az EJMA (Ecole de Jazz et du Musique Actuelle) nevű híres iskolában tanult zeneszerzést. 1992-ben alapította meg első zenekarát Duty Free néven, s ő volt az együttes egyetlen keleti származású tagja. Az együttessel több mint száz koncertet adtak Amerikában, Svájcban, Franciaországban, Olaszországban, Kanadában és Asztriában, s zenei körökben egyre nagyobb sikerük volt, a szakemberek is felfigyeltek rájuk. Az 5 éves egyetemet Shunza két év alatt elvégezte, majd az egyetem tanára lett.

1994-ben Shunza édesanyja elküldte lánya zenéjét a Rock Records cégnek, s ezzel elindította Shunza ázsiai zenei karrierjét. 1996-ban Shunza Tajvanba érkezett, ahol folytatta zene álmai megvalósítását. Bejárta Ázsiát, Amerikát és Európát, és még mindig csak 24 éves volt. Többféle kultúrát megismert, de nem tudta megtalálni a hazáját. 1997-ben írta a Gyere haza című dalt, s ezzel vált híressé a szárazföldi Kínában is.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China