A pekingiek számára a 20-as busz csak egy a város rengeteg vonala közül, nem is figyelnek a velük utazó vidékiekre, történeteiket sem hallgatják szívesen. Fellebbezőknek hívják ezeket az embereket, a város hívatlan behatolóit. Számukra a Pekingi pályaudvartól az Állami Panasz-fogadó Hivatalig, aztán pedig a Déli Pályaudvarnál fekvő Dongzhuang környékéig, az úgynevezett fellebbezők falujáig, a 20-as vonala megtestesíti a fellebbezők útját, amelyet elszántan, reményteljesen járnak, bár az út vége nagyon bizonytalan.

Ezen az úton van, aki egyszer, van, aki pedig nagyon sokszor járt már, Wu Guihua az utóbbiakhoz tartozik. 2013 májusában, a Pekingi pályaudvar előtt, mikor felszállt a 20-as buszra, Wu felismerte, hogy ezen az úton már nem tud visszafordulni.

A 20-as busz már több évtizede mindennap szállít fellebbezőket az illetékes hivatalig, akik az ország minden sarkából érkeznek a fővárosba. Az interneten volt, aki úgy fogalmazott, hogy ez egy zarándokút.

Többtízezer ember fordul meg mindennap a Pekingi pályaudvaron. A fellebbezők a vonatról leszállva az embertömegben sodródva jutnak el a buszmegállókhoz. Itt jár a 20-as busz is, innen halad nyugat felé, a Tiananmen tér felé. Mióta a Ming-dinasztia idejében Liu Bowen megtervezte a várost, ez Peking szíve, ahova mindig odavetül az emberek figyelme.

Wu Guihua már két hónapja járja a 20-as útját, a 63 éves Long He bácsi pedig már harmadik alkalommal tért vissza Pekingbe Hunan tartományból fellebbezni. Long He bácsi a tujia kisebbséghez tartozik. Mivel nincs pénze, ezért nem mert felszállni a buszra, így a 20-as busz vonalán 5 órán át gyalogolt. Még a 15 jüanes ágyat sem tudta kifizetni, így az utcán töltötte az éjszakát. Amikor nagy esők jöttek, a hivatal falához támaszkodva pihent meg az eresz alatt.

Wu Guihua is töltötte már éjszakáit egy aluljáróban, egészen addig, amíg egy éjjel arra nem ébredt, hogy egy fiatal férfi a lábát simogatja.

Long He bácsi csupán 70 jüannel a zsebében vágott neki a pekingi útnak. Ebből ötvenet költött egy vonatjegyre, ami nem is Pekingig szólt. Úgy gondolta, hogy a sorsra bízza magát, és nem is tér haza, ha elutasítják fellebbezését. Néhány évvel ezelőtt Long He bácsi két fia börtönbe került lopás miatt, négy unokájával egyedül maradt, csak ő tudott vigyázni rájuk. Ő vált a család egyetlen munkaképes tagjává. Egy nap, amikor a földeken dolgozott, idegösszeomlást kapott felessége egy pszichotikus epizódjában a gyerekeket egy kis tavacskába fojtotta.

Long He nem ismeri a törvényeket és ügyvédre sincs pénze, azonban ismeri a „börtönön kívüli ítélet-végrehajtás" és az „ítélet enyhítése" kifejezéseket. Long a kormányzattól azt kérte, hogy vizsgálják felül egyik fia büntetését, és engedjék ki őt a börtönből, hogy segíteni tudjon családjának. Mivel azt hallotta, hogy volt, aki sikerrel járt hasonló esetben, ezért annak ellenére sem adta fel a próbálkozást, hogy kétszer is hiába járt Pekingben.

Wu Guihua is hasonlóan kedvező elbírálásban bízik. Wu Jilin tartományban működtetett egy szépségszalont, azonban sorsa nagyon rosszra fordult, amikor egy vendége meghalt, miután hagyományos kínai gyógykezelést, guasha masszázst kapott a szépségszalonban. Wu elmondása szerint a vendég a guasha masszázstól független májbetegségben hunyt el, azonban a bíróság összefüggést állapított meg a haláleset és a guasha között. Wu Guihua börtönbe került, karrierje végképp tönkrement. Most azt reméli, hogy a fellebbezés után igazat adnak neki.

Az ország általános felemelkedése közepette a fellebbezők sorsa meglehetősen viszontagságos. Minden évben a két ülésszak lebonyolítása idején a Panaszfogadó Hivatal előtt hosszú sorok kígyóznak, néhányan transzparenseket is tartanak kezükben, amit az elhaladó buszok felé mutatnak.

A pekingi Déli pályaudvartól kicsit északra fekvő Dongzhuang környékét a fellebbezők világának is szokták nevezni, hiszen az közel található sok illetékes hivatalhoz, valamint a Délihez és a Yongdingmen távolsági buszpályaudvarhoz. Már több évtizede itt gyűlnek össze a fellebbezők, mert korábban ide csak lassú és olcsó vonatok érkeztek, manapság azonban a Déli pályaudvar már a legdrágább gyorsvonatok állomásává vált.

Yu Jianrong, a Kínai Társadalomtudományi Akadémia tagja 2004-ben tanulmányozta a fellebbezők életét Dongzhuang környékén, és ő az első tudós, aki felszólított a panasz-fellebbezési rendszer felszámolására. Véleménye szerint inkább a jogrendszeren kell módosítani. „Ez rendszer a felülről lefelé próbálja orvosolni az emberek panaszait, az eljárási folyamatban viszont sok lépés hiányzik, ezért nem képes kezelni a bonyolult konfliktusokat."

A napjaikat Dongzhuang környékén tengető fellebbezők számára viszont ez út jelenti az egyetlen esélyt. A környék egyik utcának fehér falán egy felirat olvasható: Ha az emberek nem fellebbeznek a hibák kijavításáért, az még több igazságtalanságot szül. A felirat még mindig látható.

Egy időben a Pekingbe érkezett panaszosok száma nagy súllyal esett latba az egyes helyi kormányzatok politikai teljesítményének értékelésében. Akkoriban igen feszült volt a viszony a fellebbezők és a lakóhelyük kormányzata között. Csak 2013 eleje óta nem rontja a helyi kormányzatok megítélését a panaszosok száma. Ezt Yu Jianrong akadémikus már korábban is szorgalmazta.

A sikertelenül járó fellebbezők is a 20-as buszra szállnak, csak a másik irányba, a Pekingi pályaudvar felé. Ez hazaútjuk első lépése. Volt, aki úgy fogalmazott, hogy háromévi küzdelem után már senki sem megy haza addig, amíg sikerrel nem jár, ekkor már senki sem adja fel. Wu Guihua asszony szerint senki sem akarja azt látni, hogy hiába küzdött ilyen sok ideig.