Kínába utazott egy rendhagyó és különleges lemez készítése miatt Both Miklós . A fiatal előadóművész, aki A Both Miklós Folkside projekt és a Napra zenekar frontembere és gitárosa is a 2013-as évben már járt Kínában. November elején a Folkside-os Szokolay Dongó Balázzsal közösen léptek föl Pekingben, én pedig ennek apropóján mindenről kikérdeztem, amit Kínában látott és érzett. Az interjút két részletben hallhatják. Az első rész kezdő kérdése Miklós kínai utazólemezére vonatkozott, amiből egy magyar származású sanghaji fotós, Nicky Almásy segítségével film is készült.

Ez a film része egy lemeznek; Kínai utazólemez lesz a címe. A Himalája térségében, az ott megismert zenészekkel dolgoztam együtt: voltak, akikkel úgy éreztem, hogy van egy közös hang, azokkal rögzítettünk egy vagy két számot és ebből az utazásból lesz majd egy lemez a fotóimmal karöltve. Decemberben jelenik majd meg. Azt gondolom, hogy ha az ember utazik és lemegy a lakhelyétől 8000 kilométerre és ott találkozik egy másik emberrel, akivel egyszerűen csak egymásra néznek és fölfogják, hogy milyen nagy köztük a távolság - mert az, hogy nagyon messziről jött az a másik, azonnal látszik -, ott elindul egy energia, elindul a kommunikáció és szerintem ez már elég.

Mielőtt Kínába jöttél, volt egy olyan motivációd, hogy Kína a világ legérdekesebb helye, ezt meg kell nézni és nem is elsősorban a kínai zene indított el, hanem maga az ország tetszett meg először, és ezért gondoltad, hogy a zene is működni fog.

Ez pontosan úgy történt, hogy amikor Szíriában húsz másik ember mellett feküdtem és megkérdeztem a mellettem lévő holland srácot, aki bejárta a világot, hogy mégis melyik az, amelyik az összes közül a legjobb volt, gondolkodás nélkül Kínát mondta. Ott nagyon sok minden történik,és nagyon másképpen történtek ezek mint nálunk, sőt, az egész kulturális gyökerük, a nyelvük, az egész gondolkodásmódjuk annyira más, hogy alapvetően pont egy ilyenfajta találkozás az, ami miatt egy európai át tudja értékelni a gondolkodását magáról az emberiségről is.

Ha nem lenne közted és a kínaiak között ilyen kulturális és személyes összhang, illetve ha nem lenne a zene, akkor is meg tudnád értetni magad velük?

Az emberek azt gondolják, hogy köztünk és köztük sokkal több a különbség, mint a hasonlóság, de valójában a különbség sokkal-sokkal kevesebb. Ebből adódóan a zenének is sokkal több a közös pontja mint a különbözősége. Van formai-felületi különbség mindenhol; ilyenek a hangszerek, a hangszeri hangzás, a nyelv meg még egy pár dolog, de az indíttatása az mindenhol ugyanaz. Pontosan ugyanazért zenélnek az emberek mindenhol a világon, a zene ugyanazt szolgálja számukra: hogy a belső nyomást, a fájdalmainkat, a halált, a szerelmet próbáljuk élhetővé tenni azáltal, hogy énekelünk. Nem hiszem, hogy volna értelme különbségeket keresni országok zenéje között.

A kínai nyelvvel hogy állsz? Tudom, hogy három hónapig tanultad azelőtt, hogy elutaztál, pedig csak négy hónapos tartózkodásról volt szó. Tudtad-e használniés miért gondoltad fontosnak, hogy ilyen rövid időre is érdemes foglalkoznod vele?

Azt tudjuk, hogy maga a nyelv, a nyelvtan, a szavak, hogy milyen hangzással mondanak dolgokat bizonyos népek, az meghatározza magát a gondolkodásmódot is; egy ilyen hihetetlenül más elgondolás, mint a kínai nyelv,ami a mi nyelvünkhöz képest teljesen más történet, ez hihetetlenül érdekes szellemileg. Ez az, ami miatt én is tanultam. Nem azért, mert gondoltam, hogy kínaiul fogok olvasni, de az, hogy az utcán lépten-nyomon használom, az nagyon érdekes dolog, és amikor először ez kinyílt számomra, hogy mi a gondolatmenete ennek a nyelvnek.

A nehézségekről mondtad egyszer azt, hogy akár az emberek, akár a zene orvosolni tudja. Volt-e mégis bármikor olyan pillanatod, amikor azt mondtad, hogy elég, hogy erre nincs orvosság?

Soha sehol nem tudtam ilyen hosszú időt eltölteni korábban, és az, hogy nem tinédzserként ennyi ideig távol legyek otthonról, nekem nagyon sokba került. Megfeszítette az emberi kapcsolataimat, a munkámat, sok mindent, viszont hogyha már az ember egy ilyenre vállalkozik, akkor teljesen beleveti magát. Igen, nyilván voltak olyan pillanatok, amikor azt éreztem, hogy most már leginkább hazamennék, mert otthon egy olyan közösségben vagyok benne, ahol úgy érzem, hogy megtaláltam a helyemet. És talán lehet érezni, hogy ez egy nagy vállalás, hogy az ember ilyen hosszú időre eljön. Viszont az, hogy az ember meging…; szerintem mindenki meging minden nap valamiben, ezt nem kell olyan nagyon komolyan venni, nyilván voltak ilyenek, de a túlnyomó részét egy hatalmas élménynek éltem meg és tudtam, hogy bár most sokba kerül, később is, meg abban a pillanatban is nagyon fog dolgozni bennem, és ez így volt ott is. Inkább lelki dolgokra gondolok, mert atrocitások tekintetében Kína azért egy elég békés ország, semmi a világon nem volt, nagyon kedves volt mindenki és most is ugyanez volt az élményünk.

(Készítette: K.E.)