• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
[Mai Kína] A kínai mozgáskorlátozottak egyenlő jogokat akarnak az oktatásban
2013-12-17 10:12:28
CRI
A kínai felsőoktatás egyre elérhetőbb a fogyatékkal élők számára is, de a hallgatók szerint a mozgáskorlátozottaknak több létesítményre van szükségük.

A 25 éves Zhang Haoyu egy észak-kínai egyetemen vesz részt posztgraduális képzésen. A fiú csontfejlődési rendellenességben szenved. Ez öröklött vagy genetikai rendellenesség. A betegség jellemzője a csontok veleszületett törékenysége.

Középiskolás diákként öt műtéten esett át, és most már képes mankóval járni, és mozgássegítő kisautót is használ.

„Szinte alig különbözik az egyetemi életem a többi hallgatóétól" – mondja Zhang. „A testem nem igazán korlátoz ebben" – teszi hozzá.

A kínai nyelv és irodalom szakon tanuló fiú egyike annak a becslések szerint 8000 fogyatékkal élőnek, akik a kínai felsőoktatásban tanulnak.

Kína az 1980-as években nyitotta meg felsőoktatási intézményeit a fogyatékkal élők előtt. A Fogyatékkal Élők Kínai Szövetségének adatai szerint 2008 és 2012 között mintegy 35 ezer mozgáskorlátozott került be az egyetemekre, főiskolákra és szakiskolákba az országos egyetemi felvételi vizsgán keresztül.

A Jilin tartományi Changchuni Egyetem a szövetség támogatásával 1987-ben hozta létre az ország első különleges kollégiumát, ahol a hallás- és látáskárosultak külön vizsgát tehetnek. Ma már mintegy 16 egyetemnek van ilyen kollégiuma.

Nem ritka, hogy a fogyatékkal élő hallgató hozzátartozói is a campuson élnek, hogy segíteni tudják szerettüket. Zhangról nagyapja gondoskodott tanulmányainak első évében, de Zhang bizonyította, hogy képes önálló életet élni a campuson, így nagyapja hazatért.

„Hálás vagyok azért, hogy az egyetem több szempontból is gondoskodik rólam" – mondja a fiú.

Elsőévesként az egyetem akadálymentesített fürdőszobát épített a kollégiumban kimondottan Zhang és fogyatékkal élő társai számára.

Az újonnan épült oktatási helyiségek és szállások akadálymentesítettek, de a régi épületek közül több még nem ilyen. A menzához lift is vezet, de rámpákat is felszereltek.

Ha Zhangnak olyan órát kell felvennie, amelyet lift nélküli épületben tartanak, akkor vagy új osztálytermet írnak ki az első emeleten, vagy egy olyan épületbe helyezik át a tanórát, ahol van lift.

Ez a figyelmesség lehetővé teszi, hogy Zhang segítség nélkül is eljusson oda, ahová menni akar.

Zhang szerint az egyetemi tanulmányok és a tananyagon kívüli tevékenységek egyformán fontosak. Gyakran részt vesz a campuson rendezett kampányokban, például az irodalmi társaság eseményein.

Zhang szerint az általa ismert mozgáskorlátozottak két kategóriába sorolhatók. Az egyik csoportba azok tartoznak, akik szívesen barátkoznak másokkal és keresik mások társaságát. Ő is ilyen. A másik csoportba tartozók szorgalmasan tanulnak, de gyakran magányosak és szinte alig kommunikálnak csoporttársaikkal.

„Remélem, hogy a hozzám hasonló hallgatók képesek integrálódni. Azok pedig, akik nem vesznek részt a campuson folyó eseményeken, az egyetemi élet egy nagyon meghatározó részéből maradnak ki" – mondja.

Zhang szerint a kollégiumi élet sokat segít abban, hogy elvegyüljön a hallgatók között, de vannak olyanok, akik fizikai állapotuk miatt kénytelenek külön kollégiumban élni.

„Nagy dolognak tartom, hogy az egyetem nem diszkriminatív velem szemben, és nem utasít el különböző kifogásokra hivatkozva" – mondja.

A kínai törvények szerint az egyetemek és a főiskolák nem utasíthatják el azokat a fogyatékosokat, akik megfeleltek a felvételi vizsgán. Ám ennek ellenére is előfordul, hogy elutasítják őket.

Zhang azt javasolja a fogyatékkal élőknek, hogy a szak kiválasztásánál vegyék figyelembe a fizikai állapotukat is, hogy az egészségük ne menjen a tanulás rovására, és bátran beszéljék meg a problémáikat az egyetemmel.

„Remélem, hogy egyre több mozgáskorlátozott részesülhet majd jobb oktatásban, ami nagyobb erőt adhat a fogyatékosok csoportjának" – állítja a 37 éves Wang Sujing, aki újszülöttkori agysérülésben szenved. Tavaly doktorált számítástechnikából, és most közalkalmazottként dolgozik szülővárosában.

Wang szerint nem könnyű feladat az egyetemek számára, hogy a mozgáskorlátozottakra is gondoljanak.

Volt olyan, hogy az ötödik vagy a hatodik emelten volt órája. „Számomra ez nem okozott problémát, de a kerekesszékben ülők számára ez nagy gondot jelenthet" – mondja.

Wang úgy gondolja, hogy minden egyetemet akadálymentésíteni kell.

Ezzel Zhang is egyetért.

„A mozgáskorlátozott hallgatók is ugyanolyan emberek, mint teljes életet élő társaik. Csupán némi támogatásra van szükségük az intézményektől, ami nem állítja megoldhatatlan feladat elé az egyetemeket. Jó példa erre a rámpák felszerelése" – vallja Zhang.

„Még sok feladatot kell megoldani, hogy a mozgássérültek számára is elérhető legyen az oktatás. A társadalomnak és a kormánynak méltányos támogatást kell nyújtania nekik" – állítja Cheng Yuan, az Egyenlő Esélyek Kantoni Központjának vezetője. A nem kormányzati szervezet az egyenlő oktatási lehetőségekért küzd.

„A lassan íróknak vagy a látássérülteknek hosszabb időt kell adni a vizsga befejezéséhez, vagy olvasást segítő szoftverrel kell felszerelni a számítógépeket" – mondja.

Cheng szerint minden tanulónak jogában áll megválasztania saját szakát. Ám a különleges oktatási kollégiumok csak korlátozott választási lehetőséget biztosítanak, így például masszázs vagy zene szak közül lehet választani. „Nagyon fontos az integrált oktatás. Különleges iskolák helyett normális intézményekben kellene tanulniuk" – állítja.


Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China