• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
[Mai Kína] Kiürült Peking, úton van egész Kína
2014-02-10 09:37:21
CRI
„A pekingiek visszakapták a fővárosukat" – mondta kínai ismerősöm a taxiban útban hazafelé. Két nappal a január 31-én kezdődő holdújév beköszönte előtt szinte üresek az utak, és ami még furcsább, az általában állóhelyért küzdő utasok még ülőhelyet is találnak a metrókocsiban… Szerinte a Pekingben élők mintegy fele – 10 millió ember – hagyta el a fővárost a tavaszünnep idejére.

Az ünnepi csúcsforgalom a világ legnagyobb, évről évre ismétlődő népvándorlása.

324 millió közúti utazást tettek a kínaiak a chunyun – a tavaszünnephez kapcsolódó 40 napos csúcsforgalmi időszak – első négy napján, ami éves szinten 3,4 százalékos növekedés, derül ki a közlekedési hatóság vasárnap kiadott adataiból.

Idén január 31-ére esik az új év első napja. Az idei chunyun, szó szerinti fordításban „tavaszi közlekedés", január 16-tól február 24-ig tart.

A hálókocsis buszokon, távolsági buszokon és túrabuszokon utazók aránya éves szinten 4,5 százalékkal 83,86 millióra emelkedett vasárnap, közölte a közlekedési minisztérium.

A tárca becslése szerint az idei chunyun alatt az utazások száma elérheti a 3,62 milliárdot, és ebből 3,2 milliárd lesz a közúti utazás.

A tavaszünnep, vagyis a holdújév az ország legfontosabb hagyományos családi ünnepe. A kínaiak többsége hazatér az ünnepek idejére, ami nagy terhet jelent a közlekedési rendszernek.

A 3,62 milliárd utazás mintegy 200 millióval több mint az előző évben, nyilatkozta Lian Weiliang, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság vezetőhelyettese.

A kínai vasúttársaság (China Railway Corporation) január 12-ei vasárnapi közleménye szerint átlagosan napi 7,43 millió vonatjegyet adtak el, amióta december 23-án megkezdődött a tavaszünnepi csúcsforgalom időszakára érvényes jegyek értékesítése.

A cég szerint december 23-ától január 11-e szombatig 148,58 millió jegyet adtak el a 40 napos időszakra.

Az utasok telefonon vagy interneten keresztül legkorábban 25 nappal a tervezett út dátuma előtt vásárolhatnak jegyet, a pályaudvarokon és az ügynökségeknél pedig 23 nappal a tervezett indulás előtt.

Becslések szerint több mint 258 millióan választják majd a vasutat.

A pekingi vasúti hatóság 31-gyel növelte az utasszállító vonatok számát, és például január 16-án csütörtökön 620 ezren szálltak vonatra a fővárosban.

A közlekedési tárca adatai szerint összesen 860 ezer autóbusz, több mint 400 ezer repülőjárat és 21 ezer hajó szállítja majd az utasokat ebben az időszakban.

Számítások szerint a tavaszünnepi csúcs legforgalmasabb időszakától, tehát január 28-ával kezdődően, 42 millió légi utat tesznek majd a kínaiak, ami éves szinten 10 százalékos növekedés. A légitársaságok naponta legalább 1,1 millió ülőhelyet tudnak biztosítani az egyre növekvő igények kielégítése érdekében.

A belföldi járatok számát heti 62 ezerre emelik, amely éves szinten 24 százalékos növekedés, és a nemzetközi járatok száma 20 százalékkal 9600-ra fog nőni a kifelé és befelé irányuló utazások legforgalmasabb periódusában, vagyis január 28-a és 30-a, valamint február 4-e és 14-e között.

A legkedveltebb úti célok között szerepel Sanya, és az olyan városok, ahol sok vendégmunkás dolgozik, például Peking, Sanghaj és Kanton.

A régió országai, úgymint Thaiföld, Dél-Korea és Malajzia is népszerűek a pihenésre vágyók körében.

Csupán egy héttel a tavaszünnep kezdete előtt arra szólították fel a helyi hatóságokat, hogy gondoskodjanak az utazások biztonságáról és zökkenőmentességéről az ország közlekedési rendszerének legforgalmasabb időszakában.

Feng Zhenglin, a közlekedési tárca vezetőhelyettese egy január 23-ai csütörtöki találkozón elmondta, hogy az azt követő hét lesz az idei chunyun – a 40 napos tavaszünnepi csúcsforgalom – legmegterhelőbb időszaka.

A chunyun évről évre komoly próba elé állítja a kínai közlekedési infrastruktúrát, hiszen ilyenkor a legtöbben hazaindulnak, hogy családjuk körében töltsék az egyhetes ünnepet.

Az elkövetkező hét napban akár 100 millió is lehet a köz- és vízi utakon megtett utazások száma.

Ilyenkor nem az utazás magas költsége, vagy az ajándékokra és az ünneppel kapcsolatos készülődésre elköltött pénz aggasztja a kínaiakat, hanem az, hogy miként juthatnak vonatjegyhez.

Drágán, de beszerezhetők olyan szoftverek, amelyek megkönnyítik a jegyvásárlók dolgát. Ezek a programok olyannyira népszerűek, hogy nélkülük ma már szinte lehetetlen a jegyfoglalás.

Tavaly 220 millió utast szállított a vasút a 40 napos tavaszünnepi csúcsforgalom idején, ami 70 százalékos növekedés a 10 évvel korábbi adathoz képest, amikor ez a szám 128 millió volt.

A vasúttársaságtól nehéz lenne elvárni, hogy a hirtelen megugró igényekhez igazodva egyik napról a másikra átmenetileg növelje a kapacitását, ami az ünnepek elmúltával teljesen feleslegessé válik, és anyagi veszteséget hoz a cégnek.

Így hát nem marad más lehetősége, mint a kapacitás fokozatos növelése, miközben nagyobb hangsúlyt fektetnek a már meglévő erőforrások jobb elosztására a csúcsforgalom idején.

Komolyabb társadalmi változás nélkül – amikor megszűnik a társadalmi mobilitás és többen képesek családjukkal vagy családjukhoz közel élni, és ezzel szükségtelenné válnak a hosszabb utazások – sohasem fognak igazán jó megoldást találni az utazás okozta megterhelésre.

Kínai közgazdászok több lehetséges megoldással is előálltak. A veteránnak számító közgazdász, Mao Yushi például azt állítja, hogy csak magas árakkal oldható meg a probléma. Ő ezt a kereslet és kínálat törvényével támasztja alá. A magasabb jegyárak a mobilitás automatikus csökkenését hoznák, és arra kényszerítenék az embereket, hogy utazás helyett maradjanak ott, ahol vannak. De ez nem működne Kínában, hiszen az emberek akkor is megvennék a vonatjegyet, ha az 20 vagy akár 30 százalékkal drágulna. Az áremeléssel több pénz kerülne a vasúttársaság zsebébe, a probléma pedig maradna, és ez csupán még nagyobb közfelháborodáshoz vezetne.

Az áremelés hatékony eszköz lehet a kereslet-kínálat kiegyensúlyozásában egy olyan piacon, amely szabad és versenyképes. De a való világban, különösen Kína vegyes gazdaságában, a dolgok ennél jóval bonyolultabbak, és a tisztán közgazdasági teóriák rosszul sülhetnek el a valóságban.


Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China