• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
[Hangos Magazin]Wei Wei és gyerekeknek szóló mobilalkalmazásai
2014-02-10 11:03:54
CRI





„Nagyon szeretem a Bádogembert az Óz a csodák csodájából. Bár nincs szíve, mégis mindig boldog. Sok mindenen ment keresztül és sok nehézséget győzött le azért, hogy igazi szíve lehessen. Én már megtaláltam az én szívemet." Ezeket a szavakat egy internetes vállalat hivatalos honlapján olvashatjuk, ez a vállalat mottója. Ez a gyerekeknek szóló mobilalkalmazásokat, azaz appokat fejlesztő cég Chengdu városában fekszik. Wèi Wěi, a vállalat igazgatója korábban saját kiadót működtetett, gyerekeknek szóló könyveket készítettek. Leghíresebb figurájuk a népszerű Jiaojiao (Tyiaotyiao) nevű csirke volt.

„A feleségem írta honlapunk szövegét, ő alkotta meg Jiaojiao csirke figuráját is. 2008-ban, amikor még könyvekkel foglalkoztunk, együtt találtuk ki ezt a karaktert. Úgy gondoltuk, hogy jobb egy állatot választani főszereplőként, mert a Föld más tájain másképp néznek ki az emberek, az állatok viszont egyformák. Könyvünkben embergyerekként kezeljük Jiaojiaót, bemutatjuk családját és barátait a gyerekeknek."

Mielőtt appokkal kezdett foglalkozni, Wei Wei 10 évig dolgozott könyvek írásával, azonban sok nehézséggel találta magát szembe. A jogszabályok miatt egymaga nem kaphat ISBN azonosítószámot, ezért műveit csak nyomdákkal együttműködve adhatja ki. Így csupán kis bevételük származott munkájukból. 2008 és 2011 között leghíresebb és legnépszerűbb műveikből, a Jiaojiao olvasókönyv-sorozatból az előnytelen szabályozási környezet miatt csupán 30 ezer kötetet értékesítettek.

„Úgy véltünk, hogy a hagyományos papíralapú kiadásból túl kicsi jövedelmet tudunk elérni, ezért a mobilalkalmazások felé fordultunk. 2011-ben léptünk be az appok piacára, tehát későn érkezők vagyunk, mert sokan már 2009-ben elkezdték mobilokra kiadni könyveiket."

2011-ben jelent meg a legfontosabb Jiaojiao-mű az interneten és a mobiltelefonos áruházakban. Az iTunes Store-on való megjelenése napján már ezren töltötték le a Jiaojiao alkalmazást. A következő hónapokban gyorsan növekedett a letöltések száma, végül az első helyre került a gyerekeknek szóló appok listáján. Ezt követően változtattak termékstratégiájukon, és nemcsak elektronikus könyveket, hanem egy többfunkciós oktatási és szórakoztató csomagot alakítottak ki a különböző korosztályú gyerekek számára. Ezzel az egyszeri letöltőket folyamatos felhasználókká változtatták.

„Ezen a területen azt gondolom, hogy a mesékhez értünk a leginkább, hiszen az elmúlt években már sok mesét írtunk és adtunk ki. A gyerekeknek sokfelé képességre és készségre van szükségük, így mi inkább azzal foglalkozunk, amihez legjobban értünk: a történeteinken keresztül tanítjuk őket tudományos ismeretekre, így például játékokkal és mesékkel tanítjuk a gyereket számolni és olvasni."

A táblagépek – például az iPad –, mobiltelefonok és számítógépek segítségével jobban tudják az emberek tanítani gyermekeiket, és játszani is érdekesebb így. A gyerekek is jobban szeretik a játékos tanulást. Jelenleg számos gyerekeknek szóló alkalmazás található a kínai piacon, azonban nagyon keveseknek sikerül ebből bevételre is szert tenniük: Kínában is jobban szeretik az emberek az ingyenes alkalmazásokat.

„Én azt gondolom, hogy nemcsak Kínában, hanem minden országban ugyanez a helyzet, az emberek jobban szeretik az ingyenes appokat. Általában úgy vélik, hogy nincs értelme fizetni a gyerekeknek szóló appokért. Ezen kívül egy másik fontos ok az, hogy nagyon sok ingyenes app van a piacon, ezért a szülők inkább azokat töltik le."

Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint Kínában a városi háztartások fogyasztásának 60%-át teszi ki az oktatás, a 7 éven aluli gyereknek fogyasztása pedig a háztartások teljes bevételének legalább 30%-át teszi ki. Jelenleg több mint 180 millió 7 éven aluli gyerek él Kínában, és minden órában kétezer csecsemő születik. Ezekből az adatokból látható, hogy a gyerekek oktatásának és szórakoztatásának piaca nagyon nagy, és a jövőben is nagy potenciállal rendelkezik. Mennyire fontos a családok mindennapi fogyasztásában a gyerekek oktatása? Wáng Shìmín oktatási szakértő szerint a kínai városi családok gazdagodásával nagyon felértékelődött a gyerekek oktatása is.

„Egyre tehetősebbekké válnak a városi családok, a gyerekek életszínvonala pedig mindig a legfontosabb egy családban. Tehát az oktatásra is nagyon odafigyelnek. A szülőknek nemcsak arra kell odafigyelni, hogy a gyerek mit eszik vagy iszik, hanem csemetéjük tanulási és szabadidős érdeklődési körére is."

Xiāng Chūn egy 4 és fél éves kislány. Édesanya elmondása szerint Xiang már kétéves kora óta játszik iPaddel, sok különböző appot kipróbálva. A színek neveinek tanulásakor az iPad sokat segített. Xiang édesanyja szerint az iPad sokat segít abban, hogy a gyerek játszva tanuljon, azonban tart attól, hogy mindez lánya látásának rovására megy.

„Még csak 4 és fél éves, de már kétévesen is játszott iPaddel. Ahogy nőtt, úgy választott különböző appokat magának. Kisebb korában a Talking Tom Cat játékot szerette a legjobban. Utána kezdett iPadon képeskönyveket és rajfilmeket nézni. Oktatási appokat is letöltött, például kínai írásjegyeket, angol betűket és számolni tanítókat. Szerintem appokkal azért lehet jobban tanulni, mert érdekesek. De mégis aggódok amiatt, hogy a mobil és az iPad elrontja a szemét."

Wáng Xuěyǐng egy korai gyermekkori oktatással foglalkozó intézményben dolgozik és osztja Xiang Chun édesanyjának aggodalmait. Az esetleges látásromlás miatt nem ajánja, hogy a gyerekek sok időt töltsenek iPaddel.

„Szerintem jobb, ha a 3 éven aluli gyerekek nem játszanak iPaddal. Az első fontos ok az, hogy függőséget okoz. Ha sokat játszanak vele, akkor nélküle nem akarnak majd semmit csinálni. A másik ok az, hogy a kisgyerekek szeme még nem fejlődött ki teljesen. Ha ilyenkor sokat játszanak ezekkel a dolgokkal, az befolyásolhatja a látásukat. Javaslom, hogy a gyerekek inkább menjenek szabad levegőre és mozogjanak."

Statisztikák szerint Amerikában tíz gyerek közül hétnek van saját táblagépe. A megkérdezett családok 77%-ában töltenek le a gyerekek játékot és 57%-ában oktatóprogramokat. Emellett az Apple iBooks elektronikus tankönyve az amerikai középiskolai tananyag 80%-át lefedi. A kínai gyerekek közül arányaiban még mindig kevesen rendelkeznek táblagéppel, és ők is főleg a nagyvárosokban élnek. Azonban Wei Wei szerint a jövőben biztosan egyre több tablethasználó lesz Kínában.

Wei Wei egyre sikeresebbé válik a kínai mobilalkalmazások piacán, de célja nem változott: szeretné létrehozni a legérdekesebb oktatási platformot a 3-6 éves gyerekek számára. Úgy véli, hogy játszani és tanulni ugyanazt jelenti e korosztály számára.

„Például a gyerekek gond nélkül tanulnak idegen nyelvet appok segítségével. Azonban ezt ők nem tanulásként fogják fel, mert ők csak a tabletet hallgatják, és azt követve gyakorolnak. A felhasználói célcsoportunkat pont a 3-6 éves gyerek jelentik. Azt adjuk nekik, amit ők szeretnek. Azokon a dolgokon keresztül tanítjuk őket, amiket ők szeretnek. Ezzel nemcsak tudást és képességeket adunk a gyerekek kezébe, hanem örömöt is okozunk nekik."

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China