• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
[Mai Kína] Történelmi találkozó és javuló kapcsolatok a két part között
2014-03-07 09:16:34
CRI
1949 óta első ízben került sor hivatalos találkozóra a két part viszonyával foglalkozó szárazföldi kínai és tajvani vezető között.

Zhang Zhijun, az Államtanács tajvani ügyekkel foglalkozó irodájának vezetője és Wang Yu-chi, a kontinentális Kínát érintő ügyekkel foglalkozó tajvani vezető február 11-én arról egyezett meg, hogy állandó kommunikációs csatornát hoznak létre, amely ki fogja egészíteni a félkormányzati hidat a Tajvani-szoros két partja közötti cserekapcsolatokkal foglalkozó tajpeji alapítvány (SEF) és a pekingi székhelyű Szövetség a Tajvani-szoros Két Partjának Viszonyáért (ARATS) nevű szervezet között.

Xi Jinping, a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottságának (KB) főtitkára február 18-án kijelentette, hogy az „egy Kína" elvből kiindulva a két partnak az egyenlőség alapját betartva kell konzultálnia a politikai nézetkülönbségekről.

Xi erről a Kuomintang tiszteletbeli elnökével, Lien Channal találkozva beszélt Pekingben.

„Ami a két part között hosszú ideje fennálló politikai nézetkülönbségeket illeti, készek vagyunk az >>egy Kína<< elvből kiindulva és az egyenlőség alapját betartva konzultációkat folytatni a tajvani féllel, és elfogadható egyezségre jutni" – fogalmazott.

„Hiszem, hogy mindkét fél van annyira bölcs, hogy képes megtalálni a megoldást" – tette hozzá.

Xi a két partot arra szólította fel, hogy az 1992-es konszenzushoz és a „tajvani függetlenség" elutasításához ragaszkodva konszolidálják az alapot, és mozdítsák elő az „egy Kína" elv közös megértését.

„Ez az alap jelenti a két part viszonyának biztosítékát. Mindaddig, amíg a két oldal ragaszkodik ehhez az alaphoz, a két part viszonya fényes jövő felé fog tartani. Ennek megsértése esetén a két part viszonya vissza fog térni a régi zűrzavaros helyzethez" – fogalmazott.

A kontinentális Kína és Tajvan közötti viszony azok után romlott meg, hogy a Csang Kaj-sek vezette Kuomintang a polgárháborúban elszenvedett vereségét követően 1949-ben Tajvanra menekült.

Az 1980-as évek végére helyreálltak az üzleti és személyi cserék, és az 1990-es évekre a két oldal megkezdte a közeledést a Tajvani-szoros két partja közötti kapcsolatokkal foglalkozó szárazföldi szövetségen és a hasonló tajvani alapítványon keresztül.

Az elmúlt öt esztendőben a két oldal példátlan mértékben javította kapcsolatit.

A szoros két partjának ügyeivel foglalkozó szárazföldi és tajvani vezető februárban 1949 óta először találkozott hivatalosan a kelet-kínai Jiangsu tartomány Nanking városában.

A honfitársak mindkét oldalon a két part kapcsolata békés fejlődésének útja mellett döntöttek, ami helyes választás, hiszen ezzel megóvható a két part békéje, előmozdítható a közös fejlődés, segíthet a kínai nemzet megújulásának megvalósításában, és mindkét oldal számára előnyöket jelent, mondta Xi.

Mindkét oldalnak bíznia kell ebben az útban, és azon kell dolgozniuk, hogy felszámolják az út során felmerülő akadályokat, tette hozzá.

Egy család

Xi elmondta, hogy a két part kapcsolatát illető problémák közül több nem oldható meg egyik napról a másikra történelmi és gyakorlati okok miatt, de a honfitársak a szoros mindkét oldalán egy család tagjai és azonos a vérségük, a kultúrájuk és a vágyaik.

Xi ezeket a közös pontokat a kölcsönös megértés előrevitele „fontos erejének" nevezte, amelyek segítséget nyújthatnak a szárazföldnek és Tajvannak ahhoz, hogy kéz a kézben haladhassanak tovább.

Az egymáshoz való közeledés és az újraegyesülés a honfitársak közös vágya mindkét oldalon, hangsúlyozta Xi, hozzátéve, hogy „nincs erő, amely elválaszthatna bennünket".

Xi elmondta, hogy a kontinentális Kína tiszteletben tartja azt a társadalmi rendszert és életmódot, amelyet a tajvani honfitársak választottak. „Készek vagyunk megosztani a tajvani honfitársakkal a szárazföld fejlődési lehetőségeit" – fogalmazott.

Xi arról is szólt, hogy a tajvani honfitársaknak megvan a maguk mentalitása, ami a sziget egyedi történelmének és társadalmi környezetének köszönhető. „Pontosan értjük, hogy miként éreznek a tajvani honfitársak" – mondta.

„A családi ragaszkodás segíteni fog a sebek begyógyításában, a nyíltság pedig a fennálló problémák megoldásában" – jelentette ki Xi, hozzátéve, hogy a szárazföld türelmes és bizakodó.

„Sohasem volt másként és nem is lesz másként az, hogy egy nemzethez tartozunk" – mondta.

Közös álom

Szívesen látjuk a tajvani honfitársak szerepvállalását a szoros két partja közötti kapcsolatok előrevitelében, jelentette ki Xi.

„Teljesen mindegy, hogy kiről van szó, vagy milyen kijelentéseket tett korábban, szívesen látjuk mindaddig, amíg kész arra, hogy előmozdítsa a két part kapcsolatának békés fejlődését" – mondta.

Xi arra szólította fel a két oldalt, hogy fogjanak össze a kínai álom megvalósítása és a kínai nemzet nagy megújulása érdekében.

Xi szerint a kínai álom szorosan kötődik Tajvan jövőjéhez, és a honfitársaknak mindkét oldalon osztozniuk kell ezen.

Arra szólította fel a két parton élőket, hogy párthűségtől, társadalmi osztálytól, vallási hovatartozástól és szülőföldjüktől függetlenül támogassák egymást.

„Nagy nyíltsággal közelítünk a tajvani honfitársak felé, és készek vagyunk megfogadni minden érintett fél jó tanácsát" – hangsúlyozta Xi.

„Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni mindaddig, amíg tetteink hozzájárulnak a tajvani honfitársak jólétéhez, a két part kapcsolatának békés fejlődéséhez és a kínai nemzet átfogó érdekeihez" – hangsúlyozta Xi.

A maga részéről Li megjegyezte, hogy 2005-ben a KKP és a Kuomintang közötti békítő párbeszéd a szoros két partjának békés fejlődését hozta. Hozzátette, hogy mindkét oldal a helyes irányt választotta, amely nem fog és nem is tud irányt váltani.

Az elmúlt évet a KKP és a Kuomintang, valamint a Tajvani-szoros két partján élők közötti kölcsönös bizalom jellemezte, mondta Lien.

Mindkét oldalnak gyakorlatias perspektívát kell követnie, és engedni kell, hogy Tajvan aktív és pozitív szerepet játsszon a két part kapcsolatának békés fejlődése és a kínai nemzet megújulása során.


Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China