Többnyire így üdvözölte Koji Oikawa a kínai taxisofőröket a 2012-ben, néhány vitatott sziget hovatartozása miatt kitört japánellenes megmozdulások idején.

A már több mint egy évtizede Kínában élő, 43 éves japántanár azt meséli, hogy efféle trükköket vetett be a kellemetlen élmények kiküszöbölésére.

„Rájöttem, hogy ha magamat kifigurázva indítom a beszélgetést, a kínai taxisok sem tartanak nekem történelemleckét vagy faggatnak arról, hogy szerintem a szigetek Japánhoz vagy Kínához tartoznak-e," vallja be Oikawa.

Oikawához hasonlóan, úgy 140 ezer Kínában élő japánnak volt valami kellemetlen élménye, mióta 2012-ben a japán kormány nacionalizálta a Kelet-kínai-tengeren fekvő Tiaojü-szigeteket, vagy japánul Szenkakut.

Egy évvel ezelőtt az itt élő japánoknak azt kellett átélniük, hogy több ezer kínai vonul tüntetni az utcákra, japán márkájú autókat zúznak össze és borogatnak fel, betörik a japán éttermek kirakatait és Kína-szerte japán zászlókat égetnek. A kínai-japán kapcsolatok utoljára a II. világháború idején voltak ennyire rosszak.

Annak érdekében, hogy véget vessenek a japánellenes érzületnek, 108 Kínában élő japán kiadott egy 108 japán ember indoka arra, hogy Kínában maradjon című könyvet, amiben elmondják az olvasóknak, valójában mit láttak és éltek át – amit szerintük teljesen figyelmen kívül hagyott mindkét ország sajtója.

Váratlan siker

„A könyv kiadásának célja annak dokumentálása, hogyan változott meg a Kínában élő japánok élete az elmúlt években," meséli Junko Haraguchi, a könyv egyik főszerkesztője.

Kiválasztottak 108 japánt 18 különböző kínai városból, üzletembereket, tanárokat, diplomatákat, fotósokat és művészeket, hogy meséljék el, mi történt velük.

„Arra kértük őket, hogy a saját történeteik és érzéseik elmesélésére koncentráljanak, ne csak kommentálják az eseményeket," folytatta Haraguchi.

Haraguchi azt is elmagyarázta, hogy nem volt könnyű kiadni egy pozitív hangvételű könyvet Kínáról. Több kiadó is megtagadta ezt.

Viszont az augusztusban megjelent könyv az egyik legnépszerűbb kiadvány lett a japán Amazonon. Egy hét leforgása alatt kétszer is újranyomták, a szerkesztői pedig a kínai fordításán dolgoznak.

Geng Xin, a JCC Új Japán Kutatóintézet igazgatóhelyettese azt mondja, nem lepte meg a könyv népszerűsége.

„Japán etnikailag homogén társadalom. Kisebb a valószínűsége, hogy egy japán megbízzon más etnikumokban, ezért jobb, ha a saját népük tagjai számolnak be nekik kínai tapasztalataikról," mondja Geng.

„A lényeg, hogy okosan használjuk fel ezt a pozitív energiát a két ország kapcsolatainak javítására," tette hozzá.

Rossz benyomás

Sok kínaiban már nagyon fiatalon negatív kép alakul ki a japánokról, a történelemkönyvekben kimerítően részletezett II. világháború alatti brutális japán megszállás és a kínai médiában sugárzott negatív japánkép miatt.

Ennek eredményeképp sok kínai azzal fejezi ki az ellenérzését, hogy a japán katonákat japán ördögöknek, a nemzetet pedig „kis Japánnak" nevezi.

A feszültség nem enyhül a két ország között, egy felmérés szerint pedig a kínaiak és japánok egy évtizede most vannak a legrosszabb véleménnyel egymásról. A japánok majd 92%-a nyilatkozott úgy, hogy rossz benyomása van Kínáról, ugyanakkor a kínaiak 90%-a érez hasonlóképpen Japánról a Genron NPO japán kutatóintézet legutóbbi közvélemény-kutatása szerint.

A könyv első néhány oldalán látható képek japánellenes témájú kínai tévéfilmekből származnak, az ellenségeskedés legékesebb bizonyítékai. A demonstrációk kezdete óta a kínai állami tévécsatornákon 2012-ben bemutatott 200 tévéfilmből 70-nek volt japánellenes témája. A bosszúfantáziák kielégítésére pedig kb. 1 milliárd „japán ördögöt" mészároltak le 2012-ben a Hengdian World Studios, azaz a kínai Hollywood vásznain, a guangdongi Yangcheng Evening News értesülései szerint.

A 43 éves színész, Koji Yano, aki karriert csinált a kínai szórakoztatóiparban abból, hogy az elmúlt évtizedet kegyetlen japán katonák alakításával töltötte, a könyv egyik szerzője.

Tavaly szeptemberben kiírták egy tévéfilmből, és a „Nap, nap, fel" című tévé-show, amelynek 2008 óta a társ-műsorvezetője volt, szintén levette a képernyőről. Azt mesélte, hogy ebben az időszakban álmatlanság gyötörte a nagy nyomás és idegesség miatt. Sok Kínában élő japán színész ment vissza Japánba, vagy Hongkongba, illetve Tajvanra költözött. Ő úgy döntött, marad.

„A tévéfilmekben sok könyörtelen japán katonát kínaiak játszanak. Igazi gonosztevők. De azok a katonák, akiket én alakítok, reflektálnak a háborúra," írta.

A tanár Oikawának hasonló élményei voltak. A legtöbb japánóráját és idegenvezetését két hónapra felfüggesztették. Néha reggelre eltűntek a kiragasztott hirdetései. És gyakran el kellett hagynia a kérdezz-felelek részt az előadásai végén, nehogy a kínai diákok politikai kérdéseket tegyenek fel neki.

„Gyakran kezdem az előadásomat azzal, hogy nem a politikáról vagy történelemről akarok beszélni, hanem arról, hogyan lehet megtanulni japánul és állást találni. Szerintem ez hasznosabb a diákjaimnak," mondja a tanár.

Oikawa évekig tartózkodott attól, hogy bizonyos napokon megjelenjen bizonyos városokban. Szeptember 18 például az a nap, mikor Japán megszállta Észak-Kínát, december 13 pedig a nanjingi mészárlás napja, mikor a japán katonák több mint 300 ezer kínaival végeztek 1937-ben.

A tavalyi erőszakos megmozdulások folyományaként a japán nagykövetség e-mailben kérte az állampolgárokat, maradjanak odahaza. Oikawa barátai és családja is aggódott a biztonsága miatt, arra kérték, térjen vissza Japánba.

Oikawa azt mondja, meg tudja érteni Kína reakcióját, de képtelen megérteni a kínaiak „hazafiasság" koncepcióját.

„A kínaiak azt mondják, szeretik a hazájukat. Szeretem Kínát feliratú pólókban mászkálnak, viszont amint szert tesznek egy kis pénzre, külföldre költöznek. Így muszáj feltennem magamnak a kérdést, mit is jelent valójában számukra a hazafiasság?" tűnődött el Oikawa.

Ennek ellenére úgy döntött, marad. „A kínaiak kevernek bajba, ám a kínaiak is segítenek kijutni a csávából," meséli.

Megtalálni az élet értelmét

Haraguchi szerint a legfőbb oka annak, hogy ezek a japánok a maradás mellett döntöttek az, hogy mindannyian megtalálták azt, amit igazán csinálni akarnak az életben.

Az 51 éves Tamako Sato már egészen kiskora óta fotós akart lenni. 1997-ben jött Kínába nyelvet tanulni, és beleszeretett a kínai kultúrába.

Úgy emlékszik, az élet elég stresszes volt Japánban, a kilencvenes években. „Az emberek túl sokat dolgoztak, csak napi négy órát aludtak, míg Pekingben négy órát szánhattam arra, hogy gombócokat készítsek a barátaimmal," meséli a nő.

Mivel a hivatásos japán fotósok ritkaságszámba mentek Kínában, Sato ideköltözött, hogy szabadúszó fotós lehessen. A nyugati fényképészekkel ellentétben, akik munkáikban a szegénységet helyezik a középpontba, az ő képein a boldogságon van a hangsúly.

„A légszennyezés és korrupció mindig szalagcímeket generál. De Kína nem csak ennyiből áll," állítja a fotós.

Az elmúlt 17 évben sok hullámhegyet és –völgyet megtapasztalt a két ország viszonyában. Azt meséli, egyedül akkor futott át az agyán, hogy visszaköltözik Japánba, mikor 2003-ban kitört Kínában a madárinfluenza.

„Szerintem szükség van a hozzám hasonlókra, mikor rossz két ország viszonya, mert én meg tudom érteni, miért gondolkodnak és cselekszenek így a kínaiak, és azt is, mit értenek félre," folytatja.

Harc a tudatlansággal

Xu Jiaju, a kínai külügyi egyetem japánprofesszora szerint a kínai-japán kapcsolatok javításának kulcsa a személyes kapcsolatokban rejlik.

„Amíg mindkét oldal kommunikál egymással, van esélyünk jobb kapcsolatok kialakítására," mondja Xu.

Azonban sok japán mesélte, hogy eleinte nem volt egyszerű kínai barátokra szert tenniük. A 34 éves Kunio Nakayama, a Truly, Inc japán zenei produkciós vállalat kreatív igazgatója, karaokéval simította el egy japángyűlölő indulatait.

Mikor Nakayama 1999-ben először Pekingbe érkezett nyelvet tanulni, egyik kínai barátja magával hozott egy nőt, aki nem kedvelte a japánokat. Amint meglátta Nakayamát, üvöltözni kezdett vele. Aztán mikor rájött, hogy a férfi tud kínaiul karaokézni, megenyhült iránta.

Azóta Nakayama is felismerte a zenében rejlő erőt és úgy döntött, a zeneiparban helyezkedik el. Az évek során segített megismertetni kínai énekeseket Japánnal, és segített japán énekeseknek kínai fellépéseket szervezni.

„Nem változtathatunk azon, ami a múltban történt. Amit megtehetünk, hogy most megismerjük egymást," vallja Nakayama.