• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
[Kortás történetek]A szmog ellen a kormány és az állampolgárok együttes harca szükséges
2014-03-17 18:19:51
CRI






A szmog ellen a kormány és az állampolgárok együttes harca szükséges

Az elmúlt két évben komoly szmog támadta meg Kínát. A levegő minősége hétköznapi témává vált. Nemcsak a környezet védelmével kapcsolatos intézmények, vettek részt a PM2.5-ről való vitában.

Tavaly júniusban egy helyi környezetvédelmi ülésen Pan Shiyi, a híres ingatlanokkal foglalkozó üzletember környezetvédelemmel kapcsolatos díjat kapott, mert ő volt az első kínai, aki saját mikroblogján folyamatosan tudósított a város levegőjének minőségéről (az ún. PM2.5 index segítségével), és ezzel előmozdította a kínai PM2.5-ről való szabály és törvény létrehozását.

Mi is az a PM2.5? A Wikipédia szerint „a szálló port kémiai összetételtől függetlenül, csupán fizikai alapon, a részecskék átmérője szerint csoportosítják. A 100 μm-nél kisebb szemcsék már belélegezhetőek (inhalábilisak), de ezek nagy része az orrban és a szájban, legkésőbb a gégefőnél elakad, nem jut mélyebbre a légutakban. A 10 mikronnál kisebbek már túljutnak a garaton. A 4 mikron alattiak bejutnak a tüdőbe. A 2,5 μm-nél kisebbek pedig már egyáltalán nem, vagy nehezen ürülnek ki a tüdőből (akkumuláció). Egészségügyi szempontból a 10 illetve a 2,5 mikronos határnak van jelentősége. Ezekre a PM10 és a PM2,5 jelölést használjuk."

Wang Yili, a Pekingi Erdészeti Egyetem környezetmérnök professzora szerint a környezetszennyezés mellett más tényezők is felelősek a szmogért.

„Annyi bizonyos, hogy csak akkor alakul ki szmog, amikor a levegő elég nedves. A szálló pornak egyik oka a környezetszennyezés; ilyen a tömegközlekedés és a nehézipari illetve kohászati vállalatok által okozott légszennyezés is."

Wang professzor szerint az ipari és a kohászati vállalatok, valamint a tömegközlekedés a legfontosabb okai a szálló pornak; ezek közül kiemelkedik a cement-, acél- és az üveggyártás. Mint mondja, a teherautókhoz képest a kis autók kisebb légszennyezést okoznak, de a kocsik nagy száma miatt a városban nagy koncentrációban van jelen a szálló por. Wang azt is mondja, hogy sok más elem okozhat magas PM2.5-t.

„Az az építkezés okozta porból is lehet szmog. A hagyományos kínai étkezésben az a szokás, hogy sok olajt használnak, ami nem tesz jót a levegő minőségnek. Ősszel és télen a mezőgazdaságban dolgozók meggyújtják a szalmát, ami nagy szennyezést okoz. Ezenkívül számos, a városban élő fafajta van, ami PM2.5-t termel."

2013-ban a szmog szó volt az egyik legnépszerűbb, amit használtak az emberek. Az adatok azt mutatják, hogy az 500 legnagyobb kínai város 1 százaléka felel meg az Egészségügyi Világszervezet levegőminőségi előírásainak. A világ 10 legszennyezettebb városa közül 7 Kínában található. Tavaly összesen 5 szmogmentes nap volt Pekingben.

Jin Zhao pekingi egyetemi hallgató. Minden nap a szobájából a menzára, a menzáról a tantermébe megy. De azt mondja, hogy bár csak nagyon kis időt tölt kint, így is mindig kell a maszk.

„Bizony nem vagyok szupersztár, és nem a fanatikus rajongók miatt viselek maszkot, hanem a szmog miatt. Idén nagyon komoly szmog van. Ha hosszú ideig maradok kint, száraz lesz a szemem, köhögök, és olyan, mintha náthás lennék."

Jin Zhao azt mondja, hogy a városban nagy a szmog, az egyetemen lévő nagy építkezési területen pedig minden nap nagy a por. Bár az utóbbi években kevés szél volt Pekingben, az építkezésekről származó por nagy probléma. Ezért a maszk elengedhetetlen dolog.

„A barátaim, akik más pekingi egyetemre járnak is azt mondják, hogy ugyanez a helyzet az egyetemükön. Csak azt tudjunk csinálni, hogy a szobában maradunk. Olvasunk, online játékot játszunk. De azoknak a diákoknak, akiknek muszáj kimenniük és a szabad levegőn maradniuk, a szmog nagyon nagy probléma."

A szakértők szerint amikor szmog van, akkor az embereknek le kell redukálniuk a szabadban töltött időt. A szakértő is azt mondja, hogy a maszknak védelelmi funkciója van, így ha az ember túl sokat használja a maszkot, attól nem lesz egészséges.

„Mindenkinek tudnia kell, hogy a rossz levegő nagy hatással van az egészségre, ezért mindenkinek védenie kell magát. Ha az ember kimegy a lakásból, maszkot kell használni. Szmogos időben az idősek, a gyerekek és terhes nők inkább ne menjek ki."

Professzor Wang szerint a szmog ellen a kormánynak és az állampolgároknak közösen kell együttműködniük. Új szabályokat és törvényt kell alkotni. A szennyezést okozó gyáraknak változtatniuk kell valamin. A hétköznapi embereknek is tenni kell a környezetvédelemért. Például a környezetvédelmi szervezetek levegővel kapcsolatos propagandájának köszönhetően az emberek kevesebbszer használják a kocsijukat.

Idén az amerikai Tesla új villanyautóval jött a kínai piacra. Emiatt gyorsan emelkedtek az energiarészvények. Bár a Teslának még sok problémája van például az amerikai piacon, és három államban a Teslának változtatnia kellett az üzletpolitikáján, a kínai piacon kevés a villanyautókhoz való töltési berendezés. Szakértők szerint az újfajta autónak nagy jövője lesz, mert a kormány új rendszert és új politikát teremtett, ami kedvez az új energiaipar fejlődésének.

2013 óta magas rangú kínai vezetők folyamatosan látogatták a villanyautókat gyártó cégeket, és új szabályokkal akarták segíteni az iparág fejlődését. A kormány márciusi ülésszakja során, Lu Qizhou, a China Power Investment Corporation igazgatója bejelentette, hogy a szmog ellen több tiszta energia felhasználásával fognak védekezni.

„Jelenleg a cégünk éves villányáram költségében 50%-nyi szélenergia és napenergia van. Az a tervünk, hogy 2015-ben 40%-ban használunk tiszta energiát, 2020-ra pedig ez a szám 50% lesz. Fokozatosan változtatunk az energiaformán, hogy minél több és több tiszta, környezetbarát energiánk legyen."

Wang professzor szerint jelenleg az embereknek fejlődő GDP-re és a környezetük javítására egyaránt szükségük van, ezért azt gondolta, hogy az embereknek látni kell, hogy a környezetük javítása egyrészt egy hosszú távú, nagy program, másészt pedig a kormánynak erősítenie kell a szmog elleni küzdelmen.

„A kormánynak keményebben kell dolgoznia a jelenlegi nagy szennyezést okozó vállalatok szennyezőanyag-kibocsátásának javításán, beleértve a cement-, acél- és az üveggyártást. Új jutalmazási rendszert kell bevezetni, hogy ösztönözze a vállalatokat az új energia termelésére. Új szabályt és törvényt kell alkotni a levegőszennyezésről. Ha a gazdaság egyenletesen fejlődik, az javítja majd a levegő minőségét is."

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China