Chen Dewu, a Fujian tartományi Ningde falujából sosem hitte volna, hogy egyszer egy mianmari nőt vesz feleségül.

Hat évvel ezelőtt az italba fojtotta a bánatát, mert nem talált magának feleséget. Vidéken bevett gyakorlat, hogy a vőlegény családja hozományként több tízezer jüant kínál fel a menyasszony családjának. A szegény Chen nem tudott előteremteni ekkora összeget, ezért azt hitte, örök agglegénysor vár rá.

Viszont mostanra karcsú és napbarnított mianmari felesége már két gyermekkel, egy kisfiúval és egy kislánnyal ajándékozta meg. A család épp a múlt hónapban ünnepelte Chen 40. születésnapját.

Chen helyzete nem egyedülálló. Sok kínai férfi választott már magának feleséget a szomszédos délkelet-ázsiai országokból: Mianmarból, Vietnamból vagy Laoszból. Ezekben az országokban gyakorta sanyarú a gazdasági helyzet, ezért általában a hozományok is jóval alacsonyabbak.

A határközi házasságok, amelyek többnyire Henan és Fujian tartomány eldugott falvaiban dívnak, nem törvényesek. A pároknak nincs házassági anyakönyvi kivonata és az asszonyok sem kínai állampolgárok, mivel illegálisan tartózkodnak az országban. Ami még rosszabb, az utódaik nem kaphatnak hukou-t (nem kerülhetnek be a lakhatási jegyzékbe), vagyis a gyermekeik számára gondot okozhat majd iskolába iratkozni vagy munkát találni. Törvénytelensége és lehetséges súlyos következményei ellenére, elvenni egy külföldi nőt gyakorta az utolsó mentsvár azoknak a kínaiaknak, akik szegény családja nem engedhet meg magának kínai hozományt. Aztán ott van a helyi vélekedés is, hogy a külföldi feleségek hűségesebbek, sokkal több nehézséget el tudnak viselni és többet dolgoznak, mint a kínai asszonyok.

Ám, a legfőbb kérdés, hogy hogyan jutnak ezek a nők Kínába? Néhány mianmari menyasszonyt átcsempésztek azért, hogy saját önszántukból összeházasodhassanak egy kínai férfival, másokat viszont munkalehetőséggel hitegettek.

A Myanmar Times szerint a 2006 januárja és 2011 augusztusa között Mianmarban tárgyalt 731 embercsempészeti ügyből 585-nek valamilyen köze volt Kínához. Az elmúlt 6 évben az elrabolt mianmari nők 80%-át kínai férfiaknak adták el feleségnek. A mianmari rendőrség összesen 780 nőt mentett ki Kínából az elmúlt 6 évben.

Az első

Chen Dewu, aki a falujában elsőként vett el mianmari nőt, még mindig emlékszik rá, mennyire szégyellte, hogy már 34 éves, de még mindig nincs felesége.

Végignézte, ahogy a barátai mind megházasodnak és családot alapítanak, miközben neki fikarcnyi esélye sem volt soha erre.

A család legidősebb gyermekeként nem tudta elviselni a gondolatot, hogy a család 30 ezer (kb. 1 millió forint) jüannyi összes megtakarítását arra költse, hogy bekösse valaki fejét.

Hat évvel ezelőtt, egy távoli jünnani rokona javaslatára Chen úgy döntött, hogy egy mianmari nőt vesz feleségül.

Chen egyik szomszédjával felkereste a határvárosokat és falvakat Jünnanban, ami az emberkereskedelem központja, mivel Mianmarral, Laosszal és Vietnammal is határos.

A házasságközvetítők instrukciói alapján a két férfi határmenti falvakba lopózott be. Chen több tucat faluban is megfordult, míg meg nem akadt a szeme egy lányon.

„Gyönyörű volt, hatalmas szemekkel, és jó természetűnek tűnt," idézi fel Chen.

Több ezer kilométerrel arrébb, a Henan tartományi Queshan megyében egy asszony disznókat etet, akkora rutinnal, ami egy élet állattenyésztési tapasztalatáról árulkodik. Soha senki meg nem mondaná, hogy Mianmarból származik.

20 évvel ezelőtt az egyik rokona farmján nehéz fizikai munkát végző Madan álmodni sem merte volna, hogy valaha bármi köze lesz Kínához.

Mint a legtöbb mianmari feleség, Madan is szinte annyit tudott Kínáról, hogy a kungfu hazája.

Viszont 1994 novemberében, mikor egy középkorú özvegy jelent meg a falujában feleséget keresve, Madant meggyőzte az egyik unokatestvére, hogy menjen hozzá. „Azt mondta, hogy ha hozzámegyek egy kínai férfihoz, nem kell majd nehéz mezőgazdasági munkát végeznem, mert Kínában gépekkel és eszközökkel váltották ki az emberi munkaerőt," meséli Madan.

Miután ebbe a furcsa faluba került, Madan féléven át minden éjszakát átsírt. Mostanra a fia már 20 éves, a férje pedig egy helyi gyárban dolgozik, ami tisztes megélhetést biztosít nekik.

Madan elégedett. „Nem kell aggódnom a pénz miatt. Van mit ennünk," mondja.

A legelején a nyelvi korlátok megbénították a kommunikációt a házaspár között.

Ám az idő múlásával a legtöbb ilyen mianmari feleség fokozatosan betagozódott a kínai kultúrába. Megtanulták a nyelvet, ellátni a farm körüli teendőket, és barátokat szereztek.

Viszont mindannyijukat aggasztja a házasságuk törvénytelen volta, és hogy ennek milyen következményei lesznek a gyerekeikre nézve.

„A kórház nem adott nekünk születési anyakönyvi kivonatot, mikor megszületett a gyermekünk," meséli Ningde falujának egy másik mianmari felesége, aki a neve elhallgatását kérte.

Bizonytalanságban élnek, és a nemigen hagyhatják el a falut, ahol laknak. Ha elkapják őket, a törvény értelmében vissza kell toloncolni őket szülőhazájukba.

Házasságra kényszerítve

A Fujian tartományi Ningdéből több délkelet-ázsiai nőt is munka ígéretével csábították át Jünnan tartományba, hogy aztán eladják őket feleségnek.

6 évvel ezelőtt több mianmari nőt is a Fujian tartományi Nancheng falujába csaltak, ám mára már csak Chen Linyu él ott.

Kezdetben sírt, ellenállt és küzdött, mikor bemutatták egyedülálló kínai férfiaknak. Erre viszont megfenyegették, hogy ha így folytatja, magára hagyják, boldoguljon, ahogy tud. Végül hozzáment egy boltoshoz. Azt mesélte a The Beijing News-nak, hogy egyfolytában a szökésen gondolkodott, ám mivel nem volt, aki segítsen és pénze sem, esélye sem volt elmenekülni.

Sok mianmari nő szembesül ugyanezzel a dilemmával. Hiányolják hátrahagyott családjukat, de nincs módjuk visszatérni hozzájuk. Gyakran pedig a gyermekeik miatt maradnak.

Hazatoloncolva

A törvény ellenére a helyi rendőrség nehezen tudja hazatoloncolni ezeket a feleségeket.

„Bevett gyakorlat, hogy a kitoloncolás miatti félelmükben mindig elrejtőznek, ha felkeressük kínai családjukat," meséli Hu, a Xincai megyei közbiztonsági hivatal ki- és bevándorlási osztályának egyik tisztviselője.

Egyszer az egyik, éppen ebédet főző feleség azonnal elfutott, mikor egyik kollégájával felkeresték az otthonát, hogy meggyőzzék a férjét, küldje vissza Mianmarba, idézi fel Hu.

A helyi közbiztonsági hivatalok akcióba fogtak, hogy lecsapjanak azokra, akik illegálisan akarnak belépni, tartózkodni vagy dolgozni Kínában. A külföldi feleségek lettek az elsődleges célpontjaik.

Tavaly májusban a Hunan tartományi közbiztonsági hivatal két vasúti kocsit bérelt ki, hogy hazaküldjön több mint 30 mianmari feleséget. A legtöbbjük nyugodtnak tűnt, de sokuk sírt és siránkozott amiatt, hogy a szegénységbe küldik vissza őket, meséli Hu. A henani hatóságok 2006 óta legalább három csoport mianmari asszonyt toloncoltak haza önköltségen.

Általában a helyi falusi elöljárókat megkérik, hogy kísérjék el a mianmari feleségeket a határra és adják át őket a mianmari rendőrségnek.

A helyi rendőrségre hatalmas nyomás nehezedik. Egy ősi kínai mondás szerint az emberek előbb rombolnának le egy templomot, semmint szétválasszanak egy házaspárt. A falusiak gyakran elbarikádozzák a rendőrőrsöt, megakadályozva a külföldi feleségek elszállítását.

„Az emberek szerint a nők saját akaratukból házasodtak össze kínai férfiakkal. Minket okolnak a családjuk szétszakításáért," mondja Hu.

Hu azt mondja, együtt érez ezekkel a szenvedő családokkal, de „a jogban az érzelmeknek nem lehet helye".

Hu arra kéri mindkét fél kormányát, egyezzenek meg, hogyan oldják meg a feleségek hovatartozásának problémáját.

„A legtöbb feleség, aki önként választott kínai férjet, nem akar visszamenni Mianmarba, hiszen érzelmileg kötődik a kínai családjához. Viszont azok többsége, akiket elraboltak és házasságra kényszerítettek, haza akar térni," mondja Chen Shiqu, a kínai közbiztonsági minisztérium embercsempészet-ellenes irodájának igazgatója.

A mianmari nőket a folyón vagy elhagyatott hegyvidéki területek alig ismert ösvényein át csempészik be Kínába, egyre növekvő számban, nyilatkozta Chen egy korábbi interjúban.

A legtöbb mianmari nő Mandalay-ből vagy annak környékéről származik. „Olyan szegény a családjuk, hogy alig van mit enniük. Számukra jó alkalom a megélhetésük javítására az, ha kínai férfiakhoz adják a lányaikat," mondja Zhong Zhixiang, a népi felszabadító hadsereg idegen nyelvi professzora.

vivi