Mégis ki lehet az, aki Miki egérnek öltözik, hogy pénzt keressen? Talán egy gyerek? Nem hinném, írja a China Daily munkatársa. Ahhoz túl magas és túl energikus. Ki gondolta volna, hogy egy idős asszonyt rejt a jelmez?

A Henan tartománybeli Luoyangban élő asszony 75 éves és nyugdíjas. A Miki egérként keresett zsebpénzt fiának teszi félre. „A fiacskám 40 éves és még nem házas. Nem akarok a terhére lenni. A pénz, amit adok neki, majd segíteni fog abban, hogy feleséget találjon magának" – mondja Yang Zhiqiao.

Egy másik hír szerint egy pekingi külvárosban már hajnali öt órakor talpon vannak a szülők és sorban állnak a távolsági busz megállójában. De ezt nem magukért, hanem felnőtt fiukért teszik, aki a belvárosban dolgozik. A fiatalok napi négy-öt órát kénytelenek utazni, és szüleik azért állnak helyettük sorba, hogy fiuk még egy fél órácskát aludni tudjon.

Persze a kínai szülők többsége általában nem ennyire szélsőséges, de ez a két történet így is jó példa a kínai családokra jellemző generációs viszonyra. A szülői áldozatvállalás hagyományos része annak a melodrámának, amikor az édesanya úgy dönt, hogy áruba bocsátja magát, csakhogy pénzhez jusson, amiből aztán iskolába tudja járatni a gyerekeit és ételt tud nekik venni. Aztán ezt valahogy megtudja az egyik fiú, aki szégyenében az édesanyját hibáztatja. Végül rádöbben az igazságra, és a hála elönti a szívét.

Se szeri, se száma az ilyen történeteknek a kínai mozifilmekben és más műfajokban.

Az amerikai focianyuknak kínai megfelelője is van? A focianyu közepes jövedelmű, középosztálybeli, fehér feleség, aki a külvárosban él és iskoláskorú gyerekei vannak, erősen túlterhelt, stresszben él, és az iskolából fociedzésre fuvarozza a gyerekeket többnyire Volvóban. Innen a focianyu, vagyis a külvárosi anyu kifejezés. Vagy szentségtörés lenne ez a kulturális párhuzam? A szülők országtól, nemzetiségtől függetlenül is szeretik a gyerekeiket, de ennek az odaadásnak a manifesztációja kultúránként más és más lehet. Ami az egyik országban elfogadható, az a másikban megbotránkoztató kényeztetésnek tűnhet.

Amikor az Egyesült Államokban tanultam, meséli a cikk írója, alig hittem el, hogy a szünidőben az egyetemre járó gyerekeknek el kell számolniuk minden egyes telefonhívással. Persze ez már a múlté, hiszen manapság már mindenki fel van szerelkezve mobiltelefonnal, és nem kell kölcsönkérniük a szülők készülékét. De teljesen mindegy, hogy kinek a telefonját használod, saját magadnak kell rendezned a számlát, ahogy ez az HBO Csajok című sorozatában is látható. A széria főhősének (Lena Dunham) szülei megvonnak tőle minden anyagi támogatást, így a telefon-előfizetést is, abban bízva, hogy végre felnő.

A kínai szülők túlzó engedékenysége már túlmutat a „kis császár" szindrómán, de a jelenség tovább súlyosbítja a szülői kényeztetést. A szülők minden vágya az, hogy továbbadják azt, amijük van, legyen szó a vagyonukról vagy a társadalmi státusukról. Mintha egy arisztokrata adná tovább a címét az utódoknak. Sőt vannak, akik még a korrupciótól sem riadnak vissza, hogy a gyerekük is élvezhesse a szülők pozíciója vagy munkája révén ebül szerzett előnyöket. Ez lehet, hogy törvénytelen, de sokak szerint egyáltalán nem etikátlan, vagy legalábbis nem annyira etikátlan, mint a kirakatfeleségekre vagy az ágyasokra pazarolt pénz.

Nincs egyetlen helyes formája a szülő-gyermek kapcsolatdinamikának. Ami az egyik kultúrában túlzott aggodalmasság, az mintaszerű lehet a másikban. Miközben az amerikai szülő 18 éves koráig köteles támogatni gyermekét és gondoskodni róla, addig Kínában itt még nem ér véget a szülői kötelesség, hiszen a szülőkre hárul a lakásvásárlás feladata vagy a jövendőbeli keresése és az unokák nevelése.

A 75 éves henani asszony pontosan ezért lett utcai bohóc. Valószínűleg sohasem gondolta volna, hogy egyszer majd Miki egérként lesz kénytelen dolgozni, de nincs más választása, ha menyet szeretne vásárolni magának. Valószínűleg abban a tudatban él, hogy az ő felelőssége annak biztosítása, hogy a fia anyagilag is megengedhesse magának a házasságot.

Mi van akkor, ha nincs is szó anyagi gondokról, és a fia egyszerűen nem akar az oltár elé állni? Azok a kínaiak, akik már betöltötték a 25. életévüket és még nem házasok vagy nincs állandó párjuk, valószínűleg kénytelenek elviselni szüleik folyamatos bíráló megjegyzéseit.

Régen helytelennek tartották, ha valaki az egyetemi évek alatt viszonyt folytatott, mondván, ez megzavarhatja a tanulmányait. De az egyetem után egy-két éven belül illett mindenkinek megtalálnia a párját és családot alapítani.

Ki tudja, miért, de a fiatalok Kínában egyre inkább kezdik kitolni a házasság időpontját, vagy önszántukból vagy kényszerből. Vannak, akik jobb lehetőségekkel próbálkoznak, míg mások idegenkednek a városokra jellemző randevúzási szokásoktól, vagy a nagy „ő"-re várnak. A szülők általi nyomás már-már fojtogató. De a szülők is kénytelenek elviselni barátaik és szomszédaik folyamatos terrorizálását: „Házas már a lányod vagy a fiad? Mikor fog már megállapodni?"

Aztán végre sikerül megházasodni, és minden kezdődik elölről. „Megszületett már a gyerek? Nem késő már a gyermekvállaláshoz?" Kínában nagy dolog a nagyszülőség. A családi boldogság netovábbja, ha három vagy négy nemzedék él egy fedél alatt, még akkor is, ha csupán a tavaszünnep idején.

A nemzedékek összecsapása akkor hág a tetőpontjára, amikor megszületik az unoka, a trónörökös, és szóba kerül a gyermeknevelés hagyományos és új módja. Igen, a szülők ingyenes bébicsőszökként folytatják, de ennek ára van, és jobb, ha feladod a nevelésről alkotott elképzeléseid vagy legalábbis annak azt a részét, amely zavarja az ősöket.

feri