autistak |
Zhang Junru, a pekingi Jinyuyi Fogyatékos Gyerekek Művészeti és Rehabilitációs Központjanak alapítója tíz évvel ezelőtt tanulta meg a gyógyítási módszert. Amikor Zhang még a könyvek kiadásával foglalkozott, egy Down szindrómában szenvedő kisgyerek,MingMing anyja egy festményalbumot akart kiadatni a lánya festményeiből. Zhang el volt ájulva a gyerek képeitől.
„Ming Ming festményein megdöbbentem, mert tudtam, hogy egy kisgyerek festette azokat, de a művei egyáltalán nem egy átlagos gyermek szintjén voltak. Az ő festményeinek friss és feltűnő színei voltak."
Zhang nagyon szerette volna tudni, hogy Ming Ming milyen betegségben szenved. Néhány nappal később találkozott Ming Minggel az anyja kíséretében és a kislány már majdnem tudott önállóan állni. Az anyja azt mondta Zhangnak, hogy néha vannak érzelmi problémái, de amikor fest, akkor különösen csendes.
Zhang Junru
Ming Ming története lelkesítette Zhang Junrut. A következő napokban Zhang még több autista gyerekkel ismerkedett meg és lassan észrevette, hogy a művészet segítségével a gyermekek ki tudják fejezni az érzéseiket és a gondolataikat. Zhang Junru akkor azt mondta, érdemes volna egy őket segítő szervezetet létrehozni. Zhang egy ilyen jótékonysági szervezetet akart alapítani a saját tapasztalatainak felhasználásával. Mindezt a gyermek festményeivel akarta értékesebbé varázsolni.
Zhang Junru 2009-ben hozta létre a Jinyuyi Fogyatékos Gyerekek Művészeti és Rehabilitációs Központját, ahol képzőművészeti és zenei órákkal fejlesztik a gyermekek szociális képességeit. Zhang Junru a módszerről elmondta:
"A gyermekek gyakran lelkesen mondanak valamit festés közben, például ha valamelyik színezőanyag elfogy, a gyerekek a tanártól tudnak újat kérni és a tanár majd ad nekik. Ha otthon valami másra van szükségük, akkor azzal kapcsolatban a szüleitől is tudnak segítséget kérni. Az autistai gyermekek számára nehéz aktívan kérni vagy mondani valamit, de ha nagyon vidámak, akkor kénytelenek lesznek beszélni. Így fejleszthetik a kommunikációs képességeiket lépésről lépésre. "
Fél évvel ezelőtt az autista Bao Bao nagyanyjával érkezett a központba. A többiek szerint a kisfiú nem hallott.A központ egyik képzőművészeti tanárnőjére, Peng Chengre is mély benyomást tett Bao Bao. Először csak kocsikerekeket rajzolt, de Peng Cheng mindig emlékeztette arra, hogy más is van az utcán a kocsik kerekein kívül, és arra is, hogy ott milyen autók láthatók. Egy hónappal később Bao Bao jelentősen megváltozott. Peng Cheng így beszélt róla:
„Egy nap Bao Bao az órán egy forgalmi jelzőlámpát rajzolt. A nagyanyja is azt mondta nekem, hogy tényleg megváltozott a gyerek viselkedése, hiszen korábban semmire sem figyelt az utcán, most pedig legalább a forgalmi jelzőlámpát észrevette."
Peng Cheng szerint a festés nem csak a gyermekeket csillapítja le, hanem az ő életére is nagy hatással van. A gyerekek megtanulták figyelni a körülöttük lévő dolgokat, és legalább szívesen csinálják.
A központban már több mint hetven gyerek tanul, akik közül mindenki örömét leli a festészeti és a zenei órákban.Ezek a különleges gyermekek még jobbak a művészetekben, mint az átlaggyerekek. Egy önkéntes a gyerekrajzokról így beszélt:
„Amit rajzolnak, az dinamikus és különbözik az átlagos dolgoktól."
Mint mondta, ezeknek a gyermekfestményeknek nem átlagos a stílusa: tele vannak képzelőerővel és művészi hajlammal. A gyerekek azért tudnak ilyesmit rajzolni, mert mindig figyelnek a saját gondolataikra és kevés körülöttük a zavaró körülmény.
„Az ember felnőtt korában sok fogyatékossággal élővel találkozhat, akiknek sokat kell gyakorolni és főleg odafigyelni a képzésen tanultakra. Ha majd igazi művészek akarnak lenni akkor le kell mondaniuk a tanulásról. Az autistákat természetesen nem befolyásolja az ilyesmi; ők nem tudják azt lerajzolni, amint a tanár tanít nekik, ezért igazi született művészek."
Zhang Junrunak nem elég az, hogy a gyermekek gyakorolhatnak, ő azt szeretné, hogy az ügy nagyobb felismerést kapjon és ezek a gyerekek önállóan is megállják a helyüket a társadalomban.
Zhang Junru az üzleti kapcsolatait és a tapasztalatait is használva papírnaptárra és könyvjelzőre nyomott gyermekfestményeket árul az interneten. Zhang támogatja a gyermekeket: évente a jövedelme húsz százalékát adja oda nekik. Nem olyan régen a pekingi 14-es metróvonal egyik promóciós rendezvényén egy Fan Fan nevű Down-szindrómában szenvedő gyerek egy „Hernyó Metró" című képet festett. Ez lett a 14-es vonalról készített bélyegsorozatának egyik eleme. Azóta Fan Fan még nagyobb lelkesedéssel tanul a képzőművészeti órákon. Egy nap megpuszilta Zhang Junru tanárnő arcát és azt mondta neki, hogy egyre szebb.
„Az efféle dolgok sokkal értékesebbek a gyerekeknek mintha egyszerűen valami édességet adnánk nekik. Szükségük van a társadalom figyelmére, de mindez a szülőknek is jó, hiszen gyermekük bár fogyatékossággal él, ez nem befolyásolja az álmait."
Ezek a gyermekek nem ugyanúgy élvezik az életet, ahogyan az ép társaik.
Az élet ezt az ajtót becsukja előttük, de képzőművészeti vagy zenei módszerrel egy ablakot is kinyit; ezekkel a mószerekkel tudják kifejezni a gondolataikat.
A társadalomnak több olyan irányítóra van szüksége, mint Zhang Junru, aki segít nekik megtalálni az életük értelmét."
(Írta/fordította: Jin Shiyu)
