Mire a 6 éves Cuicui-nál megállapították, hogy AIDS-ben szenved, a szüleit már elvitte a betegség, a nevelőszülei pedig elváltak.

Nagynénje 2006-ban a Linfen Hármas Népi Kórházba küldte kezelésre Shanxi tartományba, ahol úgy tűnt, javul az állapota.

Viszont két évvel később súlyos depresszióval került újra kórházba. A kislánynak az osztályterem sarkában kellett ülnie, egyedül, mert a többi gyerek félt megérinteni.

Cuicui korántsem az egyetlen HIV-fertőzött gyerek, akit diszkrimináció sújt. A legtöbb iskola és szülő nem hajlandó egy HIV-hordozóval egy osztályba engedni a gyerekeit. „Sok iskolából kirúgják a vírushordozókat, vagy ráveszik őket, hogy maguktól menjenek el, néha pedig egyszerűen kiköltöztetik őket a kollégiumból. A gyerekek elszigetelődnek, a tanáraik és osztálytársaik előítéleteitől szenvednek, akik nem hajlandóak hozzájuk szólni vagy játszani velük," meséli Chung To, a Chi Heng Alapítvány, egy HIV-fertőzött gyerekekkel foglalkozó hongkongi jótékonysági szervezet alapítója és elnöke.

Az iskolából kiszorított többi kiskorú HIV-hordozóhoz képest Cuicui szerencsés volt. A most 13 éves kislány a Linfen Vörös Szalag Iskolában él és tanul, ahol sohasem fogják a terem hátuljába száműzni vagy kicsúfolni a betegsége miatt.

Az észak-kínai Shanxi tartomány 2006-ban megalapított iskolája Kína első és egyetlen kifejezetten HIV/AIDS-fertőzött gyerekek számára kialakított oktatási intézménye. A kórházigazgató által alapított bentlakásos iskola jelenleg 25 kiskorú vírushordozónak kínál általános és alsó középiskolai oktatást. Viszont az iskola megalapítása óta viták kereszttüzében áll.

Túlélni a nehézségeket

Az intézmény a véletlen szülötte.

„Mikor Cuicui felépült a depresszióból nem volt hajlandó visszamenni az iskolába. Sem az iskola, sem a rokonai nem voltak hajlandóak visszafogadni, ezért itt kezdett élni a kórházi osztályon három másik HIV-hordozó kisgyerekkel, akik nálunk születtek," meséli Guo Xiaoping, az iskola igazgatója, a Linfen Hármas Népi Kórház főigazgatója.

A gyerekek unalmának elűzésére az orvosok és nővérek betettek egy táblát, négy íróasztalt, és tanítani kezdték őket. A kórház dolgozói felváltva látták el a tanári teendőket, a gyerekeknek pedig otthonról hoztak könyveket. „Nem tudjuk, meddig élnek majd a gyerekek, de ha folyamatosan a kórházban vannak, legalább írni-olvasni megtanulnak. Reméljük, hogy ugyanúgy elsajátítják a tudást, mint az iskolában, és jól érzik magukat," teszi hozzá Guo.

Egy évvel később a diákok száma 16-ra emelkedett, az ideiglenes osztályterem többé nem volt elég nagy. Guo úgy határozott, iskolát hoz létre „diákbetegei" számára. „Ők a kórház gyermekei, mély kötődés alakult ki közöttünk. Megpróbálunk a lehető legjobban gondoskodni róluk," mondja az igazgató.

Viszont a semmiből összehozni egy iskolát teljesen más volt, mint egy kórházat vezetni. Mivel nem volt efféle precedens, a helyi kormányzat megtagadta a Vörös Szalag Iskolától a működési engedélyt. „Az iskola a kórházunkhoz tartozik, mivel a gyerekeknek háromhavonta felülvizsgálaton kell részt venniük. Azonban a helyi tisztviselőknek nem volt tapasztalata egy kórháziskola engedélyeztetésében, nem tudták, hány orvosra és tanárra van szüksége 25 beteg gyereknek," idézi fel Guo.

Engedély híján az igazgató nehezen talált tanárokat. „Mindenkit felvettünk, akinek volt tanári képesítése, de a tanárok száma és munkájuk minősége is ingadozó volt."

Az iskola első tanára annyira rettegett az AIDS-től, hogy védőszemüveget és fehér köpenyt viselt az osztályban, és nem volt hajlandó hozzáérni a gyerekekhez sem. „A viselkedése nyugtalanná tette a gyerekeket, ezért megkértük, hogy távozzon," emlékszik vissza Guo.

Mivel nem kaptak kormánytámogatást, az oktatási költségek fedezése is nagy fejtörést okozott az iskolának. „A kórház mentesítette a gyerekeket az orvosi költségek alól, és mielőtt a kormány ingyen biztosította volna az AIDS gyógyszereket, minden orvosságot az amerikai székhelyű Clinton Alapítványtól kaptunk ingyen. Ezen kívül lakossági adományokat is kaptunk. A költségcsökkentés érdekében még a zöldségeket is magunk kezdtük termelni, hogy önellátóbbak legyünk," magyarázza az igazgató.

Az első hat évben az iskola engedély nélkül működött, így a diákok sem tudtak regisztrálni a helyi oktatási rendszerbe, nem kaptak hivatalos bizonyítványt és nem tehettek középiskolai felvételi vizsgát sem.

Azonban az intézmény sorsa kedvező fordulatot vett, mikor Peng Liyuan, az Egészségügyi Világszervezet HIV/AIDS jószolgálati nagykövete, a jelenlegi kínai elnök felesége, felkereste az iskolát és együtt ebédelt a diákokkal 2011. október 15-én. Alig két héttel később a helyi kormányzat megadta a működési engedélyt és anyagi támogatást is biztosított az iskolának.

„Peng hírnevének köszönhetően az iskolánk nagyon röviddel a látogatása után meg tudta szerezni az engedélyeket. Az ő hatására a kormány nagyon fontos és különleges kérdésként kezelte az iskolánk ügyét," meséli Guo.

Az iskolán túl

A Vörös Szalag Iskolában jelenleg 25-en tanulnak, 16-an az alsó középiskola harmadik osztályában, azaz idén tesznek középiskolai felvételi vizsgát. Mivel az iskolának nincs középiskolai tanára, Guo kapcsolatba lépett egy helyi intézménnyel, amely beleegyezett, hogy tanárokat küld a Vörös Szalagba egy kis osztály oktatására. „Hat diákunk nagyon szépen halad a tanulmányaival, remélem, egy nap egyetemre mennek. A számítástechnika, amely nem igényel fizikai munkát, megfelelő főiskolai szak lenne a diákjaink számára," osztja meg Guo.

Az iskola híre sok kiskorú HIV-fertőzöttet vonzott más tartományokból is, de Guo mindegyikőjüket elutasította. „Tíz 7-8 éves gyermek rokonai léptek kapcsolatba velünk, de azt javasoltuk nekik, hogy egy helyi árvaháztól vagy civil szervezettől kérjenek segítséget. Korlátozottak a lehetőségeink, a jelenlegi 25 diákunk mind Shanxi tartományból származik."

Guo annak a lehetőségét is elvetette, hogy több Vörös Szalag Iskolát hozzanak létre országszerte. „A kórházigazgatáshoz, nem az iskolaigazgatáshoz értek. Ez az intézmény véletlenül jött létre, és ez a modell nem fog beválni más tartományokban vagy iskolákban. A gyerekek szülei is az én betegeim voltak, ők nagyon különlegesek a számomra," vallja be Guo.

Ám annak ellenére, hogy a hasonló iskolák építését más tartományokban erőforrás-pazarlásnak tartja, úgy tervezi, tovább működteti ezt az iskolát.

Chung To, a Chi Heng Alapítvány alapítója szerint a HIV-fertőzöttek ezen oktatási modelljét nem érdemes lemásolni. „Egy zárt intézménybe száműzni ezeket a gyerekeket csak megnehezíti nekik, hogy integrálódjanak a társadalomba."

„Építhetünk nekik általános, sőt, középiskolákat is, de nem adhatunk nekik egy elzárt egyetemet, ahová csak HIV-hordozók járhatnak," érvel To, hozzátéve: aggasztja, hogy az izolált iskolák létrehozása azt az üzenetet közvetíti az embereknek, hogy a gyerekeket karanténba kell zárni.

Az elmúlt 12 évben a Chi Heng Alapítvány 16400 gyermeken segített Kínában. Külön AIDS-iskolák létrehozása helyett az alapítvány arra ösztönzi a fertőzött diákokat, hogy járjanak normális iskolába. „Tájékoztatjuk a helyi iskolákat arról, hogy illegális elutasítani a HIV-hordozókat, így a legtöbb fertőzött gyermek járhat iskolába. Eddig összesen kétezren mentek közülük egyetemre, néhányan még orvosok is lettek," magyarázza To. „A gyermekek normális iskolába helyezése segít nekik, hogy célzottan betagozódhassanak a nem fertőzött gyerekek közé. Az erőfeszítéseink célja, hogy erősebb közösség- és összetartozás-tudatot alakítsunk ki bennük, tovább enyhítve a társadalmi stigma és elszigeteltség érzését bennük."

Viszont Guo arra is rámutatott, hogy a diákjainak naponta kétszer vírusölő gyógyszert kell bevennie, aminek elmulasztása súlyos következményekkel járhat, akár rezisztencia is kifejlődhet az orvossággal szemben. „A fiataloknak nincs önuralma, viszont ha együtt élnek, a tanároknak könnyebb felügyelnie őket, biztosítani, hogy időben beveszik a gyógyszert. Miután elkezdenek főiskolára járni, ez már nem probléma többé," teszi hozzá.

Széleskörű diszkrimináció

Az Egyesült Nemzetek HIV/AIDS programja szerint 2011 végén világszerte 3,73 millió HIV-fertőzött gyermek élt, az egyik kínai beszámoló szerint 2011 végéig 2563 AIDS-es gyermeket kezeltek sikeresen az országban.

Bár Kínában sosem készült tanulmány a gyerekekről, akiket valamilyen formában érint a HIV/AIDS, az ENSZ Gyermekalapjának becslése szerint 2010 végére 496-894 ezer ilyen gyermek élt az országban, akik közül 20-27 ezer a betegségben vesztette el a szüleit.

„Henan, Szecsuan, Xinjiang, Yunnan, Guangdong és Guangxi tartományokban magas a HIV-fertőzöttség aránya. A legtöbb gyermek a terhesség alatt fertőződik meg HIV-pozitív édesanyjától," állítja Zhou Hongyu, a közép-kínai tanárképző egyetem professzora és az Országos Népi Gyűlés küldötte. A legtöbb AIDS-beteg kevésbé fejlett régiókban él. A szegénység és a társadalom kiközösítése pedig jelentős lelki terhet ró a gyerekekre. Sok kiskorú vírushordozó hajlamos a depresszióra, szélsőséges gondolkodásra és személyiségzavarokra, amik ördögi körré fajulhatnak, magyarázza Zhou.

„Egyszer találkoztam egy 17 éves HIV-fertőzött lánnyal, aki a társadalmat okolta a betegségéért és nem hitt abban, hogy lehet jövője. Bosszúból prostituáltnak állt, hogy másokat is megfertőzzön a vírussal," meséli Wei Xueyin, egy HIV/AIDS-betegekkel foglalkozó szociális munkás Henan tartományból.

„Még mindig él a diszkrimináció a fertőzöttekkel szemben, így gyakran mondogatjuk a gyerekeknek, hogy legyenek erősek és ne vessék meg magukat. Pszichológiai gondoskodásra nagyobb szükségük van, mint az adományokra," mondja Wei.

Az eldugott falvak lakói még mindig rettegnek az AIDS-től. „Egyszer segítettem egy 12 éves fiún, aki minden nap csak zacskós levest evett, mert a rokonai rettegtek a kórtól és úgy öntötték az ételt a szobája elé, mintha disznókat etetnének. A fiú gyűlölte a rokonait és a társadalmat is," idézi fel Wei.

„A mi 25 diákunk szerencsés, hiszen olyan sokan hajlandóak segíteni rajtuk. Ha segítő kezet nyújtunk a HIV-fertőzötteknek, a jövőben a társadalmunk hasznára válhatnak. Ám ha eltaszítjuk és kiközösítjük őket, végül meggyűlölik a társadalmat és az egész gonosz körforgás kezdődik elölről," vallja Guo.

vivi