• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
[Kortárs Történetek]:Tanárnőből gyümölcsárus – egy egyetemista vállalkozó meséje
2014-04-29 15:16:15
CRI


Manapság Kínában is egyre nagyobb méreteket ölt a munkanélküliség, így az egyetemisták is aggódnak, hogy mihez kezdenek majd a tanulmányaik befejezése után. A kormány szintén azon van, hogy bátorítsa a saját vállalkozások indítását. Ha van egy nagyszerű ötleted, egyszerűen valósítsd meg. Ám ha valaki fél belevágni egy saját üzletbe, akkor sosem lesz sikeres. Mai műsorunk főszereplője, Gejiao, jelenleg a Xi'an Idegennyelvi Egyetem harmadik évfolyamára jár, ám már most saját munkacsoportot irányít. Még középiskolásként kezdett magántanítványokkal foglalkozni, később pedig gyümölcsárusításba fogott a kínai „WeChat" (Weixin) alkalmazás segítségével. A következőkben Gejiao történetét hallhatják.

Hat évvel ezelőtt Gejiao egy aprócska faluban volt középiskolás. Mindig jól teljesített, különösen a két tantárgyban, angolban és matematikában jeleskedett. Az egyetemi felvételi utáni nyári szünidőben pár szomszédgyerek megkérte Gejiaót, hogy korrepetálja őket ebből a két tantárgyból. A gyerekek annyira élvezték ezeket az órákat, hogy elmesélték a szüleiknek és a csoporttársaiknak is, akik ezután mind Gejiaohoz fordultak segítségért. A nyári szünet végére már több mint 170 diák tanult Gejiao tanfolyamán. Miután megkapta a munkájáért járó fizetséget, Gejiao köszönetet mondott a diákoknak és a szülőknek is.

„Köszönöm mindenkinek a támogatást és a bizalmat. Egy kis faluból jövök, a húgom és az öcsém is iskolás még, ez a pénz pedig mindhármunk tandíját fedezi majd."

Ezen kívül Gejiao a keresete harmadából négyszáz tankönyvet és szótárt vett ajándékba egykori középiskolája diákjainak. A lány úgy gondolta, hogy a gyerekeknek köszönheti a pénzt, úgy érezte helyesnek, ha egy részét rájuk fordítja.

„Annak ellenére, hogy én tanítottam őket, a diákok adtak lehetőséget arra, hogy pénzt kereshessek. A középiskolában ösztöndíjat is kaptam, de szerintem az iskolának nem kötelessége engem támogatni. Ha az emberek segítenek rajtam, akkor én azt visszaadom a társadalomnak."

A tanfolyam tapasztalatataiból erőt merítve Gejiao saját vállakozás beindítása mellett döntött. Az első egyetemi téli szünetben Gejiao újra órákat kezdett tartani, először persze angolból és matematikából. Viszont abban különbözött a többi magántanártól, hogy egy egész intézmény megalapítását tűzte ki célul, ahol a különböző tantárgyakat olyan kreatív módszerekkel tanítják, amit a diákok is élveznek.

Ám Rómát se egy nap alatt építették. Sosem könnyű, ha egy elsős egyetemista akar saját üzletbe vágni. Gejiao előbb a barátaitól kért segítséget, hogy ajánlják az ismerőseiknek a tanfolyamát. Később a középiskoláknál kezdett röplapokat osztogatni, illetve a tanórák után rövid előadásban ismertette meg a diákokkal kreatív és hatékony tanítási módszereit. Tíz iskola közül, ha egy engedte meg, hogy előadást tartson, így végül Gejiao első tanóráján csak tízegynéhány diák jelent meg. De a lány sosem esett kétségbe.

„Akkor hatalmas kudarcként éltem ezt meg, de nem adtam fel, mert tudtam, hogy ezt érdemes megcsinálni. A középiskolai diákokra nagy nyomás nehezedik, ezért egy vidámabb és kellemesebb tanulmányi környezetet akartam teremteni nekik."

Gejiao óráján a diákok körben ülnek, a tanár középen áll, mivel így közvetlenebbül kommunikálhat velük. A munkatársaival még az angol nyelvtani órákat is nyelvtörőkre vagy dalokra alapozzák, amik könnyen megragadnak a gyerekek fejében. Óra közben néha játszanak is, ha a diákok elfáradnak. Még amikor a fiatalok otthon önállóan tanulnak, a tanárok akkor is rájuk telefonálnak megtudni, hogy megy a munka, és vajon akadt-e valami problémájuk. Gejiao tanítási módszere nagyon hatékony, a csoportoknak hatalmas lépésekben fejlődik az angoltudása. Később Gejiao több mint negyven, különböző tantárgyakat oktató tanárt alkalmazott, illetve megalapította saját iskoláit Shaanxi tartomány négy másik városában is – és ekkor még csak a második évét kezdte meg az egyetemen.

Viszont nem jó, ha egy vállalkozás rögtön túl gyorsan fejlődik. Tízegynéhány intézmény vezetése pedig Gejiao számára sem volt könnyű feladat.

„Folyton ideges voltam, aggasztott, hogy nem vagyok képes egy ekkora vállalkozást irányítani, és megfelelő segítséget sem tudtam találni."

Gejiao végül úgy döntött, hogy eladja az intézményhálózatot valaki másnak, ami után több figyelmet fordíthatott az egyetemi tanulmányaira, és összegezhette eddigi tapasztalatait.

Fél évvel ezelőtt ugyanis az immár harmadik évfolyamos Gejiao felfedezte, hogy az egyetem melletti kisbolt a kínai „WeChat" (Weixin) alkalmazáson keresztül árusít dolgokat. A fiatal lány hamarosan azt is felismerte, hogy az elektronikus kereskedelem fontos tényező lesz a jövőben. Miután felmérte az egyetem körüli boltok kínálatát Gejiao a gyümölcsárusítás mellett döntött, mert hamar nyilvánvalóvá vált számára, hogy csak néhány bolt árul gyümölcsöt, és azok is jóval drágábban, mint a piacok. Gejiao a „WeChat"-en kezdett gyümölcskereskedésbe, és speciális szolgáltatás keretében a kollégiumba is kiszállítanak kihasználva az egyetemista lét előnyeit.

Gejiao vállalkozásának tagjai száma időközben 72 főre duzzadt, és már nem csupán a „WeChat"-es gyümölcskiszállítás a profilja.

„Mindig hittem abban, hogy egyedül talán gyorsabban tudnék haladni, de egy csapattal együtt messzebbre jutunk."

Gejiao tisztában van azzal, hogy a gyümölcskiszállításnak megvannak a korlátai, hiszen jelenleg csak a saját egyeteme kollégiumát tudják ellátni, így a vevők száma sem sokat emelkedhet. Viszont Gejiao még csupán egy harmadik évfolyamos egyetemista, akire titkokkal és lehetőségekkel teli jövő vár.

(Írta/fordította: Jin Shiyu)

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China