Sun Gengsheng ötven évnyi futással a háta mögött lett a a sanghaji maraton szóvivője.

2013 telén mielőtt a sanghaji nemzetközi maraton megkezdődött a Wai Tan téren, a kamerák egy ősz hajú idős emberre koncentráltak, aki futócipőt, sportos kabátot viselt, és sugárzott az egészségtől és az életerőtől. A tömeg mögött volt felakasztva a hatalmas fényképe, amit a rendezvényszervezők készítették oda.

„Addig futok, amíg tudok" – szokta Sun Gengsheng mondani, és ezt most fel is írták a poszterre.

A futók többsége a Nike-reklámokból ismerte Sun Gengshenget. Egy videóban világossárga trikót és törtfehér futócipőt viselt és közepes sebességgel futott végig a város utcáin.

„A reklám felvételekor csak a hosszútávfutást szerettem volna elterjeszteni, nem gondoltam, hogy a futást szeretők bálványa leszek" – mondta Sun Gengsheng.

Sun Gengsheng egész életében a Shanxi tartománybeli Taiyuan városban lakott egy lakóparkban, ahol a lakók többsége ismerte a minden reggel sportoló bácsit. Minden délután együtt beszélgetett az udvaron a szomszédokkal.

„Mindenről beszélgetünk: a sakkról, a pekingi operáról, a bélyeggyűjtésről" – mondta Sun, akinek a vele egykorúak szerint szép arcszíne van.

Sun Gengsheng szeret reggel futni, mert a város ebben az időszakban a legenergikusabb.

Reggeli után 7-8 óra körül Sun az épület előtt végez bemelegítő gyakorlatokat. A hétköznapokon mindig egy Kínában készült futócipőt visel.

„Csak akkor futok speciális futócipőben, amikor versenyen veszek részt" – fogalmazott Sun. A szomszédai elmondták, hogy Taiyuanban nem jó a levegő, a homok mellett a szmogot is érzi a levegőben, azonban Sun makacsul hiszi, hogy „a légszennyezés ellenőrzését követően a korábbi évekéhez képest sokat javult a levegő minősége. A futás utáni mosakodáskor már nem vagyok annyira piszkos."

Sun mintegy 60 év alatt az egész várost befutotta.

„Az első hosszú távú futásom tette rám a legmélyebb benyomást. Akkoriban azt éreztem, hogy bátornak születtem.

1955-ben Sun Gengsheng gimnazista volt és egyszer az iskolában túrázást tartottak, oda-vissza 40 kilométeres távon. Sun szinte futott az úton visszafelé.

„Délben indultunk, sokan sötétedésig gyalogoltak, én pedig elsőként érkeztem vissza, mert folyamatosan futottam." Úgy érezte, hogy a futásban lesz igazán szabad, ezután minden nap folytatta a futást, mint Forrest Gump.

„Az 1960-as években az állam támogatta az embereket a sportolásban, de akkor az embereknek nem volt fogalma a futásról, azt hitték, hogy csak a profi sportolók foglalkoznak vele. Engem nem érdekelt a mások véleménye, munkába lépés után csatlakoztam a munkahelyem kosárlabda csapatához. A kosárlabda is érdekes volt, de azért különbözik a futástól." Nehéz megfogalmaznia, hogy miért szerette meg a futást. „Lehet, hogy a testem ezt követeli" – magyarázta Sun Gengsheng.

Ez a hobbi lassan Sun hétköznapi szokásává vált, ami mellett a férfi az időjárástól függetlenül kitartott.

„Legalább egy órát, néha más és fél órát is futottam naponta."

Sun soha nem volt vakmerő a sebességet és távolságot illetően; szerinte a futás olyan, mint egy párbeszéd közte és a teste között.

„Kell hozzá egy kis bátorság" – mondta Sun Gengsheng.

„Az egész Taiyuan várost végigfutottam az utóbbi években, egyre ismerősebb lett minden és egyre több járókelő köszönt nekem az úton." Azonban gyakran érezte magát egyedül futás közben. „Régen a családom ellenezte a dolgot; nem értettek meg, bolondnak, makacsnak tartottak, ráadásul nagyon aggódtak az állapotom miatt: attól féltek, hogy a testem nem bírja majd a hosszútávfutást. A szomszédaim sem értették, hogy miért választottam ilyen magányos sportot. Hogy a feleségem jobban érezze magát, mindig hazahoztam egy szatyor zöldséget. Miután nyugdíjba mentem, a családom is egyre erősebbnek találta a testemet, így ők is elkezdtek a futásban támogatni." Néha lehetett hosszútávfutókat látni az utcán, ez izgatta Sunt egy kicsit. Az 1990-es években nőtt a hosszútávfutók száma Taiyuanban, és Sun szerint ettől energikusabbá vált a város.

„Otthon a tévében csak a sport csatorna ment. Láttam, hogy a külföldiek szeretnek futni, és nagyon szenvedélyesen csinálják. De szerintem mindenkinek szeretnie kell a sportot. Nagyon örültem, amikor megláttam a futókat az utcán."

Sun 2000-ben, a nyáron csatlakozott a tartományi hosszútávfutók szövetségéhez. A tagok kérdezték, hogy miért nem veszek részt a pekingi maratonon. A maraton ekkor még nem volt ismerős Sun számára, csak az olimpián látott ilyet. Amikor megtudta, hogy a pekingi maraton egy professzionális szintű nemzetközi verseny, nem bízott magában: „Soha nem futottam olyan messze, ráadásul az összes jelentkező profi sportoló volt. Nem tudtam, hogy nekem sikerül-e jelentkezni, és nem is voltam biztos abban, hogy bírom-e a távolságot.

Sun Gengsheng semmilyen okát nem látta annak, hogy ne vegyen részt a versenyen. „Mivel szeretek futni, és mivel a maraton a legprofibb hosszútávfutó esemény, miért ne vennék részt rajta?"A 42,195 kilométeres távot azonban Sun Gengsheng nem ismerte jól, kétszer tette próbára magát, aztán elutazott Pekingbe vonattal.

Több mint tízórás vonatút után érkezett Pekingbe. A pályaudvaron átvette a sportruháját és felszállt a Tienanmen térre tartó buszra, a verseny onnan indult.

„Nem volt sok autó, csak többtucat ember, de mindenki profinak látszott. Lehet, hogy én voltam a legamatőrebb" – mondta visszaemlékezve. Mégis izgatott volt, amikor lenézett a ruháján lévő versenyszámra. Nem volt elég tapasztalata és nem tudott a profi futókkal versenyezni, csak próbálta megtalálni a saját ritmusát.

„A célegyenes előtt hét kilométerrel teljesen ki voltam merülve, tényleg szerettem volna feladni. Miután elhagytam az utolsó ivókutat, elkezdtem gyorsítani a sebességemen. Végül összesen 4 óra 6 percet futottam." Azon az estén gondosan és szépen összepakolta a sportruháját, a versenyszámát és az érmét, és az éjszakai vonattal visszautazott Taiyuanba. Sun még emlékezett arra, hogy az első helyezett után két órával ért célba. „Bár nem vagyok olyan jó, mint egy profi sportoló, ez a kísérlet bátorságot adott ahhoz, hogy folytassam a futást."

Egy évvel később Sun ismét Pekingbe ment egy futóversenyre és 3 óra 56 perces eredményt kapott. A verseny után értesült arról, hogy nem sokkal később kezdődik a 7. kínai-japán maraton verseny. „Ennek a versenynek a teljes hossza állítólag több mint 100 kilométer volt, és mind a két ország versenyzői részt vettek rajta. Azt mondták, hogy egy kislánynak is sikerült befejeznie az egész utat, ezért én is magabiztosabb voltam" – mondta Sun. Október 28-án reggel Sun Gengsheng ismét a Tienanmen téren állt 40 másik résztvevővel együtt. Mivel az összes futó közül ő volt a legidősebb versenyző, sokan azt találgatták, hogy vajon milyen messzire tud elfutni ez a bácsi.

Sun nem tudta, hogyan reagáljon, csak elkezdett futni. „Minden 10 kilométernél volt egy energiaállomás, ahol tejjel vagy csokival vártak. Még emlékszem, hogy az utolsó 20 kilométer volt a legfájdalmasabb számomra, mert meg kellett mászni a Nagy Falat, és a legmagasabb ponttól még lefelé is kellett menni, mert a célegyenes a Nagy Fal lábánál volt."

13 óra futás után Sun befejezte a leghosszabb távot az életében. „Délután hat órakor jutottam el a végponthoz, a 20. helyen végeztem, utolsó voltam. Később hallottam, hogy mögöttem több mint 20 versenyző félúton feladta."

Sun Gengsheng eredményei és bátorsága nagyon meglepte a hivatásos sportolókat, akik azt mondták, hogy soha nem láttak ilyen idős embert, aki ennyire bírta volna a futást.

„Akkoriban 62 éves voltam, de úgy éreztem, hogy éppen csak kezdődik az új futási karrierem. Nem tudom, hogy honnan jött a bizalmam, de megtettem az első lépést, a lábam elérte a földet, és folyamatosan nőtt a bátorságom."

Ettől fogva Sun nem érezte rosszul magát, a neki szurkoló tömeg boldoggá tette.

„Jól éreztem magam, amikor volt valaki, akikkel meg lehetett osztani valamit. Ha útközben elfáradtam, vagy nem volt senki körülöttem, akkor halkan elénekeltem egy pekingi operát."

Sun elmondta, hogy a maratoni futás a szokásává vált és elismerte, hogy ahogy idősebb lett, úgy romlott az eredménye. Ennek ellenére most is szívesen lenne a legidősebb induló a versenyen.

2000-től mostanáig több mint 80 maratonon vett részt. A futók szerint Sun futás iránti szeretete megható. Az utóbbi években néhány eseményen már nem fogadták ilyen életkorú emberek jelentkezését, Sun mégis futni akart. A hálószobájában több tucat érem lóg a polcon, kincsként őrzi a kupákat, bizonyítványokat, versenyszámtáblákat, vonatjegyeket, fotókat, sőt, néhány pár tönkrement futócipőt is. Ezt mondta: „Ismerem magam, tudom, hogy még tudok futni, és addig futok, amíg már nem tudok majd."

(Írta/fordította: Hao Yue)