Zhang Molei csillogó szemmel idézi fel, milyen meleg fogadtatásban részesítette az észak-koreai kormány, mikor elkísérte Phenjanba Kim Dzsongil, Észak-Korea hajdani legfelsőbb vezetőjének viaszszobrát.

„Megkérdezték, mivel mutathatnák ki legmélyebb hálájukat. Azt feleltem, hogy szeretnék elmenni a Kumgang-hegyhez. Eleget is tettek a kérésemnek, és elvittek a katonai övezetbe, ahol igazán finom tengeri ételekkel vendégeltek meg, ami ritkaság arrafelé," meséli Zhang, a Kínai Nagy Emberek Viaszmúzeumának igazgatója.

Zhangot nem most először látta vendégül az észak-koreai kormány. 1994-ben Zhang és munkatársai elvállalták, hogy titokban megmintázzák az ország legfelsőbb vezetőinek a viaszmásait. Mindahányszor leszállítottak egy alkotást, a viaszszobrok meleg fogadtatásban részesültek Phenjanban.

Április 8-án a nagyközönség előtt is megnyitotta a kapuit a phenjani nemzetközi barátság kiállítás Kim Dzsongil viaszfiguráját bemutató terme, adta hírül a koreai központi hírügynökség. Kim Ir Szen, a felesége Kim Dzsongszuk és fia Kim Dzsongil viaszszobrát is mind Zhang és csapata készítette.

Mindmáig Zhang az egyetlen külföldi, aki megkapta az észak-koreai kormány A nép művésze elnevezésű kitüntetését.

Ám a dolgok nem mentek mindig ennyire rózsásan Zhang viaszból öntött pályafutásában. A múltban a kínaiak szinte már istenként imádták a vezetőiket, ám ahogy ez az odaadás fakulni kezdett, úgy enyészett el a viaszmásaikban rejlő üzleti lehetőség is.

Manapság Zhang már azt tervezgeti, hogy a nagy vezérek szobrai helyett hírességekről készült viaszbábukkal lendíti fel újra a múzeum forgalmát.

Az észak-koreai szál

Zhang régen felismerte, hogy viaszmúzeumot létrehozni politikai küldetés. Mikor az első kínai viaszmúzeum kezdeteiről mesél, azt mondja, azért volt szükség rá, mert „a nyolcvanas években a nyugati viaszszobrászok hajlamosak voltak kifigurázni a kínai vezetőket."

Zhang élénken emlékszik arra, mennyire feldühítette, mikor a kilencvenes években meglátta a nagy vezérek viaszmásait Madame Tussauds múzeumában. „Szándékosan eltorzították őket," mondja ő.

Hazatérése után Zhang kérvényezte, hogy létrehozhassa Kína saját politikai vezetőinek viaszmúzeumát. Hat évébe telt a megvalósítás. Egy efféle múzeum megnyitása ugyanis különböző szintű kormányzati szervek vizsgálatát és jóváhagyását igényelte.

„Ha új munkatársat akartunk felvenni, minden alkalommal a kormányzat felső szintjétől kellett engedélyt kérnünk. Túl sok időnk ment el a politikára," mondja Zhang.

Zhang és kollégái 1993-ban hozták létre a múzeumot, ahová azóta 10 figura került, köztük Mao Ce-tung, Teng Hsziao-ping és Csou En-laj viaszszobra. 1999-ben a múzeum a nagyközönség előtt is megnyitotta a kapuit.

A látogatók nagyon szerették a viaszfigurákat. 1994-ben Chu Chang-jun, Észak-Korea akkori kínai nagykövete többször megemlítette, mennyire hiányzik a népének elhunyt vezetőjük, Kim Ir Szen és mekkora áldás lenne, ha születne egy viaszszobor az elhunyt vezér tiszteletére.

Zhang örömmel állt a rendelkezésére. Hamar levelet is írt Észak-Korea akkori vezetőjének, Kim Dzsongilnak, amiben felajánlotta, hogy megajándékozza az észak-koreaiakat Kim Ir Szen viaszmásával.

Ezt Kim Dzsongil boldogan elfogadta.

Ez volt az első alkalom, hogy a kínai viaszmúzeum egy külföldi vezető szobrát készítette el.

Észak-Koreának szigorú előírásai vannak a viaszszobor minőségére és elkészítésére vonatkozóan. Két neves észak-koreai viaszművészt is Kínába küldtek, hogy asszisztáljanak és felügyeljék a folyamatot.

Időnként előfordultak nézeteltérések, az efféle együttműködésben mindig adódnak kihívások.

„Mi azt akartuk, hogy a viaszszobor élethű legyen, de ők ragaszkodtak ahhoz, hogy a vezérük alakja magasabb legyen," idézi fel Zhang.

Az észak-koreaiak 189 centis, vagyis az igazi Kim Ir Szennél 12 centivel magasabb szobrot akartak, míg a kínai művészek a 185 cm mellett kardoskodtak, ami jóval közelebb állt a valósághoz.

„A végén beadtuk a derekunkat: végül is, ők voltak a megrendelők," meséli Er Baorui, a Kim Ir Szen szobor elkészítéséért felelős viaszszobrász.

Igazság szerint Zhang csapatának legtöbbször kompromisszumot kellett kötnie.

Mikor Er egyszer átnézte a figura vázlatát, felfedezte, hogy itt-ott módosításokra lenne szükség, viszont azt mondták neki, hogy ne változtasson semmin, mivel „Észak-Korea legfelsőbb vezetője már jóváhagyta a terveket, amiken senki sem eszközölhet semmiféle módosítást."

Zhangot az észak-koreai művészek merevsége is meglepte. Minden módosításról jelentést tettek a kormánynak, még a legapróbb ruházati változásokról is. „Mi akkor csináltuk ezt, mikor Mao elnök vezette az országot, de manapság már ritkán teszünk ilyet," vallja be Zhang.

Kegyeletes kiszállítás

1996-ban, Kim Ir Szen halálának második évfordulóján Zhang, Er és több más szobrász is elkísérte a viaszszobrot Phenjanba. Zhang emlékei szerint a vonat minden állomáson megállt, hogy a helyi tisztviselők leróhassák kegyeletüket és elhelyezhessék a koszorúikat.

Phenjanban, a viaszszobor célállomásán több mint ezer kormánytisztviselő és katonatiszt vonult ki, hogy hódoljon a hajdani vezér előtt, aki évtizedekig vezette az országot. Mindannyian szinte az önkívületbe zokogták magukat. „A zokogásuk hangja olyan volt, mint a tenger morajlása," idézi fel Zhang.

Minden kínai művész egy svájci órát, japán audioberendezést és porcelánt kapott ajándékba.

Kiváló munkájuknak köszönhetően Zhang és munkatársai meleg fogadtatásban részesültek Phenjanban. Ernek még azt is felajánlotta az észak-koreai kormány, hogy a családjával együtt telepedjen le a városban.

Észak-Koreából pedig egyre-másra érkeztek a megrendelések. Mikor Zhang Phenjanban járt, egy magas rangú tisztviselő azt vetette fel neki, milyen „tökéletes lenne, ha elkészítené Kim Ir Szen tábornok felesége Kim Dzsongszuk viaszszobrát."

2011-ben Zhang azzal az ötlettel fordult levélben Kim Dzsongilhez, hogy készítsék el a Kim család viaszmását Kim Ir Szen születésének 100. évfordulója alkalmából.

„Bizonyára nagy vigaszt jelentene, ha ezzel újraegyesítenénk a családot," írta.

Kim Dzsongil félig-meddig ráállt a javaslatra: válaszában kikötötte, hogy Zhang csak a szüleit mintázhatja meg.

Viszont ez sem volt könnyű feladat, mivel Kim Dzsongszukról nem állt rendelkezésre egyetlen fotó vagy kép sem.

2011 tavaszán két észak-koreai művész érkezett Jia Wenlonghoz, a családi szobor készítőjéhez. Több mint hét hónapig dolgoztak együtt a Tongzhou kerületben fekvő Songzhuang festőfaluban.

A két észak-koreai mindennap pontban reggel kilenckor megjelent a műhelyben, ahol egész álló nap dolgoztak. A szobor elkészítésének kritikus fázisában rengeteg szögből, számtalan képet készítettek az alkotásról, amiket aztán az észak-koreai nagykövetségen keresztül juttattak el véleményezésre Phenjanba.

Jiát lenyűgözte az észak-koreai művészek rendkívüli fegyelmezettsége és csapatmunkája.

„Újra meg újra megtárgyalták a viasz hosszát, és még a legkisebb változtatást is meg kellett vitatni és jóvá kellett hagyatni a felső vezetéssel," meséli.

2011. december 16-án Kim Dzsongszuk viaszszobra Pekingből Phenjanba került. Egy nappal később Kim Dzsongil meghalt, és fia, Kim Dzsongun vette át a hatalmat.

Kim halála újabb megrendelést jelentett Zhang-nak: Észak-Korea erről az elhunyt vezérről is viaszszobrot akart.

Ezúttal a kínai és észak-koreai művészek hosszas vitákat folytattak arról, melyik fénykép szolgáljon az alkotás alapjául.

„Élete utolsó napjaiban Kim Dzsongil hatalmas stroke-ot kapott, súlyos beteg volt, borzalmasan nézett ki, de nekünk a betegsége helyett a kedvességét és a bölcsességét kellett megmutatnunk," idézi fel Jia.

Végül a két fél megegyezett abban, hogy a gyászszertartáson felravatalozott fotót használják majd.

Kim Dzsongun hatalmas figyelmet szentelt a részleteknek, még a szobor fogait, nyakát és haját is tüzetesen ellenőrizte. Észak-Korea több mint száz képet küldött át, csak hogy a viaszbábu tökéletes legyen, ezen kívül pedig cipőt, szemüveget, felöltőt és egyéb ruhadarabokat is biztosítottak.

Kényes ügyfelek

Zhang is elismeri, hogy az észak-koreaiak politikai vezetőik iránti szinte vallásos tisztelete hatalmas nyomást rótt a kínai művészekre, akiknek minden tőlük telhetőt meg kellett tenniük, hogy a szobrok a lehető legtökéletesebbek legyenek.

„A közvélekedés szerint nagy emberekről viaszszobrot készíteni olyan, mintha Isten képmását mintáznánk meg. Ki kell mutatnunk a hódolatunkat," mondja Jia, aki szerint „kínszenvedés" volt elkészíteni a műalkotást.

„Néhány észak-koreai barátom azt mesélte, hogy ők nem műalkotásként tekintenek a szobrokra, inkább a vezetőik megtestesülésének tartják őket," mondta Zhang a Kim Dzsongil viaszszobor leleplezésére tartott ünnepségen.

Az észak-koreaiak sokféleképpen mutatják ki ezt a hódolatot. Például, Észak-Korea követelése az volt, hogy a viaszszobor álló helyzetben legyen, a kísérőszemélyzet pedig fekete öltönyt és fehér kesztyűt viseljen Phenjanba szállítása során.

2013. július 9-én Pekingben hivatalos ünnepséget tartottak annak alkalmából, hogy Kína megajándékozta Észak-Koreát Kim Dzsongil viaszmásával. A ceremónián a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Nemzetközi Osztályának tisztviselői és a Nagy Emberek Viaszmúzeumának munkatársai vettek részt.

A meleg észak-koreai fogadtatás ellenére Zhang úgy érzi, legfontosabb feladata a múzeum életben tartása. A kilencvenes évekbeli aranyidőket lelkesen felidéző Zhang szeme elsötétül, mikor a jelenlegi üzletmenetre terelődik a szó.

„Temérdek viaszszobrot készítettünk politikai vezetőkről, ami rengeteg időnket emésztette fel. Azt tervezzük, hogy a jövőben hírességeket és filmsztárokat mintázunk meg, amihez Madame Tussauds múzeumát vesszük alapul," köszön el a beszélgetés végén Zhang.