„Ösztönözni szeretnénk a családokat, hiszen nem könnyű az élet egy sajátos nevelési igényű gyermekkel. De büszkék vagyunk rájuk, mivel gondoskodó szeretettel veszik körbe a gyermekeiket, és próbálják megteremteni a lehetőséget a tanuláshoz és adottságaik kibontakoztatásához. Felismerték és felismerik a gyermekeikben rejlő értékeket" – fogalmazott Paula Umscheid, az amerikai SHIC (Serving Humanity in China) – Asian Health Service Exchange főigazgatója az északkelet-kínai Shenyangban immáron negyedik alkalommal megrendezett tehetségkutató műsort követő beszédében.

A nem kormányzati jótékonysági szervezet 1994-ben Shenyangban jött létre. Az elmúlt húsz évben ingyenes egészségügyi segítséget nyújtottak és jótékonysági akcióprogramokat, például családi táborokat szervezetek. Fedezik a hátrányos helyzetű családokban élő gyermekek orvosi beavatkozásának költségét, a magukra hagyott gyermekeket nevelőszülőknél próbálják elhelyezni, gyógyszerekkel és orvosi segítséggel látják el a katasztrófasújtott területeket.

Paula 1984-ben érkezett Kínába az Egyesült Államokból. Az első hat évben angoltanárként dolgozott az egyetemen, ahol közelebbről is megismerte a kínai kultúrát, társadalmat. 1992-ben tanulmányutat tett Belső-Mongóliában, ahol azt látta, hogy a félreeső területeken nagy szükség lenne a kórházi körülmények javítására. Úgy gondolta, hogy talán ő is tehetne valamit azért, hogy a helyzet megváltozzon. Nem volt jártas az egészségügyben, így kezdetben nem tudta, hogyan segíthetne. Paulával a tehetségkutató show után beszélgettünk.

„Nincs orvosi hátterem, de az egyik első tanári munkámat a kínai légierő orvostudományi akadémiáján kaptam. Nagyon csodálatos volt velük dolgozni. Ott tudtam meg, hogy bár a kínai hadsereg nagyon jó felszerelt és magas szintű egészségügyi szolgáltatást nyújt, a társadalom alsóbb rétegei esetében nagy szükség lenne az ilyen szolgáltatásra. Erre náluk döbbentem rá, és ekkor született meg bennem a gondolat is."

Az elmúlt húsz évben a szervezet számtalan gyermek és árva gyógyításának költségét fedezte. Olyan betegségek műtéti beavatkozásának finanszírozását tették lehetővé, mint a veleszületett szürkehályog, a szájpadhasadék, az ortopédiai problémák, de a logopédiai fejlesztés és a fizikoterápiás kezelés költségét is sok esetben állta a szervezet. Emellett családi táborokat és angolórákat is szerveztek. Sok fogyatékkal élő árvát a gyógyulást követően a lehető leghamarabb szerető nevelőcsaládoknál helyeztek el.

Paula elmondása szerint a szervezetet különböző adományokból tartják fenn. Egyrészt a kínai cégek üzleti nyereségéből, másrészt az amerikai jótékonysági szervezetek, alapítványok, keresztény gyülekezetek adományaiból. A szervezet minden munkatársa önkéntes, sőt az ingyenes műtéteket végző külföldi orvosok saját maguk fizetik a Kínába szóló repülőjegyüket, és szabadidejüket áldozzák arra, hogy segítsenek a rászorulókon.

„Többségében amerikai orvosokkal dolgozunk, de Dél-Koreából és Angliából érkeztek hozzánk szakemberek. Ezek az orvosok a szabadságuk alatt utaznak Kínába vagy más fejlődő országokba. Csupán a segítő szándék vezérli őket. Van, hogy motivációs előadókat, terapeutákat vagy orvosokat hívunk meg, akik elbeszélgetnek a szülőkkel a gyermekük betegségéről. Lelket akarunk önteni beléjük, támogató hálózatként szeretnénk őket segíteni."

Nem könnyű feladat a sajátos nevelési igényű gyermekekkel való törődés. A családok sok esetben minden pénzüket gyermekük gyógyítására, gyógyulására költik. Számukra egyhangúan telnek a napok. Paula pontosan tudja, hogy mire lenne szükség, így a szervezet egyik célja, hogy ingyenes terápiával segítsék a családokat, ezzel csökkentve a rájuk nehezedő nyomást.

„Vannak olyan édesanyák és édesapák, akiknek gyermekük születése óta semmi idejük sincs egymásra, nem voltak édes kettesben, nem voltak étteremben. Van úgy, hogy kimenőt és egy kis pénzt adunk nekik, és amíg ők kicsit szórakoznak és kicsit kirúgnak a hámból, mi vigyázunk a gyerekeikre. Tavaly egy házaspár azt mesélte, hogy újra fellángolt köztük a szerelem."

Paula 17 évvel ezelőtt egy árvaházban ismerte meg Sherrit, aki nyitott gerinccel született. Ő lett az első lány, akit örökbefogadott.

„Egy dolog nagyon megmaradt bennem. Egy nap egy kisfiú ágynak esett, és egész nap intravénás infúziót kapott. Miközben a többi gyerek kint játszott, ez a lány ott ült az ágya mellett, és nyolc órán át el sem mozdult mellőle, mivel nem akarta, hogy a kisfiú egyedül érezze magát. Azt mondtam magamnak, hogy van ebben a lányban valami különleges, így ő lett az első, akit örökbe fogadtam."

Sherri Umscheid (jobbról az első)

Ma már Sherri is önkéntesként segíti a szervezetet. A kedves, jólelkű lány nagyon ügyesen pingpongozik. Gyerekkorában az édesanyja irodája mellett felállított pingpongasztalon játszott a munkatársakkal, majd a fogyatékkal élők szövetségénél tréningezett és versenyzett. Itt mutatták be neki későbbi edzőjét is. Már több nemzetközi paraversenyen is szerepelt. 2012-ben harmadik lett San Diegóban, 2013-ban Tajvanon ezüst-, egy újabb San Diegó-i versenyen pedig bronzérmet szerzett. Paula nagyon büszkén mesél Sherriről.

Paula húsz éve irányítja a szervezet jótékonysági munkáját. Nehéz elképzelni, hogy ez a munka mekkora szeretetet, türelmet és kitartást igényel. Paula azt mondja, hogy a keresztény szeretet, a türelem és a kitartás Isten adománya, és az Úr ruházta rá ezt a feladatot.

„Csecsemő voltam, amikor szüleim megváltak tőlem, és németek fogadtak örökbe. Pontosan tudom, hogy mit éreznek ezek a gyerekek. Nem volt kérdés, hogy én is örökbefogadó leszek. Ha tehetném, és ha nagyobb házam lenne, akkor többet fogadnék örökbe, többet vinnék haza. Tréfálkozva szokták megjegyezni, hogy három kutyával, két macskával és három gyerekkel élek egy ágyban. Persze ezt csak viccből mondják."

Paula a tehetségkutató műsor után a helyszínen mutatta be három örökbefogadott gyerekét. Bár fogyatékosságuk mértéke eltérő, mégis boldogan élnek köszönhetően a családi gondoskodásnak és szeretetnek. A tehetségkutató műsorban bemutatkozott gyerekek között voltak, akik kivételesen jó képességekkel rendelkeznek.

„Az a fiú, aki a műsor végén zongorázott, csak húszig tud számolni. Értelmi fogyatékos, de a világ bármely színpadán megállná a helyét olyan jól zongorázik. Amikor játszik, az embernek olyan érzése támad, mintha ez a fiú találta volna fel a zongorát. Nagy áldás számomra, hogy egy olyan platformmal tudok szolgálni, amely segíthet abban, hogy megváltozzon a társadalom, hogy bekövetkezzen a paradigmaváltás, amikor már nem egyszerűen azt gondolják, hogy >>ó, ezek fogyatékosok<<. Ez így nem igaz! Nekik is vannak képességeik, ők is képesek jó teljesítményre. Szerintem nagyon jó, hogy az emberek láthatják, mire képesek ezek a gyerekek. Megtiszteltetésnek érzem, hogy az életük része lehetek."

(írta/fordította: Ma Xiaolu)