Hu Yaozhong, a Jinzhao Művészeti Múzeum igazgatója gyorsan bekapott valamit egy gyorsétteremben és már rohant is vissza a Shengshi Sky galériába Peking trendi 798 Művész-negyedébe.

Az Észak-Koreával határos Dandongból repült Pekingbe két nappal korábban, azóta egy szusszanásnyi ideje is alig volt, annyira lefoglalta az észak-koreai műalkotások május 24-én nyíló kiállításának megszervezése.

Becslései szerint a galériába naponta több mint 200 érdeklődő érkezik majd, és optimistán azt reméli, hogy a képeket el is sikerül majd adni.

„Az észak-koreai festmények kapósak Kínában. Az embereket, legyenek rajongók vagy gyűjtők, érdekli az észak-koreai művészet, mert egyszerre titokzatos és puritán," meséli a Dandongban tevékenykedő, de egyre nagyobb pekingi eladásokban bízó Hu.

Ahogy a legtöbb dolgot, az elzárt Észak-Korea kortárs művészetét is alig ismeri a külvilág. Észak-koreai festmények hivatalosan nem jelentek meg a kínai piacon 2007-ig, mikor egy aukción értékesítették a bemutatott észak-koreai képek zömét.

Hu egy évtizede gyűjti az észak-koreai festményeket. Régebben kínai kortárs műalkotásokat gyűjtött, de véletlenül meglátta az észak-koreai képeket, „beléjük szeretett", majd 2006-ban 5 millió jüant fordított egy galéria létrehozására, hol népszerűsítheti őket.

Hu nincs egyedül. Az elmúlt években, sok városban és tartományban elszaporodtak a galériák és múzeumok, amelyek Phenjannal együttműködve felhatalmazást kaptak az észak-koreai képek piacra dobására és értékesítésére. Például, a 798 művész-negyedben két galéria, a Mansuda Művészeti Központ és a Koreai Hagyományos Művészeti Központ is az észak-koreai festményekre specializálódott.

Általában a kínai galériák észak-koreai állami vállalatokkal állnak kapcsolatban. Vállalják, hogy népszerűsítik és értékesítik az észak-koreai műalkotásokat, a profiton pedig megosztoznak az észak-koreai kormánnyal.

Mivel Észak-Korea el van zárva a külvilágtól, fokozatosan Kína vált az észak-koreai képeket vásárló külföldi, elsősorban dél-koreai gyűjtők központjává. Néhány alkalommal észak-koreai művészeket is felkérnek, hogy külföldön, Kínában vagy más délkelet-ázsiai országokban készítsenek alkotásokat, ahol egyre jobban keresik a műveiket.

„Az észak-koreai kormány felismerte az ebben rejlő profitot. A műalkotások révén valutához jutnak és szelídül az országról kialakult kép is, ami megmagyarázza, miért egyre népszerűbbek az észak-koreai festmények," mondja Da Zhigang, a heilongjiangi társadalomtudományi akadémia Korea-szakértője.

Olcsó művészet

A kilencvenes években Shao Jingwei, a Koreai Hagyományos Művészeti Központ igazgatója a barátainak és rokonainak ajándékba szerezte be néhány ismerős észak-koreai művész alkotásait. Idővel viszont rájött, hogy a megajándékozottak nagyon szeretik ezeket a képeket, sőt, arra kérték, hozzon még nekik.

„Felfedeztem, hogy van piaca ennek és elkezdtem létrehozni egy befektetési társaságot, amelyik észak-koreai festményeket vásárol Dandongban," meséli Shao, az észak-koreai képek kínai népszerűsítésének úttörője.

A kilencvenes években a legtöbb képet határmenti kereskedők vagy Észak-Koreában született kínaiak hozták be Kínába, profi galériák nem vettek részt az üzletben.

Viszont 2007-ben az észak-koreai kormány festményárverést rendezett a Zhejiang tartományi Hangzhou-ban, ahol a 15 olajképből 10-et el is adtak. Sok közülük „a nép művésze" vagy „érdemes művész" címmel kitüntetett phenjani festő alkotása volt.

2009-ben, a kínai-észak-koreai diplomáciai kapcsolatok felvételének 60. évfordulóján rekordmennyiségű észak-koreai festményt árvereztek el. Egy aukciós ház neves észak-koreai művészeti központok több mint 150 képéből rendezett kiállítást, ahol az olajfestmények 90%-a el is kelt.

A Shaóhoz hasonló úttörők sosem álmodtak volna arról, hogy ilyen gyorsan felszökhet az észak-koreai képek ára. „A kilencvenes években pár száz jüannál többet nem kaptunk ezekért a festményekért, mára viszont átlagosan 10 ezer jüanért kelnek el," avat be Shao.

A bennfentesek szerint az ország zárkózott természete még titokzatosabbá tette az észak-koreai festőket és képeiket, ami csak tovább tüzeli a piacot.

Egy 2012-es árverésen Hwang Che egyik olajfestménye 600 ezer jüant hozott, míg egy másik képe, amin gyerekek húznak kötelet a Nemzetközi Gyermeknapon, több mint félmillió jüanért kelt el ugyanabban az évben.

„Az észak-koreai hétköznapokat, egyes történelmi eseményeket vagy népszokásokat ábrázoló festmények magas áron kelnek el," osztotta meg Shao.

„Véleményem szerint az észak-koreai képek tényleg „a művészetet az élet szüli" elvet követik. Nem foglalkoznak grandiózus témákkal, helyette az egyszerű emberek mindennapjait örökítik meg," teszi hozzá.

Ám hiába mennek ritkaságszámba, az észak-koreai festmények sokkal olcsóbbak a népszerű kortárs kínai művészek alkotásainál.

„Egy veterán észak-koreai művész nagy festményének az ára labdába se rúghat a központi szépművészeti akadémia egyik végzős hallgatója kis képének ára mellett," magyarázza Hu Yaozhong, akinek a kollekciója több száz észak-koreai képet számlál.

„Mivel Észak-Korea eddig még nem nyitotta meg a piacát a nemzetközi közösség előtt, és az országban nem alakult ki műalkotásokkal kereskedő üzletág, sokkal nehezebb árban megközelíteniük a kínai művészeket," vélekedik Shao, hozzátéve, hogy a kortárs kínai műveket elfogadta a nemzetközi piac, és vannak a marketingjére specializálódott emberek.

Tisztaság és kreativitás

A tisztaság, mondja Shao, az észak-koreai művészet legfőbb jellemzője, ami egyúttal olyasmi, ami a kínai képekből hiányzik. A kínai kritikusok régóta bírálják a kortárs alkotások túlzott kommerszségét, és a „tisztább" művészet visszahozása mellett lobbiznak.

A kínai kritikusok szerint az észak-koreai festmények híján vannak a kreativitásnak és túlontúl is realisták.

Hu viszont vitatja ezt. „Sok megbecsült észak-koreai művész többször is megfordult már külföldön, az alkotásaik is kreatívak."

Ám a két művészeti forma közötti különbségek éppolyan nyilvánvalóak, mint a két ország közötti eltérések.

Az észak-koreai tervgazdaságban a festőket a kormány finanszírozza, még a szükséges eszközöket, festékeket, tintákat és papírt is az biztosítja a számukra, vagyis a kormány gondoskodik arról, hogy az észak-koreai művészek gondtalanul alkothassanak.

Napjainkban az észak-koreai táj fenségességét vagy a régi szokásokat megörökítő olajfestmények népszerűek Kínában. Közülük a Koreai-háború alatt délről északra emigrált festőcsoport tagjainak a művei képviselik a legmagasabb esztétikai értéket, egyúttal a legdrágábbak is.

A szépművészeti alkotások, főleg olajfestmények és kínai képek több csatornán keresztül jutnak el a kínai városokba: kiállításokon, az észak-koreai kormánnyal együttműködő galériák révén vagy magánúton.

Sőt, már hamisítványok megjelenéséről is érkeztek hírek.

Politika és üzlet

Észak-Koreában nagy fába vágja a fejszéjét, ha művész akar lenni valaki. Először is, jó hírű, gazdag családba kell születnie. Mielőtt egyáltalán festeni kezdhet valaki, legalább hét évig a phenjani szépművészeti egyetemen kell tanulnia. A végzősök ezután különböző állami művészeti ügynökségekhez kerülnek.

Az észak-koreai kormány elsősorban a politikai vezetőket és ügyeket megörökítő művészeket ismeri el. A legtöbb festőt, akik megkapták „A nép művésze" címet, politikai vezetőket ábrázoló képeikért tüntették ki.

Ez éles ellentétben áll a kínai piaccal, ahol a művészek kerülik a politikai témákat.

Huang Sanmei, az észak-koreai képek egyik sanghaji gyűjtője is így látja, a politikai felhangú észak-koreai alkotások szerinte is eladhatatlanok. Viszont a legtöbb gyűjtő örömmel vesz tájképeket vagy portrékat.

„Lenyűgöző az észak-koreai vidék, a róla készült festményekkel pedig remekül dekorálhatjuk az otthonunk vagy üzlethelyiségünk, ami népszerűvé teszi őket a magángyűjtők körében," mondja Huang, hozzátéve, hogy a praktikus megfontolásoknak elsőbbséget kell élveznie a művészet népszerűsítésében.

Észak-Korea is felfigyelt erre: egyre kevesebb a merev, politikai alkotás, helyettük egyre több eladható mű tűnik fel.

Május elején néhány francia művész kereste fel Shao galériáit, akik nagy érdeklődést tanúsítottak az észak-koreai festmények iránt. Európai kiállítás-körútra invitálták Shaót, sőt, ígéretet tettek minden kép értékesítésére, amennyiben a kiállítás az észak-koreai humanitárius problémákra és az országban élők nehézségeire koncentrál.

Shao nemet mondott. „Ha politikai ügyekbe keverednék, olyan lenne, mintha levágnám az aranytojást tojó tyúkot. Nem haragíthatom magamra az észak-koreai kormányt," magyarázza.

„Egy zárt rendszerben és tervgazdaságban, a művészek a politika szolgálatában állnak. A legtöbb festő realista stílusban fest, és az alkotásaiknak nincs kereskedelmi vetülete, ami az ötvenes-hatvanas évek Kínáját idézi," vélekedik Hu.

A legtöbb kínai gyűjtő középkorú üzletember, aki szereti az észak-koreai festményeket, ugyanakkor nagyon bízik abban, hogy jó befektetésnek bizonyulnak.

A piac fejlődésével sok guangzhou-i, sanghaji és pekingi vállalkozó kereste fel az észak-koreai festők alkotóbázisát Mudanjiangban, Heilongjiang tartományban, hogy exkluzív portrékat készítsenek róluk. Eddig 70 ügyfelet örökítettek meg az itteni művészek.

„Az észak-koreai portrék iránti kereslet meghaladja a képességeinket," avat be Cheng Wujun, a bázis igazgatója. Olykor, ha a festőket elárasztja a munka, lefényképezik az ügyfeleket és Észak-Koreában készítik el a portréjukat.

A dél-koreaiak a legnagyobb vásárlók. „Politikai okok miatt az észak-koreaiak nem adhatnak el festményeket a dél-koreaiaknak. Azonban, az északiakkal ugyanolyan kulturális gyökereken osztozó dél-koreaiak nagyon szeretik az észak-koreai művészetet, így hát mi lettünk a tranzitállomásuk," zárja a szót Cheng.