• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
[Kortárs Történetek]Saját portálján segíti a külföldi tanulásra készülő kínai diákokat
2014-07-23 17:05:46
CRI

Li Tuo 2005-ben fejezte be tanulmányait a Dalian Idegen Nyelvi Egyetemen, ezután úgy döntött, hogy Japánba utazik és ott folytatja a tanulást. A Kyoto Egyetemen Li Tuo public policy (a politológiához legközelebb álló) szakra került. 2008-ban a japán egyetemet befejezve Li Tuo visszatért hazájába, ahol először egy jó hírnevű nagy vállalkozásban kezdett el dolgozni jó fizetéssel, később azonban úgy érezte, hogy amit csinál, az nem az ő élete, és ekkoriban fogalmazódott meg benne első alkalommal a saját üzletet elindításának gondolata. Egyszer 2009-ben Dalian városban vett részt egy úgynevezett, „külföldről visszatérők üzleti fortélyai" című rendezvényen, és már akkor elgondolkodott a saját cég kiépítéséről. Mint elmondta,

„Mikor Dalianban tanultam az egyetemen, az egyetemisták szövetségének elnökeként is dolgoztam és tapasztalatot szereztem, mivel akkor már egy csapatot vezettem. Ezek a tapasztalatok igen hasznosak voltak a cégalapítás szempontjából, mert már mind az igazgatásban mind a HR területén tanultam valamit."

Yu Yongfu, egy neves kínai cégállapító egyszer kijelentette, hogy „egy új cégnek egyetlen túlélési esélye az, hogy jó terméke van." Ezzel Li Tuo is nagyban egyetért, ezért is határozta el már a saját cége megtervezésekor, hogy saját és kiváló terméket kell kitalálnia.

„Mivel Japánban tanultam egy darabig, azt vettem észre, hogy a kínai tanulókra szakosodott tanácsadó szolgáltatásnak elég nagy tere van. Ezért úgy döntöttem, hogy ezen a téren cselekszem, hogy a jelenlegi viszonylag nem jó helyzeten tudjak javítani és minél több kínaiaknak tudjak segíteni a japán tanulmányi utakkal kapcsolatban."

1  2  3  
Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China