Kína idén június 14-én kilencedik alkalommal ünnepelte a kulturális örökségek napját. A porcelán fővárosában, Jingdezhenben rendezett aznapi kiállítás fénypontja a Zhenyao névre keresztelt ősi égetőkemence begyújtása volt.

A Zhenyaót 24 órán tartó égetés és a további 24 órás hűlés után nyitották ki. Zhou Ronglin, a kultúra védelmével foglalkozó jingdezheni központ vezetője, a helyi kerámiatörténeti múzeum korábbi igazgatója először egy bottal távolítja el a kemence száját lezáró téglákat, és kiemeli a még meleg porcelánedényeket, köztük a kék-fehér cserépbödönöket, a vörösmázas vázákat, kanalakat és rizses csészéket.

Egyre népszerűbbek a fatüzelésű égetőkemencékben készült termékek, mondja Zhou. A felszálló parázs a porcelánra hullik, és villámgyorsan beleolvad, egy második filmréteget képezve az edényen. Erről ismertetik meg a fával kiégetett porcelán.

Jingdezhenben egy ilyen teáscsésze több mint 200 jüant kóstál, ami 7 ezer forint. Ez tízszerese a gázzal vagy elektromos árammal működtetett égetőkemencében készült fazekas tárgyak árának. Egy teáskannáért már mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk, hiszen az ára 2000 jüannál (70 ezer forint) kezdődik.

Hu Jiawang, a Zhenyao üzemeltetője nem titkolja, hogy jó pénzt keres a magánszemélyek által rendelt kisebb égetőkemencék tervezésével és építésével.

„Amikor a fatüzelésű égetőkemencék kezdtek kimenni a divatból, azt hittem, hogy munka nélkül maradok. Aztán újra megjelentek, de már nem olyan elterjedtek, mint hajdanán voltak. A keramikusok, a gyűjtők és a tehetősebbek azonban nagyon kedvelik" – mondja az utolsó porcelánégető mester.

A régi technikák iránti megélénkült érdeklődés miatt Hu mellett most már öt segéd tanul, ami újra reménnyel tölti el az idős férfit. „Lehet, hogy végül mégsem én leszek a fatüzelésű égetőkemencék utolsó mestere, ahogy ezt sokan mondják."

Az ősi fazekas technikák iránti érdeklődésnek köszönhetően a helyi idegenforgalom is megélénkült, mondja Hong Ling, a néphagyományokat és az ősi égetőkemencéket bemutató múzeum igazgatója. A múzeum újítatta fel és működteti a Zhenyao és a Huluyao nevű kemencéket.

Tavaly a látogatók száma elérte az 1 milliót, és egyre többen érkeznek külföldről.

A Zhenyaót évente csupán kétszer gyújtják be. Minden egyes alkalom félmillió jüanba (17 és fél millió forint) kerül, hiszen egy égetéshez 35 ezer kilogrammnyi fára van szükség.

„Egyértelműen megéri, ha azt nézzük, mekkora figyelem irányul a hagyomány megőrzését szolgáló munkánkra" – mondja az asszony.

Jingdezhen múltjának legfontosabb része a kerámiaipar, és a kulturális örökséget tekintve ez jelenti a legnagyobb előnyt a város számára, mondja Li Jianshen helyi keramikus. Tavaly Li 170 ezer jüant fizetett négy vízzel hajtott kalapácsért. Régen így zúzták össze a porcelánhoz szükséges követ, a massza alkotórészeként használt földpátot.

„Ha ezeket nem vettem volna meg, akkor teljesen eltűntek volna, és a ma embere nem láthatná, őseink hogyan készítették a masszát, mielőtt a gépek átvették az uralmat" – mondja. „Az, hogy a porcelán fővárosaként ismernek minket, sok látogatót vonz Jingdezhenbe. És hogy mit szeretnének látni? Modern üzemeket, épületeket és utcákat, de a fazekas termékek gyártásának hagyománya teszi mindezt olyan különlegessé és lenyűgözővé" – teszi hozzá.

A városban tényleg a kerámiaipar domináns. Van itt kerámiaipari intézet, az egyetlen olyan kínai egyetem, amely teljes egészében kerámiaművészettel foglalkozik. Az utcai fényt kék-fehér porcelánburák adják, a zöldséges boltok mellett jól megférnek a felbecsülhetetlen értékű darabokat kiállító stúdiók és galériák. A sötét és hosszú sikátorokban munkások szekereken szállítják a vastag paplannal letakart törékeny porcelántárgyakat.

Minden hétfőn hajnali négy órakor nyit Kína legnagyobb utcai kerámiapiaca. Még sötét van, amikor megnyit a „szellempiac", ahogy a helyiek nevezik, de ez nem zavarja az ország különböző területeiről és a külföldről érkező vásárlókat.

„Már a dédapám is kereskedett a piacon" – mondja Cui Shucai, aki most olyan vázákat próbál eladni, amelyekről azt állítja, hogy a Song-dinasztia idején (960 – 1279) készültek. „A porcelán jelenti Jingdezhen gyökerét, és mi vagyunk ennek a fának az ágai és a levelei, amelyek ezekből a gyökerekből hajtottak ki" – mondja.

A jingdezheni kiállítási csarnokban mindenütt finoman megmunkált porcelánok láthatók. Az avatatlan szem számára úgy tűnhet, mintha ezek az uralkodó osztályok ősi darabjai lennének, ám mind a modern kor termékei.

A kiállított darabok készítője, Huang Yunpeng sokak szerint a porcelán fővárosának első számú iparosa. Az egyébként halk szavú ember hevesen reagál azokra a megjegyzésekre, amelyek szerint a város a hamisítványok fellegvára. „Ez igazságtalan az iparunkra nézve" – mondja a 72 éves vállalkozó, és több eredeti porcelánt mutat a stúdiójában. „Az erőfeszítéseink nélkül a látogatók sohasem láthatnák ezeket gyönyörű kiállítási tárgyakat" – mondja.

Ezeket az eredeti darabokat Kína első számú múzeumai küldték ide, hogy Huang pontos másolatokat készítsen.

A múzeumok által összegyűjtött kincsek megóvása érdekében nagyon is fontosak a másolatok" – mondja Huang, de hozzáteszi, hogy ennél többről van szó.

Hatalmas a kereslet a kiváló régi darabok iránt, de csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy csillagászati összegeket fizessenek ezekért. Az űrt a másolatokkal töltik ki. 2010-ben például egy Qianlong császár uralkodása idején (1735 – 96) készült váza 250 millió hongkongi dollárért (32,3 millió amerikai dollár) kelt el egy hongkongi árverésen, ami új csúcsnak számított. De a Huang által készített másolat csak 30 ezer jüanba (1 millió 50 ezer forint) kerül.

Ránézésére nehéz megállapítani, hogy melyik az eredeti és melyik a másolat, mondja, de hangsúlyozza, hogy a cél nem az, hogy antik darabként tüntesse fel a másolatot. „Ez a különbség a másolat és a hamisítvány között" – teszi hozzá.

A másolat talpán ott van a gyár jele, így nem fordulhat elő, hogy valaki valódinak hiszi.

feri