tudobetegek |
Amikor Kína északnyugati részéről beszélünk, mindig rácsodálkozunk a pompás látványra. Ez a terület viszont a legfejletlenebb rész Kínában, ahol a természeti környezet szegény és emiatt a gazdaság viszonylag fejletlen. Az emberek általában nem vesznek részt a felsőoktatásban. Már fiatal korukban vidékre mennek fizikai munkát végezni. A turisztikai ipar ott sem fejlett, ezért a kínaiak nagy része számára mindig misztikus a terület. Most a nyári szünetben a két egyetem tanárjai és diákjai mentek oda interjút készíteni. Az egyik téma a bányászok között elterjedt egyik legsúlyosabb betegség, a porbelégzés okozta tüdőbetegség volt.
Kína északnyugati részén néhány tartományban sokan mennek bányákba dolgozni. Ott a sűrű porban a munkások gyakran maszk nélkül dolgoznak. Ilyen rossz környezet fenyegeti az emberek egészségét, akik betegek lesznek a legzőrendszer sérülése miatt. Mostanában
Kína-szerte a porbelégzés okozta tüdőbetegség a legsúlyosabb foglalkozási betegségek egyike, amire még nem találtak hatékony megoldást az olvasok. A kínai egészségügyi minisztérium által folytatott felmérés szerint a huszadik században az országban összesen 749 970 ember szenvedett foglalkozási betegségben, akik között 676 541-en tüdőbetegek voltak. A tüdőbetegek 22,4 százaléka, azaz 149 110 ember meghalt. Manapság körülbelül hatmillió porbelégzés okozta tüdőbeteg van az országban. A betegek nagy része magas fizetésért dolgozik a bányákban, és nem figyelnek oda a veszélyes munkakörnyezetre. A tüdőbetegeknek a porbelégzés miatt általában nagy fájdalmaik vannak és a legtöbben végül legzési néhezség miatt halnak meg.
Zhang Aifeng, a kínai Yangzhou Egyetem Újságírási tanszékének vezetője, aki a nyári gyakorlati rendezvényekért is felelős arról beszélt, hogy először ismerte a „Daai Qingchen" nevű nem kormányzati szervezetet egy évvel ezelőtt. A servezet a tüdőbetegeket segíti, és egy speciális alapítványt is létrehoztak a betegeknek. Amikor tanít, az óráin gyakran említi a szervezetet és a szervezet munkásságát.
„Mindig arra figyelmeztem a diákokat, hogy az újságírásban mindig kell a társadalom szegényebb rétegeire is koncentrálni."
Gansu és Qinghai tartomány a két fő meglátogatandó hely az idén a gyakorlat során. A diákok néhány beteget és a családtagjaikat látogatják meg, akik Gansu tartomány Guliang kisvárosában élnek. Interjút és fényképet készítenek velük, amelyeket utána a saját hivatalos oldalukra tesznek föl. Így minél többen meg tudják ismerni a betegeket és a betegség veszteségét.
Wu Dengfan a betegek egyike, akit Wu bácsinak szoktak nevezni a diákok. Wu Dengfan Gulang kisváros Miaotaizi falujában nőtt fel, gyermekkorában nem tudott tandíjat fizetni és ezért kezdett a bányában dolgozni. A következő tíz évben még egy aranybányában dolgozott, ahol nagy sűrűségű por volt és nem volt az egészsége védelmét szolgáló intézkedés. Ennek következében Wunak gyakran nehéz volt lélegezni és végül tüdőbeteg lett a por belégzésétől. Mostanában nehéz gyógyítani ezt a betegséget, ezért csak gyógyszerrel tudják az általános életminőséget fönntartani. Wu Dengfan már nem mehet dolgozni, és nem könnyű az élete a mindennapokban.
„Nagyon fáradtnak érzem magam gyaloglás közben, és néha fájdalom és szorító érzés alakul ki a mellkasomban. "
Wu megbetegedése óta a családjában nem tudnak pénzt keresni, hiszen a felesége súlyos ízületi gyulladásban szenved. A szülőknek két gyereke van, hét- és kilencévesek. Mind a ketten általános iskolába járnak. Ha az apa nem tud pénzt keresni, akkor a gyerekek sem tudnak iskolában tanulni. Sok család néz szembe ezzel a problémával. Zhang Aifeng elmondta,
„A gyógyuláshoz sok pénz kellene. Akinek gyerekei vannak, azok különösen nyomasztónak érezik mindezt. Szellemileg sem derűlátóak a betegek. Általában azt hiszik, hogy nem tudnak sokáig élni, ezért nagyon negatívak maradnak."
Wu Dengfan is el volt keseredve először két okból is, de miután találkozott az önkéntesekkel és a melegszívűekkel, egyre derűlátóbbá vált.
Wan Jiayi most a gyakorlat egyik önkéntese, aki a Kínai Yangzhou Egyetem harmadéves posztgraduális hallgatója. Amikor visszaemlékezett a nyári látogatására, azt mondta:
„Amikor először találkoztunk a betegekkel, nyugtalanok és elnyomottak voltunk. Attól féltünk, hogy a beszélgetés szomorú dolgokra fogja emlékeztetni őket. Amikor beszélgetést tartottunk velünk mindig köhögtek és nehezen lélegeztek. Néhányan mindennap csak injekcióval tudtak enyhíteni a betegségükön, de most már nyugodtan néznek szembe saját helyzetükkel."
Wu Dengfan meghatódva köszönte meg a segítséget,
„Nagyon köszönöm a melegszívűeknek és az önkénteseknek. Szeretnék a városaikba menni azzal céllal, hogy meg tudjak köszönni nekik mindent, ami gazdasági és szellemi segítséget adnak nekem."
A rendezvényen részt vevő diákok és tanárok nagy része az ország fejlettebb keleti részéből jönnek. Alig találkoznak ilyen szegény emberekkel, ezért vegyes érzelmeket éreztek.
„Ha csak a többiektől hallasz egy történetet, akkor az nehezen ébreszt benned nagy érzelmeket. Csak amikor már benne vagy a reális szituációban és saját szemeddel látod, hogy mi történt, akkor tehet mély benyomást rád."
Az egyik önkéntes a cikkében ezt írta: „Önkéntesként nemcsak enyhítjük a betegek fájdalmait, és meghosszabbítjuk az életüket, de felhívjuk a kormány és a többi ember figyelmét is a jelenségre. Azt kívánom, hogy a vállalatok megértsék és megismerjék egymást és a munkások egészsége legyen fontos a számukra és teremtsen biztos munkahelyet nekik."
(Írta/fordította: Jin Shiyu)
