k

2012-ben Mo Jen nyerte el az irodalmi Nobel-díjat, ami világszerte fellobbantotta a kínai irodalom iránti lázat, ám ennek ellenére általában a modern és kortárs kínai irodalom nincs túl rózsás helyzetben külföldön. A kínai kultúra nemzetközi terjesztése címmel augusztus 24-én most először rendezték meg a kínai és idegen-nyelvű könyvkiadás és fordítás fórumát Qingdaóban. Az Európából, Amerikából, Ázsiából és Afrikából érkezett több mint 30 neves külföldi sinológus és híres kínai író arra tett javaslatot és arról cserélt eszmét, hogyan lehetne előmozdítani a modern és kortárs kínai irodalom ügyét a nagyvilágban. A következőben erről hallhatják majd tudósítónk részletes beszámolóját.

Három évvel ezelőtt jelent meg egy külföldi írás arról, hogy a kínai irodalom még mindig feszélyezve érzi magát külföldön. A mai modern kínai irodalomra mély hatást gyakorló Lu Xun és más híres kínai írók műveit alig ismerik a nagyvilágban. Ezen kívül úgy tűnik, a külföldiek érdeklődését egyedül a regényekből forgatott adaptációkon át lehet felkelteni a kínai irodalom iránt, amire Zhang Yimou ismert kínai rendező Mo Jen műve alapján készített Vörös cirokmező című filmje kiváló példa.

A nyolcvanas évektől kezdve egyre több kortárs irodalmat fordítanak le Nyugat-Európában, főleg Franciaországban, Nagy-Britanniában, Németországban, valamint az Egyesült Államokban és Japánban. Többek között megjelent a Vörös pipacsok, A kisváros, amit Hibiszkusznak hívtak és az Örök bánat című regények, illetve Ai Qing, Bei Dao, Shu Ting és Gu Cheng költők verseinek fordítása. Emellett egyes jól fogyó könyveket is átültettek már más nyelvekre: ott volt a Farkas-totem, Fantáziaváros, Trükkös ajtók vagy A kínzó utazás kulturális zavara.

Az elmúlt 10 évben felgyorsult a kínai könyvek külföldi terjesztése. A statisztikai adatok szerint a kínai szerzői jogi kereskedelmi deficit aránya a 10 évvel ezelőtti 15:1-ről 2012-re 2:1-re csökkent. A korábbi közel 122-szeresére növekedett az öt hagyományos nyugati fejlett országba (Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország) exportált szerzői jogok értéke, amelyek deficitje a 387:1-ről 4:1-re csökkent. A szerzői jogok értékesítési platformja is megváltozott: míg régen csupán könyveket és folyóiratokat érintett, mára az újságok, hanganyagok, elektronikus és digitális anyagok is bekerültek a merítésbe.

Bárhogy is, a külföldi írók Kínában kiadott alkotásainak éves mennyiségéhez képest a kínai írók műveit nagyon kevés idegen nyelvre fordították le és még kevesebb helyen adták ki. Két évvel ezelőtt, a Kínai Írók Szövetsége pekingi sinológusok irodalmi fordításainak nemzetközi szemináriumán Michael Berry amerikai fordító elmondta, hogy 2009-ben az egész Egyesült Államokban csupán 8 kínai regényt adtak ki, ami mindössze az USA-ban abban az évben kiadott külföldi alkotások 4%-a. Julia Lovell brit fordító elmesélte, hogy Cambridge egyetemi városának legjobb könyvesboltjában a kínai irodalom ősi és modern alkotásai is csupán egy méteres sort foglalnak el a könyvespolcon. A modern és kortárs kínai irodalom fordítása, kiadása és piaca Oroszországban, Németországban és Japánban sincs túl jó helyzetben. A kínai irodalom külföldi terjesztését leginkább a kultúrák különbözősége, a fordítói csapat gyengesége és a külföldi irodalmi ügynökök hiánya akadályozza. Alekszej Rodjonov, a Szentpétervári Egyetem Konfucius Intézetének vezetője statisztikát állított össze, amely azt mutatja, hogy a 2000-től napjainkig Oroszországban kiadott kínai irodalmi alkotások 80%-a klasszikus irodalom.

„A statisztikán keresztül azt fedeztem fel, hogy 2000-től kezdve a kínai kiadók közel 3000 orosz irodalmi gyűjteményt adtak ki, amivel ugyan nem világelsők, de a negyedik-ötödik helyen állnak, ami hatalmas mértékű kiadás. Ehhez képest Oroszországban mindössze 150 kínai könyv jelent meg, amelyek 20%-a a modern, 80%-a pedig a klasszikus irodalmat képviseli. Az arány így 3000:150-hez, ami irdatlan nagy különbség."

A kínai alkotások külföldi terjesztését tovább nehezíti a tehetséges fordítók hiánya. B. R. Deepak, az indiai Jawaharlal Nehru Egyetem professzora úgy fogalmazott, hogy a kínai nyelvet jól ismerő sinológusok híján, a kínai irodalmi műveket csak angol fordításból tudják más indiai nyelvekre lefordítani.

„Az indiai műfordítók többnyire nem az eredeti nyelvből, hanem az Európában vagy az Egyesült Államokban kiadott angol fordításokból dolgoznak a helyi nyelvekre. Sok ilyen könyv jelent meg. Indiában nagyon kevesen vagyunk sinológusok, nem alakult ki ez a bázis."

Zhang Ning, a Pekingi Tanárképző Egyetem bölcsészettudományi karának professzora elmondta, hogy az Egyesült Államokban alapított Mai kínai irodalom című angol nyelvű magazin szerkesztősége is az egyetemen van, munkatársai közé pedig egy Kínában doktori fokozatot szerző, azóta az Oklahomai Egyetemen tanító amerikai is tartozik. A magazin főszerkesztő-helyettese, Shi Jiangshan fokozott figyelemmel kíséri az angol nyelvű világ magazinról alkotott véleményét. Ez alapján csiszolgatja a szerkesztési tervet és szervez ki fordítási munkákat külföldieknek. „Eleinte Kínában kerestünk angolul jól tudó fordítókat, de ezzel egyáltalán nem jártunk sikerrel. Az anyanyelvi fordítók sokkal jobban dolgoznak," ismerte el.

Qiu Huadong, a Népi irodalom című magazin főszerkesztőjének asszisztense is hangsúlyozta, hogy a kiadvány angol verzióját az angol és kínai kortárs irodalom iránt egyaránt érdeklődő 30-40 éves fordítók fordítják. „A fordítások szakértői felülvizsgálatát az Idegen-nyelvi Hivatal végezte, ahol roppant elégedettek voltak a fordítóink munkájával," mesélte.

Li Er kínai író is nagyon szeretné, ha a műveit lefordítanák idegen nyelvekre. Két alkotását már kiadták németül, a külföldi kiadó pedig arra hívta fel a figyelmét, hogy sokkal gyorsabban zajlana a munka, ha a spanyol fordítás a német verzióból születne. Li Er ezt elutasította, hiszen a kínai-német fordítással már így is rengeteg elveszett az eredeti művekből, amik mondandója-szépsége csak tovább sérülne egy esetleges német-spanyol fordítás során. Határozottan amellett kardoskodott, hogy a műveit egyenesen kínaiból ültessék át spanyolra.

Másrészt hiányoznak a kínai és idegen nyelveket egyaránt jól ismerő szerzői jogi ügynökök, ami további akadályokat gördít a modern és kortárs kínai alkotások külföldre jutása elé. Európában és az Egyesült Államokban az írók több mint 90%-ának érdekeit ügynök képviseli, aki menedzseli az adott művész minden alkotásának szerzői jogát, sőt gyakran a művek témaválasztásában és egyéb aspektusaiban is nagy szerepet játszik. Kínában viszont ez nem létezik. Bi Feiyu író könyveit 2002 körül kezdték más nyelvekre lefordítani. Személyes tapasztalatai alapján úgy véli, több kínai és idegen nyelveket egyaránt ismerő fiatalt kell bevonni a könyvek terjesztési munkálataiba.

„A jó kínai írók ügynökei, amennyire én tudom, mind nyugati emberek. Az utóbbi években olykor hongkongi vagy kínai ügynökök is belevágtak ebbe a munkába, de a jelenleg leghíresebb kínai írók többsége nyugati ügynökökkel dolgozik. A kínai szerzők, különösen a hetvenes évek előtt született írók nem beszélnek jól angolul, így csak közvetítőkön keresztül állnak kapcsolatban az irodalmi ügynökökkel, ami mindkét fél számára fárasztó. Nagyon szeretnénk, ha Kínában sok fiatal, angolul jól tudó ügynök jelenne meg. Úgy vélem, a kínai irodalom csak így tud sikeresen betörni a nagyvilágba, ez az igazi sikerhez vezető út."

A külföldön roppant népszerű Yu Hua és Mo Jen, illetve az utóbbi években egyre nagyobb sikereknek örvendő Yan Lianke mind-mind saját külföldi irodalmi ügynökkel dolgozik. Li Er is követte a példájukat, amely sikerének művei németországi kiadása a legékesebb példája.

A sinológusok véleménye szerint a kínai irodalom külföldi terjesztésében a kulturális különbségeket sem szabad figyelmen kívül hagyni. Ahogy ők látják, a kínai művek fordításait nehezen fogadja be az angol anyanyelvű olvasóközönség. A nyugati olvasóknak túl sok háttér-információra van szüksége ahhoz, hogy ugyanúgy élvezhessék ezeket az alkotásokat, mint kínai társaik.

Erről a helyzetről Zhang Ningnek, a Pekingi Tanárképző Egyetem bölcsészettudományi kara professzorának az a véleménye, nagyon elterjedt, hogy a fejlett országok olvasóit elsősorban a kínai politika és gazdaságfejlesztés érdekli, és csak utána a kultúra. „Például, mi sem nagyon ismerjük a vietnami és a kambodzsai irodalmat, viszont a kínai irodalom státusza és befolyása egyre növekszik a világban," szemléltette.

Hogyan lehetne még több kínai művet kijuttatni a nagyvilágba? Erre a sinológusok számtalan javaslattal szolgálnak. Alekszej Rodjonov, a Szentpétervári Egyetem Konfucius Intézetének vezetője szerint főleg az intézet diákjaival kell megismertetni a kínai alkotásokat, köztük a könnyebben befogadható filmeket és tévésorozatokat is.

„Szerintem mindenképpen ki kell használni a kínai nyelv iránti globális lelkesedést. A mi egyetemünkön kínai szakra jelentkeznek a legtöbben, 52-szeres a túljelentkezés. Ha már érdeklődnek Kína iránt, elsősorban rájuk kell koncentrálni, köztük a Konfucius Intézet diákjaira, hiszen sokan itt tanulnak kínaiul. Egy másik praktikus módszer lehet a kínai film- és tévéalkotások felhasználása. Tavaly a kínai kulturális minisztérium Moszkvában és Szentpéterváron is roppant sikeres kínai filmfesztivált rendezett. Az érdeklődők órákon át álltak sorban jegyekért, és sokan még így sem jutottak be. Ezért eredményes lehet, ha összekapcsoljuk a kínai irodalmi és filmművészeti alkotásokat," összegezte Rodjonov.