lijaing |
Minden nap mesébe illő ebben a városban, ahol az emberek szeretnék letelepedni olykor, bármilyen okból, például egy csokor virág, egy felhő, egy pillantás vagy egy érzés kedvéért. A mai mesénk főhőse az ideköltözők egyike, aki magát csak Baike-nek nevezi. Elmagyarázta, hogy a Baike név olyan csónakost jelent, aki üdvözli és elbúcsúztatja a vendégeket. Baike nemrégiben nyitott egy kis vendéglőt Lijiangban, ahová egy váratlan utazás repítette el.
„Régi középiskolai csoporttársam Lijiang egyik bankjában dolgozott. Három évvel ezelőtt jöttem el hozzá, és egyszerűen beleszerettem ebbe az ősi városba."
Épp az utcán bóklásztak és bámészkodtak a csoporttársával, mikor Baike-nek eszébe jutott, hogy akár vendéglőt is nyithatna a városban. Azért merült ez fel benne, mert akkoriban Sanghajban dolgozott egy vállalat értékesítési munkatársaként. Minden nap rettenetesen lekötötte a munka, hetente gyakran kellett túlóráznia.
„Sanghaj egy világváros, nagyon gyors ott az életritmus. Egész héten dolgozni kell, még a hétvége sem szabad. Plusz gyakran kellett más városba utaznom a munka miatt."
Akkoriban Baike életét elsősorban a foglalkozása töltötte ki. Nem volt ideje a szerelemre, a barátaira vagy utazni, hiszen gyakorlatilag nem volt semmi szabadideje.
„Túl stresszes és fárasztó volt az életem," indokolta meg Baike, miért költözött Lijiangba.
Miután visszatért Sanghajba, egy hónap múlva felmondott és útnak indult Lijiangba. Baike azt meséli, hogy a szülei maradéktalanul támogatták a döntését.
„A családtagjaim úgy voltak vele, hogy bármibe vágjak is, ők támogatnak benne engem."
Zhong Lin, Baike barátja, akivel közösen nyitotta meg a lijiangi éttermet, emlékszik még, mennyire túlhajszoltak voltak, mielőtt a városba költöztek.
„Ha életstílust váltasz, az egész életed menete megváltozhat."
A megérkezésük utáni időszakot a két fiatalember bonyolultnak és izgalmasnak érezte: megkezdődött az új életük. Hamarosan találtak egy megfelelő helyet a vendéglőnek, aminek az egy éves bérleti díja és berendezési költsége összesen 700 ezer jüanra rúgott, de végre megnyithatták a Xunmiju nevű éttermet.
Mindenki, aki az álmát igyekszik valóra váltani, sok nehézséggel és kudarccal szembesülhet. A vendéglő előkészületei sem zajlottak zökkenőmentesen, hiszen hosszú ideig tartott az étterem berendezése. Zhong Lin így emlékszik vissza a kezdetekre:
„Sosem foglalkoztunk ilyesmivel azelőtt, nem volt semmiféle tapasztalatunk. Teljesen a saját kútfőnkre alapozva építettük fel az üzletet. Eleinte nehéz volt, de szerettünk itt élni, ezért
kitartottunk."
Baike azt mondja, nem a vendéglő kialakítása és berendezése volt a legnehezebb, számára a legnagyobb kihívást az étterem igazgatása jelentette. A fiatalember azt mesélte, hogy akkoriban korábban keltek a tyúkoknál és későbben tértek nyugovóra a kutyáknál. Az első évben alig aludtak valamit.
„Eleinte nem volt üzletvezetési tapasztalatunk, lassan tanultuk ki a csínját-bínját."
Mostanra már stabilizálódott a helyzet, Baike és Zhong Lin helytálltak itteni életükben. A vendéglő napi ügyeiről pedig egy alkalmazott gondoskodik.
Baike ki is pihente magát itt. Sok könyvet olvas, napozik, vagy éppen a barátaival teázik és beszélget. A sanghaji napjaihoz képest gyökeresen megváltozott az élete, de ő azt mondja, nagyon kedvére való ez a szabad életstílus.
„Itt lassabb tempóban zajlik az élet, és több a szabadidőm is. Mindig én üdvözlöm a különböző helyekről érkező vendégeket. Néha még utazgatok is."
A mostani élete nagyon más, mint a régi, de Baike szeret így élni.
„Valójában én nem unatkozom Lijiangban. Annak ellenére, hogy nap, mint nap ugyanazt csinálom, lehetőségem van sok emberrel találkozni és megismerkedni, elbeszélgetni velük Lijiangról és a külvilágról. Egyáltalán nem fárasztó különféle emberekkel megismerkedni, hiszen nekik mind megvannak a saját történeteik, amik nagyon izgatnak engem."
Baike azt meséli, Sanghajban mindig nyugtalannak érezte magát, sosem tudta, hogy miért hajt olyan keményen napról-napra. Viszont miután Lijiangba költözött, ő és Zhong Lin is optimistább lett. A vendéglő igazgatása mellett, olvasnak, utazgatnak, a könyvek és utazások révén pedig felfedezték az élet értelmét.
A sok Lijiangban letelepedővel ellentétben Baikenek nincs sok története. A fiatalember azt mesélte, hogy szinte minden ismerőse egy szerelmi csalódás vagy boldogtalan házasság után érkezett ide üzletet indítani. Ezek az emberek elbizonytalanodtak az életben, de Lijiangban nyugalomra leltek.
Az ősi város körülményeit aligha tudná reprodukálni egy nagyváros. Általában, mikor valaki először jár Lijiangban, azonnal szeretne itt letelepedni, hiszen annyira más itt minden, mint egy nagyvárosban. Ennek ellenére Baike nem tervezi, hogy itt éli le az egész életét. Az élet itt sem olyan egyszerű, mint ahogy a kívülállók hiszik, mesélte Baike.
„Az ősi városok épületei a kulturális örökség részét képezik, nem eladóak, a bérleti díjak pedig gyorsan emelkednek."
A magas szállítási költségek miatt, itt drágább a zöldség és gyümölcs, mint egyes nagyvárosokban. Baike lijiangi életét egy átmeneti időszaknak tekinti, nem tartja kizártnak, hogy visszatér a nagyvárosba valamikor.
„Nem itt fogom leélni az egész életem. Úgy élek, ahogy tetszik. Ha jövőre egy nagyvárosba akarok költözni, akkor fogom magam és megteszem."
(Írta/fordította: Jin Shiyu)
