k |
A kínai gyapjasollós rák több mint 100 évvel ezelőtt kereskedőhajók oldalára tapadva „vándorolt be" Európába, ahol aztán uralma alá hajtotta a vizeket. Ezek a mindenevő nyolclábú „hódítók" elszaporodtak az európai kontinens folyóiban, mára már súlyosan veszélyeztetik a helyi fajokat, sőt, a német terület egyetlen édesvízi rákfajává léptek elő. A beszámolók szerint, mivel az európai vizekben nincs más édesvízi tarisznyarák, és a helyiek sem fogyasztják a gyapjasollós rákot, így a kontinens kínai gyapjasollós rákjai több mint 100 év után is fajtiszták, a Kínában élő gyapjasollós rákoknál is jobban megőrizték faji jellegzetességeiket. Minden nyár közepén az Elba folyó ivarérett gyapjasollós rákjai megkezdik ezer kilométeres vándorútjukat az Északi-tengerhez, ahol a következő tavasszal párosodnak. A gyapjasollós rák naponta képes 12 kilométert megtenni, emellett ügyesen tud barlangot ásni, amivel áttöri a gátakat. A gyapjasollós rákok ezen kívül tönkreteszik a halászati eszközöket, kieszik a halászhálókból a kis halakat és rákokat. Sőt, még egyes ipari létesítményekben is a kárt tesznek. A Természetvédelmi Világalap adatai szerint a Németországban élő gyapjasollós rákok eddig már 80 millió euró kárt okoztak. Az európai kormányok tehetetlenek voltak, de a találékony német halászok régen felfedezték a hathatós ellenintézkedést. Schröder, a Brandenburg megyében élő halász már több mint 20 éve kereskedik gyapjasollós rákokkal.
„Már 1993-ban elkezdtem gyapjasollós rákokat árulni. Akkor még Németországban a márka volt forgalomban, egy kiló rákot 50 pfennigért (2 kínai jüanért, azaz 80 forintért) adtam el, most pedig már 8 euró (2400 Ft) az áruk! Korábban a kormány szubvenciót adott a halászoknak, ami persze nem volt valami sok, de ma már egyáltalán nincs ilyesmi, mert már hasznunk van a kereskedésen."
Tavaly olyan álhírek láttak napvilágot, hogy a német gyapjasollós rákok az e-kereskedelmi honlapokon keresztül „hazalátogatnak". A rákevők elszontyolodtak, hogy ezután nem jut majd az asztalra a finomságból, ugyanakkor aggódtak is, hogy a német halászok elveszítik a vásárlóikat. Az igazság viszont az, hogy a német gyapjasollós rákok jól fogynak Európában. Schröder azt mondta:
„A gyapjasollós rák elég kelendő Németországban, idén pedig már Belgiumban és Franciaországban is értékesítettük. Európában sokkal könnyebb eladni, hiszen nincsenek magas vámok, nincs szükség arra, hogy Kínába exportáljunk. Korábban megkeresett a Huaxin vállalat, hogy légi úton szállíthatnánk Kínába a rákot, de a megrendelésük hetente 10-15 tonna lett volna. Ennyit képtelenség lett volna összefogni. Az Elba folyó mentén 5 család foglalkozik rákászással, ők igyekeznek kielégíteni az európai piacot, de már ez sem könnyű, többre nem lennénk képesek."
A rákászat kemény foglalkozás, aminek az eredménye főleg az időjárástól függ, de emellett is sok bizonytalansági tényező tarkítja. A gyapjasollós rákok éves fogásáról Schröder így számolt be:
„Áltagban évi 5-10 tonna, persze minden évben más a helyzet. A legjobb évben 25 tonna gyapjasollós rákot adtam el, az utóbbi években csökkent az értékesítésem, idén csak 6 tonnát adtam el. Azt mondják, hogy ez kapcsolatban áll a gyapjasollós rákok szaporodási ciklusával. A biológusok szerint 12 éven át jelentősen csökken a gyapjasollós rákok száma, utána talán újra megsokszorozódnak."
Sok külföldi szerint a kínai ételek azért világhírűek, mert egyfelől nagyon finomak, másfelől pedig elképesztőek.
Sok kínai pedig úgy tartja, hogy a külföldiek rengeteg ételtől ódzkodnak, érthetetlen számukra, hogyan lehet így érdekes az élet.
Bár már számtalan éve kereskedik gyapjasollós rákkal, Schrödernek mégis nagyon kevés európai vásárlója van. Spiesmacher úr, Schröder szomszédja erről így vélekedik:
„A németeknek van egy közmondása: A földművesek nem eszik meg azt, amit nem ismernek. És ez igaz is: a német falvakban az emberek csak hagyományos ennivalókat esznek. Bármilyen új vagy egzotikus ételt fenntartásokkal fogadnak. Sokan egyáltalán nem akarják kipróbálni az új dolgokat. Ezen kívül az esztétika is szerepet játszik. Sohasem kóstoltam meg még a gyapjasollós rákot, mert igazán rusnyák."
A világunkban, ahol a szépségnek nagy a kultusza, a csúnya ételeket is utálják. Ám az európaiak körében nagyon népszerű homár és kardfarkú tarisznyarák szebb lenne, mint a gyapjasollós rák? Spiesmacher erre összeráncolta a homlokát: „De a gyapjasollós rák igazából szőrös!"
Mindenki az otthoni ízeket szereti, Schröder gyapjasollós rákjait is elsősorban az ázsiai éttermek és szupermarketek vásárolják fel. És ki veszi a legtöbbet? Schröder azt mesélte:
„Mindenkinek más a kedvence. A kínai vevők általában nagyot szeretnének, a vietnamiak pedig a kisebbekből választanak. A vietnamiak gyakran leves főznek a rákból, többet is vásárolnak, mint a kínaiak, mert nem tudok olyan sok nagy rákot fogni. A fogás 70%-a kicsi, 30%-a nagy rák."
A „vadon élő és szennyezéstől mentes" német gyapjasollós rák sok ínyenc érdeklődését felkeltette, de vajon az íze valóban sokkal jobb lenne, mint a kínai gyapjasollós ráké? Egy Berlinben kínai éttermet üzemeltető tulajdonosnő erről azt mondta:
„Mi nem válogathatunk méret szerint, a nagyot és kicsit vegyesen kell megvennünk. Általában amellett döntök, amiben nincs sok ikra. Van, aki végül a hím rákokra voksol, mert azok nagyobbak a nőstényeknél. De nem is az ikra számít, mindenképpen óriási a különbség a kínai rákhoz képest. Az itteni gyapjasollós rákok sokkal kisebbek, kevesebb hús van rajtuk. Nem olyanok, mint az emlékeinkben élő hatalmas gyapjasollós rákok."
A Kínában éveken át gyapjasollós rákkal kereskedő, most nyersanyag-logisztikával foglalkozó Zhang úr a németországi Kölnben kóstolta meg a helyi gyapjasollós rákot. „Olyan, mint az északkelet-kínai gyapjasollós rák: kemény a páncélja, az íze friss, de nem különösebben finom. A külföldiek szívesen eszik, de ha importálnánk Kínába, a hagyományos gyapjasollós rák zamatos ízéhez szokott dél-kínaiak nem biztos, hogy elfogadnák."
