• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
[Hangos magazin] Kínai diákok az egyházi oktatásban
2014-12-01 13:59:06
CRI






A 19 éves Chen Yang sohasem hitt Istenben, de betéve tudja a katolikus mise szertartási rendjét. Ismeri a rituális kézmosást, a niceai hitvallást (nikaia-konstantinápolyi hitvallás), a miatyánkat, az ima kéztartását és azt, hogy mikor kell letérdelni és imára emelni a kezet az egyházi énekek és az igeliturgia során. De azzal is tisztában van, hogy a hívők miként részesülnek a kenyérből és a borból az áldozás szertartásakor.

„A folyamat eléggé bonyolult" – mondja Chen, a Georgia államban fekvő Savannah-i Művészeti és Formatervezői Főiskola elsőévese, aki ezt megelőzően három évet tanult a floridai bentlakásos II. János Pál Katolikus Középiskolában. Bár még most is ateistának tartja magát, Chen a többi diákhoz hasonlóan végre kell hajtsa a katolikus rituálékat, köztük az asztali imát, és heti kétszer misére is jár, egyik alkalommal az osztálytársaival és az egyetem tanári karával, a másik alkalommal pedig az őt befogadó családdal.

A szülei annak ellenére döntöttek a katolikus magániskola mellett, hogy ők maguk a buddhizmus hívei. Úgy hallották, hogy az ilyen iskolák jobban felszereltek, és jobb körülményeket biztosítanak a tanuláshoz, mint más amerikai állami iskolák.

Chennel együtt mintegy tucatnyi kínai diák tanult a bentlakásos katolikus középiskolában.

„A szüleim olyan iskolát akartak választani, ahol szigorúak a követelmények" – meséli Chen. „Azt hallottuk, hogy általában az amerikai állami iskolák túlzsúfoltak, és az általuk biztosított oktatási létesítmények nem olyan jók, mint a vallási magániskolákban" – teszi hozzá.

Egyre több kínai szülő dönt úgy, hogy a gyerekét – Chenhez hasonlóan – egy amerikai vallási magániskolába járatja. A kantoni Information Times című napilap szerint az amerikai egyházi iskolákban tanuló ázsiai diákok száma 2008-ban 10611 volt, 2013-ban pedig már 18591. A növekedést nagyrészt a kínai származású diákok generálják.

An Liang, a Cambridge-i Nemzetközi Pedagógiai Intézet (Cambridge Institute of International Education) kínai képviseletének igazgatója elmondta, hogy a kínai szülők nagy része nem a vallási oktatás miatt járatja a gyermekét amerikai egyházi iskolába, hanem azért, mivel ezek magas színvonalú oktatást ígérnek a külföldről érkező diákoknak.

„Az állami iskolákhoz képest az egyházi oktatási intézmények általában szigorúbbak. Az iskolák közül több kötelezővé tette az iskolaruha viselését, és például a füllyukasztást sem engedélyezik" – mondja An.

Az igazgató szerint a kínai szülők azt gondolják, hogy a vallási rész csupán jelentéktelen kiegészítése a tananyagnak. Vannak olyan szülők, akik szerint a keresztény oktatás pozitív hatással lehet gyermekükre, például megkönnyíti a beilleszkedést a helyi közösségbe. A China Press című kínai nyelvű amerikai lap cikke szerint a kínai szülők úgy érzékelik, hogy az egyház nagy hatással van a mindennapokra az Egyesült Államokban.

„Ha Rómában vagy, tégy úgy, mint a rómaiak" – idézi a latin mondást az igazgató.

Li Bingguang, a kínai diákok külföldi középiskolai és egyetemi tanulmányait segítő Bingguang Li Oktatási Központ alapítója elmondta, hogy egyes kínai szülők határozottan ellenzik, hogy gyermekeik vallási oktatásban részesüljenek, ám többségük nem tartja ezt olyan tényezőnek, ami akadályt jelenthet. A Pew Research Center amerikai közvéleménykutató-intézet 2011-es felmérése azt mutatja, hogy a kínaiak csak 5 százaléka keresztény hívő, akik közül alig 1 százalék tartja magát katolikusnak.

„Két fajta egyházi iskola van, katolikus és protestáns jellegű. A tanterv itt majdnem ugyanolyan, mint az állami iskolákban, a különbség csupán az, hogy a diákoknak teológiai vagy vallási órán is részt kell venniük, ráadásul hetente egyszer templomba kell menniük" – magyarázza Li.

Mao Ran, a nemzetközi tanulmányokkal foglalkozó egyik legnagyobb kínai tanácsadócég (Education International Cooperation Group) munkatársa elmondta, hogy az amerikai középiskolákba vagy egyetemekre jelentkezett kínai pályázók 80 százaléka a vallási magániskolákat választja. A kínai diákok átlagos éves tandíja 12-25 ezer amerikai dollár között mozog, és ez folyamatosan drágul.

Az amerikai egyházi iskolák iránti kínai érdeklődés nem maradt észrevétlen. Az elmúlt két évben számos cikk foglalkozott azzal, hogy az egyházi iskolák hogyan próbálják kínai diákok toborzásával megoldani pénzügyi gondjaikat.

„Az amerikai katolikus iskolák körbeudvarolják a kínai fiatalokat, meg a pénzüket" címmel közölt cikket áprilisban a The New York Times. A New York-i John F. Kennedy Katolikus Középiskolában a kínai diákoknak évente 47500 dolláros tandíjat kell fizetniük, ami négyszerese annak az összegnek, amit egy amerikai diáktól kérnek. Az extra bevételből korszerűsítik a számítógépes laborokat, újítják fel a tornateremet, új világítást szerelnek fel, és az amerikai diákok ösztöndíjára is jut belőle.

„Az amerikai gazdaság recessziója miatt toboroznak egyre több kínai diákot. A vallási magániskolák nem kapnak állami támogatást, és maguknak kell előteremteniük a működésükhöz szükséges forrásokat, így a kínai piacon próbálkoznak" – magyarázza An.

A CBS hírcsatorna szerint 2013 februárjában a Minnesota állami Szent Angyalok Akadémia (Academy of Holy Angels) igazgatója több mint egy hetet töltött Pekingben és Sanghajban, ahol iskolákban toborzott diákokat az akadémiának, és több mint száz családdal találkozott.

A kínai szülők többsége nem a vallási oktatás érdekében járatja a gyermekét amerikai egyházi iskolába, de végül gyakran a vallási jelleg jelenti a bentlakásos iskolai élet legnagyobb kihívását.

Chen kínai nyelven próbálkozott az Ószövetséggel, de így sem jutott sokra.

„A fordítás a legnagyobb probléma. Nem igazán értem a szöveget. Nagyon más a kultúra, és az, ami érthető a keresztény hitben felnőtt embereknek, számomra furcsán hat" – mondja Chen.

De ettől függetlenül is ragadt valami Chenre a II. János Pál Katolikus Középiskolában tanultakból.

Még ma is élénken emlékszik a Jelenések könyve 3. fejezetének 20. versére, amikor Jézus a pogányok ajtaján kopogtat, és szeretetét ajánlja annak, aki ajtót nyit neki. „Szívhez szóló" – mondja a kínai fiú.

Chen nem tért meg, de elismeri, hogy az egyházi iskolában eltöltött három év mély hatást gyakorolt az életére. „Nagyon megváltoztam. A keresztények annyira kedvesek és optimisták" – mondja.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China