1

Mikor a börtönlakók gyermekeinek megsegítésével foglalkozó szervezet munkatársai először találkoztak Jiejie-vel, a 7 éves kisfiú éppen egy széntűzhely mellett guggolva igyekezett megnyúzni egy békát, hogy megfőzze vacsorára. A kisgyerek már két napja semmit sem evett.

„Pénzt lopott, ezért a bácsikája és nénikéje büntetésből nem adott neki enni," meséli Li Xiaoshun, az önkéntes, aki eljött érte Jiejie szülőfalujába, a Hebei tartományi Handanba. A kisfiú édesapját májusban rablásért zárták börtönbe, édesanyja újból férjhez ment és lemondott róla.

A fiú a nagybátyjához került, akinek van már három saját gyereke – és csak púp volt a hátán Jiejie nevelése.

„Hazudik, lop és nagyon makacs. Kérem, vigye el, amilyen hamar csak lehet, tényleg nem tudjuk, mihez kezdjünk vele," rimánkodott a nagybácsi Linek.

Az önkéntesként elítéltek gyermekeivel több, mint nyolc éve foglalkozó Lit egyáltalán nem lepte meg, amit látott.

„Találkoztam már gyerekekkel, akiket drogfüggővé tettek, koldulásra vagy lopásra vettek rá," magyarázza. Jiejie-nek szerencséje van, hogy segítséget kaphat.

A kisfiú helyzete nem egyedülálló – és nem is a legrosszabb. Idén nyáron két nanjingi kisgyerek halt meg. Az apjuk börtönben volt, drogfüggő anyjuk pedig bezárta őket a lakásba, ahová csak az után ért vissza, hogy a kicsik éhen haltak.

A tragédia nyomán a társadalom is élesen bírálni kezdte a kormányt, vajon miért nem vállal szerepet az állam az elítéltek gyermekeinek gondozásában. Ennek eredményeképp a közügyi minisztérium kísérleti programot indított útjára Jiangsu tartományban, hogy a börtönlakók gyermekeit „nehéz sorsú gyermekekként" bevonja a szociális ellátórendszerbe.

„Hatalmas áttörés ez egy olyan kormány részéről, amely éveken át mellőzte a kérdést," állítja Deng Suo, a Peking Egyetem gyermekjóléti professzora.

Az igazságügyi minisztérium legutoljára 2006-ban készített hivatalos felmérést, ennek adatai szerint akkoriban hozzávetőleg 1 millió 560 ezren voltak börtönben, illetve 600 ezer olyan kiskorú gyermek élt, akinek egyik vagy mindkét szülője börtönbüntetését töltötte. A gyerekek 94%-a sosem kapott semmiféle szociális segítséget.

„Az árvákkal és fogyatékos gyerekekkel ellentétben az elítéltek gyerekei nem szerepelnek az ország gyermeksegítő rendszerben, és nincsenek arra vonatkozó törvénycikkek sem, melyik kormányszerv feladata lenne, hogy gondoskodjon erről a gyermekcsoportról," folytatta Deng. Ám, ezeknek a gyermekeknek a lelki kínjai semmivel sem kisebbek az árvák vagy fogyatékosok szenvedéseinél, tette hozzá.

Megbélyegzett gyermekkor

Li a Napfalu pekingi jótékonysági szervezet képviseletében utazott el Handanba, miután értesítették a shijiazhuangi börtönből, hogy jóváhagyták az édesapa kérelmét, hogy Jiejie-t a szervezet gondozására bízza, így az önkéntesek – börtöntisztek kíséretében mehetnek a kisfiúért.

Jiejie csendes és visszahúzódó volt a pekingi Napfaluban, de Li hamar felfedezte, hogy szokásává vált éjfélkor leosonni a konyhába és megdézsmálni a maradék ételeket.

„Csak megéheztem," mondta a kisfiú, mikor rajtakapták és megígérte, hogy nem tesz többé ilyet. Li viszont még ezután is több hideg és mocskos gőzölt zsemlét talált az összehajtogatott ruhái alatt.

„Természetes, hogy egy szülei elvesztésével és rokonai megvetésével birkózó kisgyereknek nincs biztonságérzete. Ám, ha nem olyan emberek nevelnék, akik tisztában vannak ezzel, úgy kezelnék, mint egy csodabogarat, „egy bűnöző gyerekét"," magyarázza Zhang Shuqin, aki 2000-ben alapította meg a Napfalut és az óta ötezer gyermek felnevelésében segédkezett.

Az asszony elmondása szerint a „bűnöző gyereke" bélyeget nehéz lemosni.

Chen Yongjie 18 éves, a jótékonysági szervezet egyik könyvelője, aki hajdan maga is ezek közé a gyerekek közé tartozott. Még mindig élénken emlékszik az általános iskolai tanára és az egyik szülő beszélgetésére, aminek fültanúja volt.

„Az anya azt magyarázta a tanárnak, hogy mennyire fél attól, hogy a gyerekét megfertőzi a bűnöző gyereke," idézte fel Chen.

Az igazságügyi minisztérium felmérése alapján az elítéltek gyermekeinek 13%-a kimarad az iskolából, mikor a szüleik börtönbe kerülnek, 2,5%-ukból pedig hajléktalan koldus lesz.

A Guangdong tartományi törvényszéki hivatal statisztikai adatai azt jelzik, hogy a fiatalkorú bűnözők 9%-ának egyik vagy mindkét szülője megjárta már a börtönt. Pekingben az arányuk 15%-ra rúg.

Song Xin, a Shaanxi tartományi mentálhigiénés oktatási és kutatótársaság vezetője azt mondja, hogy megfelelő gondoskodás híján azok a gyerekek, akik szemtanúi voltak annak, hogy szüleiket elviszik a rendőrök a börtönbe, felnőve egyre nagyobb gyűlölettel viseltetnek a rendőrséggel, a törvényekkel, sőt, az egész igazságszolgáltatási rendszerrel szemben, agresszívek és erőszakosak lesznek.

A Napfalu alapítója börtönőrként és hírszerkesztőként dolgozott a shaanxi fegyház-felügyeleti hivatalban, így mindenkinél jobban tisztában van azzal, mennyire aggódnak a rabok, különösen a nők a gyermekeikért, akikről gyakran azt sem tudják, hol vannak, és mit csinálnak. „Egy nyugtalan vagy kétségbeesett elítéltet le lehet nyugtatni a gyermekéről szóló jó hírekkel," mondja Zhang.

Azonban az államot látszólag nem izgatják ezek a veszélyeztetett gyerekek, akik kellő gondoskodás nélkül, jóval nagyobb eséllyel válnak maguk is bűnözőkké.

Deng professzor egyik tanulmánya szerint a gyerekek a legtöbb segítséget civil szervezetektől kapják, amik a kormány hivatalos elismeréséért küzdenek.

Az állam távolmaradása

Kínában nincs 20-nál több civil szervezet, amely az elítéltek gyermekeinek megsegítésére specializálódott volna, világosít fel Deng.

A Napfalu viszonylag régi intézmény, kilenc házzal. A Peking belvárosától 70 kilométerre fekvő központjában 68 gyermek él, 1-18 évesek.

Sok nyugdíjba vonult börtöntisztviselő dolgozik a Napfaluban, ami ennek köszönhetően gazdag személyes kapcsolatokkal rendelkezik. Több mint 30 fegyintézettel sikerült jó viszonyt kialakítania, amelyek elítéltjei kérelmezhetik gyermekeik elhelyezését a Napfaluban. A gyerekek pedig évente egyszer meglátogathatják szüleiket a börtönben.

Viszont egyes börtönök nem hajlandóak együttműködni a Napfaluval, mivel az nem hivatalosan bejegyzett civil szervezet. Vállalatként működik és adózik minden évben, mert egyetlen kormányhivatal sem hajlandó elvállalni a felügyeletét, ami nélkül hivatalosan egyetlen civil szervezetet sem jegyezhetnek be Kínában.

Másik négy elítéltek gyermekeivel foglalkozó civil szervezet is ezzel a problémával küzd, ami miatt nem mernek túlzottan nyilvános módon pénzgyűjtésbe fogni sem.

„És újra itt a régi nóta: nincs törvény, amely meghatározná, a kormány melyik részének a felelőssége ez. Ha egy környezetvédelmi civil szervezet felkérheti a környezetvédelmi minisztérium egyik osztályát, hogy felügyelje, nekünk kihez kellene fordulnunk?" firtatja Zhang.

Az asszony próbát tett már az oktatásügyi, közügyi és igazságügyi minisztériummal is, de egyik helyről sem méltatták válaszra.

„Senki sem fogja vállalni az elszámoltathatóságot, ha erre nem kényszeríti valamilyen törvény," mondja Lin Shidan, az Irgalom rétje otthon alapítója. A Napfaluhoz hasonló civil intézményben 84 gyermek nevelkedik a Fujian tartományi Minhou megyében. Lin szerint nagyon érzékenyek az elítéltekkel kapcsolatos ügyek.

„Félnek vállalni a további felelősséget azért, ha az elítéltek vagy gyermekeik bűncselekményt követnek el," állítja Lin.

A kiskorúak védelméről szóló törvényben nem szerepel, hogy a kormánynak szociális segélyt, vagy bármiféle támogatást kellene nyújtania az elítéltek gyermekeinek. Mikor a tartományi nőszövetség tisztviselői a hivatalos ünnepek alkalmából felkeresik Lin intézményét, csak az árvagyerekeknek adnak ajándékot és pénzt.

Linnel nem csak a bejegyeztetéssel gyűlt meg a baja. A helyi közügyi hivatal 2011 óta hívogatja és utasítgatja, hogy ne fogadjon be több gyermeket.

Mikor rákérdezett, miért, Lin minden alkalommal ugyanazt a választ kapta a hivataltól. „Az állam dolga gondoskodni azokról a gyerekekről, arról nem is beszélve, hogy a maguké legálisan nem civil szervezet." Nem állta meg, hogy feltegye a kérdést: mit tett az állam eddig ezekért a gyerekekért, azon kívül, hogy akadályokat gördített elénk?

Miközben rengeteg hívást kap börtönlakók rokonaitól, akik abban reménykednek, hogy a gondoskodására bízhatják gyermekeiket, Lin azon gondolkodik, mit mondjon a gyerekeknek, akik már alig várják, hogy láthassák a szüleiket a közelgő tavaszünnepen, ám mégsem fogják, mert néhány közeli fegyintézet a közelmúltban megszakította vele a kapcsolatot.

Az Irgalom rétjével ellentétben a Napfalunak nem kellett ilyen nehézségekkel megküzdenie. „Azt hiszem, ez annak köszönhető, hogy sok alkalmazottunk dolgozott a kormányzatnak, ahol még mindig jó kapcsolatokat ápolnak," vélekedik Zhang. Yan Mingfu hajdani közügyi miniszterhelyettes a Napfalu egyik tanácsadója.

Késői felismerés

Peng Jianmei, a közügyi minisztérium alá tartozó kínai jótékonysági és adományozási információs központ igazgatója is elismeri, hogy az állam eddig nem nyújtott elegendő segítséget.

„A kormány csak az elmúlt években szerzett tudomást ezeknek a gyerekeknek a problémájáról, és törekszik a változtatásra," számolt be.

A civil szervezetek korlátozott lehetőségekkel rendelkeznek. Nem tudják felmérni, hogy az elítéltek gyermekei közül hányról nem gondoskodnak megfelelően. A forrásaikat a gondjaikra bízott gyermekek felnevelésére fordítják.

„Egy ideális rendszerben, ha egy szülő börtönbe kerülne, egy szociális munkás felkeresné a családot, hogy tanácsokkal és anyagi támogatással lássa el őket, ha kell," vallja Peng Yan, a Pekingi Fuhe Szociális Központ munkatársa, aki hozzáteszi: csak a kormány állíthat fel egy ilyen rendszert.

A jótékonysági és adományozási információs központ fórumán Peng azt mondta, hogy több időt kell adni az államnak, hiszen hosszú folyamat az elítéltek gyermekeivel foglalkozó ellátórendszer gyakorlati kiépítése.

Zhang erre Gabriella Minstral chilei költőnő szavaival felelt: „Mi sok dologra tudunk várni, egy gyermek nem… Neki nem mondhatjuk azt, holnap, az ő neve a ma."