• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
[Hangos Magazin] Li Keqiang részt vesz a 45. Világgazdasági Fórumon
2015-03-10 16:51:55
CRI
Kedves hallgatóink, itt a Kínai Nemzetközi Rádió! Li Keqiang kínai miniszterelnök a világgazdaságról és Kínának abban betöltött szerepéről beszél majd a világ pénzügyi vezetőivel a svájci Davosban 45. alkalommal megrendezendő Világgazdasági Fórumon. A januárban kezdődő éves találkozón a kínai miniszterelnök a jelenlegi globális gazdasági helyzet fenntartható és nemzetközi fejlesztését előirányozó kezdeményezéseket készül fölvetni. Mint Li Baodong kínai külügyminiszter-helyettes a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, Li Keqiang zárt ajtók mögött Klaus Schwabbal, a Világgazdasági Fórum alapító elnökével is tárgyal majd. A részletekről, kérjük, hallgassák meg rádiónk riportere, Zhai Lei tudósítását.

„Li Keqiang kínai miniszterelnök a világ pénzügyi vezetőivel együtt január 20 és 22 között részt vesz a svájci Davosban a Világgazdasági Fórum 2015-ös találkozóján, ahol kifejti nézeteit a nemzetközi helyzetről, ismerteti Kína gazdasági állapotát, illetve átfogó reformkezdeményezéseit."

Li Keqiang az első kínai vezető, aki idén külföldre látogat, így a hír bejelentése a nemzetközi média figyelmét is felkeltette. Philip Rössler, a Világgazdasági Fórum Regionális Stratégiai Központjának igazgatója úgy véli, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben az emberek a kínai növekedést is jobban szemmel tartják.

„Az éves davosi fórum remek lehetőség az új év megvitatására és megtervezésére. A világgazdasági növekedés továbbra is lassul, így az emberek természetesen joggal teszik fel a kérdést: És mi a helyzet a kínai növekedéssel? Nagyon örülünk, hogy Li Keqiang kínai miniszterelnök beszédet mond a találkozó megnyitóján. Én úgy vélem, elsősorban a kínai gazdasági fejlődésről, a monetáris politikáról, valamint a globális kihívásokról ejt majd szót."

A Világgazdasági Fórum a világgazdasági helyzet indikátora. Minden évben több tucat ország politikai és üzleti életének több mint ezer vezetője jön el erre a nagy horderejű nemhivatalos összejövetelre, hogy a politikai, üzleti, szociális és közösségi szféra képviselői megvitassák a világgazdasági kérdéseket. Ez minden fél számára fontos platform a gazdasági információk és fontos gazdasági jelzéseket begyűjtésére. Chen Fengying, a Kínai Modern Nemzetközi Kapcsolatok Intézet világgazdasági igazgatója kiemelte:

„A Világgazdasági Fórum éves találkozójára mindig januárban kerül sor, Davos az első esemény minden évben, így a találkozó során napvilágot látott információk és ötletek hatással lesznek a világgazdaságra az év során."

A fórum adatai szerint idén több mint 2500 résztvevő érkezik az ülésre mintegy 140 országból, köztük 1500 üzleti vezető, elsősorban a világ 500 vezető cége képviseletében. Ezen kívül ebben az évben közel 50 állam- és kormányfő is tiszteletét teszi Davosban, köztük Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia elnök és Matteo Renzi olasz miniszterelnök, illetve ázsiai, afrikai és amerikai országok vezetői.

Ding Yifan, az Államtanács Fejlesztési és Kutatási Központja Világfejlesztési Intézetének igazgatóhelyettese jelezte, hogy a Világbank a közelmúltban csökkentette a globális gazdaság 2015-ös növekedési előrejelzését és Kína gazdasági növekedése is nagy sebességűről közepesen nagy sebességűre vált vissza. E változások hatása kiemelt helyen szerepel az idei fórum napirendjén. Li Keqiang kínai miniszterelnök is részt vesz a találkozón, ami jó lehetőséget teremt a külföldi kormánytisztviselőknek és üzleti vezetőknek arra, hogy átfogó képet kapjanak a kínai fejlesztésekről.

„A kínai gazdaság ebben az új helyzetben már nem kizárólag a GDP növelésére törekszik, inkább a minőségi növekedés megteremtése a célja. Ám, így felvetődik a kérdés, hogy vajon ez mit jelent a külföldi cégek számára? Milyen lehetőségeket és milyen kockázatokat rejt a külföldi befektetőknek? Erre természetesen ők is nagyon kíváncsiak. Ezen kívül Kína jelenleg a reformokat is elmélyíti, és egyáltalán nem mellékes, hogy mindez a szerkezeti átalakítással együtt pontosan mit is takar. A külföldi befektetők is nagyon szeretnék tudni, hogy mi áll a dolgok hátterében, és a tervezett gazdasági trendek mit jelentenek a jövőre nézve."

Li Baodong kínai külügyminiszter-helyettes január 16-án megerősítette, hogy a kínai miniszterelnök a nemzetközi közösségnek is felvázolja a kínai gazdaság új irányát:

„Li Keqiang a Világgazdasági Fórumon a nemzetközi közösség előtt is fellebbenti a fátylat a kínai gazdaság új irányáról. Ismerteti a kínai gazdaság helyzetét, illetve beszámol Kína átfogó reform és nyitás politikájáról is, hogy növelje a feltörekvő gazdaságok fejlődési kilátásaiba vetett bizalmat, felvilágosítsa a nemzetközi közösséget az átfogó kínai reform és nyitás mibenlétéről, illetve megszerezze hozzá annak támogatását. Közismert tény, hogy napjainkban Kína gazdasági helyzete a legjobb, még mindig ez fejlődik a leggyorsabb ütemben és folyamatosan javul a fejlődés minősége is. Mindez szintén a kínai gazdaság javuló és pozitív tendenciáját jelzi."

Chen Fengying, a Kínai Modern Nemzetközi Kapcsolatok Intézet világgazdasági igazgatója úgy véli, hogy a kínai miniszterelnök arra használja majd a davosi fórumot, ezt a fontos nemzetközi platformot, hogy valódi párbeszédet kezdeményezzen nemzetközi politikusokkal és üzletemberekkel, amely révén a világ tudomására hozhatja a kínai gazdasági stabil fejlődési mutatóit, valamint fokozhatja a nemzetközi közösség Kína gazdasági fejlődésébe vetett bizalmát.


Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China