• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
[Hangos Magazin] Megbeszélést tartott az egyiptomi és orosz elnök
2015-03-10 17:02:55
CRI
Kedves hallgatóink, itt a Kínai Nemzetközi Rádió! Február 10-én Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi és Vlagyimir Putyin orosz elnök Kairóban tartott megbeszélést, amelyen széles körű konszenzusra jutott a kétoldalú gazdasági, kereskedelmi, befektetési, katonai és energetikai együttműködés terén. A részletekről, kérjük, hallgassák meg rádiónk egyiptomi riportere, Huang Yuanpeng tudósítását.

Hely idő szerint február 10-én délután Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök Kairóban találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A megbeszélésen a két államfő egyhangúan a mellett foglalt állást, hogy a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére, illetve a gazdasági, kereskedelmi, befektetési, katonai és energetikai együttműködések megerősítésére kíván törekedni, ezen kívül pedig megvitatták a közös érdeklődésre számot tartó regionális és nemzetközi ügyeket is. Szíszi a találkozót követő sajtótájékoztatón elismeréssel nyilatkozott Vlagyimir Putyin látogatásának jelentőségéről és eredményeiről.

„Szeretném tolmácsolni az egyiptomi nép baráti üdvözletét Putyin elnöknek, Oroszoszágnak és az orosz népnek. Az elmúlt két esztendő érzékeny és fontos időszak volt Egyiptom számára, Oroszország pedig mindvégig határozottan kitartott az egyiptomi nép támogatása mellett. Nagyon örülök, hogy Putyin elnök éppen most látogatott el Egyiptomba, hiszen ez is azt mutatja, hogy Oroszország támogatja a terrorizmus elleni vívott küzdelmünket. Ugyanakkor, ez széleskörű lehetőségeket is teremt kétoldalú kapcsolatok kialakítására különböző területeken ebben az új érában."

Szíszi összefoglalója szerint a megbeszélésen a két államfő egyetértett a két ország közötti stratégiai kapcsolatok megszilárdítása, a magas szintű kétoldalú kapcsolatok ápolása, a gazdasági és kereskedelmi együttműködések megerősítése, orosz ipari park létesítése a Szuezi-csatorna területén, a kétoldalú kereskedelemben felmerülő akadályok elhárítása, az Egyiptom, Oroszország, Fehéroroszország és Kazahsztán közötti vámuniós szabadkereskedelmi övezet felállításának szándéka, az idegenforgalmi együttműködés megerősítése, az Oroszországból Egyiptomba utazó turisták számának növelése, illetve az energetika, elsősorban a békés atomenergia felhasználásának kérdésében.

Szíszi elmondta: azonos állásponton voltak abban is, hogy tekintettel a jelenlegi helyzetre, meg kell erősíteni a kétoldalú katonai együttműködést. Az egyiptomi elnök kiemelte, hogy megtárgyalták a két országra váró legnagyobb kihívásokat, köztük a terrorizmus ellen vívott harcot.

„Az orosz elnökkel egyetértettünk abban, hogy elszántan kell küzdenünk a két országra nehezedő terrorfenyegetések ellen. A nemzetközi közösségnek átfogó terrorizmus elleni műveleteket kell végrehajtania, és ez nem korlátozódhat katonai cselekményekre, fel kell számolnia azokat az ideológiai és társadalmi tényezőket, amelyek a terrorizmus elterjedését lehetővé tették."

Szíszi hozzátette: a két államfő közös érdeklődésre számot tartó regionális és nemzetközi ügyeket is megvitatott, amely során megállapodtak abban, megerősítik az együttműködést nemzetközi téren, különösen a palesztin-izraeli, iraki, szíriai és jemeni ügyekben.

Putyin úgy nyilatkozott, hogy bár az elmúlt években Egyiptom számtalan nehézséggel nézett szembe, ez nehogy nem gyengítette, hanem egyenesen megerősítette az Oroszország és Egyiptom közötti kapcsolatokat, gazdasági és kereskedelmi együttműködésük rohamosan fejlődött. Tavaly több mint 80%-kal nőtt a kétoldalú kereskedelem volumene. Jelentősen nőtt az Egyiptomból Oroszországba szállított mezőgazdasági termékek, illetve az Oroszországból Egyiptomba juttatott olaj mennyisége. A két vezető megállapodott, hogy tovább erősítik a kétoldalú gazdasági és kereskedelmi együttműködést. Oroszország támogatni fog egy sor egyiptomi beruházást, többek között az infrastruktúra-építés, autóipar és vegyipar területén. Ezen felül, a két államfő megvitatta a lehetséges együttműködést a nukleáris energia és repülőgépipar területén.

„Ha erre az együttműködésre sor kerül, Oroszország atomerőművet fog építeni Egyiptomban. A teljes projekt magában foglalja majd a személyzeti képzést és a kutatást-fejlesztést is. Ezen kívül a világűr békés felhasználása, műholdas navigációs és egyéb együttműködési projektek lehetősége is szóba került közöttünk."

Aznap este a két államfő együtt vacsorázott egy kairói toronyházban. A szokások szellemében ajándékokat is cseréltek: az egyiptomi elnök plakettet adott át vendégének, Putyin pedig egy AK-47-es gépkarabéllyal, közismert nevén Kalasnyikovval lepte meg a nyugalmazott tábornokot.

Tíz év alatt Putyin volt az első Egyiptomba látogató orosz elnök. A helyi közvélemény úgy tartja, hogy a kapcsolat erősítése Oroszországgal az új egyiptomi kormány „kiegyensúlyzott diplomáciájának" eredménye. Nabil Rashwan egyiptomi szakértő erről úgy vélekedik, hogy az elmúlt két évben az egyiptomi belpolitikai helyzet átalakult, nagy nyomás nehezedett rá a nyugati országok részéről, az új kormányt is izolálták bizonyos mértékig, ezért igyekszik változtatni a külpolitikáján.

„Korábban tartottuk a két lépés távolságot Oroszországtól, míg szoros kapcsolatban álltunk az Egyesült Államokkal, aminek élveztük is a támogatását. Ez az egyiptomi külpolitika nagy hibája volt, amit most korrigálunk. Ahogy a régi mondás tartja: ne tedd minden tojásod egyetlen kosárba."

Nabil Rashwan is hangsúlyozta, hogy Egyiptom milyen fontos állam a közel-keleti és észak-afrikai területen. Az Oroszország és Egyiptom közötti erősebb kapcsolat jelentősen növeli az oroszok politikai és gazdasági befolyását az egész régióban, illetve oltalmazza az orosz nemzetbiztonságot is.


Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China