• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
[Hangos Magazin] Az ENSZ Biztonsági Tanácsa nyílt vitát tartott a nemzetközi békéről és biztonságról
2015-03-18 15:14:09
CRI
Kedves hallgatóink, itt a Kínai Nemzetközi Rádió! Február 23-án Wang Yi kínai külügyminiszter, az ENSZ Biztonsági Tanácsának soros elnöke a szervezet New York-i székhelyén elnökölt a nemzetközi békéről és biztonságról szóló nyílt vitán. A részletekről, kérjük, hallgassák meg rádiónk ENSZ riportere, Su Yi tudósítását.

A találkozón Wang Yi kiemelte, hogy 2015 a világ fasizmus felett aratott győzelmének, illetve az ENSZ megalapításának 70. évfordulója. Egy ilyen fontos esztendőről érdemes megemlékezni, hiszen történelmi pillanat, ami összeköt bennünket a múlttal és a jövővel. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának soros elnökeként Kína azt javasolta, adja meg a kezdőlökést ez a nyílt vita arra, hogy más országok történelmi példáján okulva új jövő épüljön.

Wang Yi kínai külügyminiszter hangsúlyozta, hogy bár az ENSZ alapító okiratának aláírása óta 70 év telt el, ám az okiratban foglaltak nem évültek el.

„Ezek az alapvető iránymutatások a bolygó minden lakójának érdekeit szolgálják, 70 év elteltével is fontos gyakorlati jelentőséggel bírnak: nélkülözhetetlen szerepet játszanak a világ stabilitása és békéje védelmében."

1945. június 25-én a 2. világháború végének előestéjén az ENSZ San Franciscó-i alapító közgyűlése egyhangúlag fogadta el a szervezet alapokmányát. Wang Yi leszögezte, hogy a 70 évvel ezelőtti állapotokhoz képest az emberi béke és fejlődés jelentős haladást ért el, de az ENSZ Alapokmányban felvázolt szép terveket még nem sikerült teljes mértékben megvalósítani.

Wang Yi kiemelte: a világ antifasiszta szövetségnek fontos erődjeként és a háború fő keleti hadszíntereként Kína hatalmas nemzeti áldozatot hozott és jelentősen hozzájárult a háború megnyeréséhez. Az ENSZ alapító, illetve a Biztonsági Tanács állandó tagjaként, Kína mindig is rendíthetetlenül védelmezte az ENSZ Alapokmány szellemiségét, és támogatta a szervezet a világ békéjének és stabilitásának fenntartásában betöltött szerepét. Xi Jinping kínai elnök is olyan új típusú nemzetközi kapcsolatok kialakítását szorgalmazza, amelyek középpontjában az együttműködés és a közös előnyök állnak, hiszen ez nem csupán továbbörökíti az ENSZ Alapokmány céljait és elveit, de meg is újítja és tovább is fejleszti őket. Wang Yi is rámutatott, hogy a nemzetközi közösségnek új vért kell pumpálnia az alapokmányba.

„70 év elteltével az ENSZ Alapokmánya még ma sem elavult. Viszont nekünk nem csupán az okirat szellemiségét kell követnünk, összehangba kell hoznunk a saját korszakunk irányzataival és tényleges szükségleteivel, folyamatosan gazdagítani az alapokmány jelentéstárát, megtölteni új életerővel és vitalitással."

A 21. század nemzetközi kapcsolatai vonatkozásában Wang Yi a béke, együttműködés, tisztesség és közös érdekek támogatása, illetve a konfliktusok, szembenállás, diktatúra és kirekesztés elutasítása mellett emelt szót.

„Napjainkban a világ összes országa egyre inkább kölcsönösen függ egymástól, érdekeik konvergálnak. Az elavult eszméket (pl. a hidegháborús gondolkodásmódot) határozott mozdulattal a történelem kukájába kell dobni."

Ban Ki-moon, az ENSZ főtitkára nyitóbeszédében felidézte, mennyit változott a nemzetközi közösség az ENSZ Alapokmány aláírása óta. Az ENSZ Alapokmányban lefektetett elvek ma is érvényesek, értékesek és fontosak, hangsúlyozta.

„Nagyon más a mai és 1945-ös világ, amikor a San Franciscó-i alapító közgyűlésen egyhangúlag elfogadták az ENSZ Alapokmányát. Az ENSZ-tagállamok száma közel négyszeresére nőtt, színre léptek a feltörekvő országok, felütötte a fejét a globalizáció, az urbanizáció és a migráció, felgyorsult a tudományos-technológiai fejlődés és az éghajlatváltozás, amik mind-mind formálják jelenkori társadalmunk és folyamatosan változó nemzetközi kapcsolataink. Viszont az ENSZ Alapokmány szellemisége ma is érvényes, értékes és fontos."

Ban Ki-moon is arra szólította fel a nemzetközi közösséget, használja ki az ENSZ megalapításának 70. évfordulójában rejlő lehetőséget, s gondolkozzon el arról, hogyan lehetne hatékonyabban szembenézni az emberiség közös kihívásaival.

„Ki kell használnunk a 70. évforduló kínálta lehetőséget, komolyan fontolóra venni közös ügyeinket, köztük pl. a világbékéért tett erőfeszítéseinket vagy a nemek egyenlőségéért vívott küzdelmünket, hogy ezzel is csökkentsük a katasztrófák előfordulásának veszélyét. Meg kell ragadnunk a kínálkozó alkalmat a fenntartható fejlődés innovatív támogatására és az éghajlatváltozásból fakadó problémák kezelésére."

Wang Yi kínai külügyminiszter február 23-án az ENSZ székhelyén, New Yorkban találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. A megbeszélésen a két külügyminiszter egyetértett abban, hogy továbbra is ápolni kell a magas szintű kapcsolatokat, illetve meg kell erősíteni a kommunikációt és koordinációt a főbb nemzetközi és regionális kérdésekben. Aznap Wang Yi találkozott Ivica Dacic szerb első miniszterelnök-helyettessel és külügyminiszterrel is. A kínai külügyminiszter elmondta, hogy Kína kész Szerbiával együtt erőfeszítéseket tenni a két ország közötti kapcsolatok fejlesztéséért, illetve a jelenlegi feladat a közlekedési infrastruktúra területén fennálló együttműködések gyakorlati megvalósítása. Ivica Dacic hangsúlyozta, hogy a felek bővíteni kívánják a magas szintű cserék számát, illetve fel kell gyorsítani a szerb-magyar vasút, a kínai-európai szárazföldi és tengeri gyorsvasút és más nagy együttműködések kivitelezését.

Az ENSZ február 23-i nyílt vitáján több mint 70 ország és nemzetközi szervezet képviselői vettek részt. Ez a miniszteri szintű nyílt vita nem korlátozódott az ENSZ BT 15 tagállamára, a szervezet minden tagországának képviselője előtt nyitva állt. A résztvevők ki is használták az alkalmat számos égető nemzetközi probléma megvitatására.


Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China