• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
[Hangos Magazin] Xi az USA-ba látogat
2015-03-25 16:30:03
CRI
Kedves hallgatóink, itt a Kínai Nemzetközi Rádió! Idén szeptemberben Xi Jinping kínai államfő részt vesz az ENSZ megalapítása 70. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen, illetve hivatalos látogatást tesz az Egyesült Államokban. A kínai és amerikai diplomácia legjelentősebb 2015-ös eseménye vajon milyen hatást gyakorol majd? Mégis milyen változásokra számíthatunk? Március 9-én Cui Tiankai, a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület (KNPTT) 12. Országos Bizottságának tagja, egyben Kína amerikai nagykövete adott interjút a Kínai Nemzetközi Rádiónak. A részletekről, kérjük, hallgassák meg riporterünk tudósítását.

Xi Jinping kínai elnök szeptemberi hivatalos látogatása egyértelműen a kínai és amerikai kapcsolatok idei fénypontja. Mindkét fél már az esemény előtt hat hónappal megerősítette, valóban hivatalos útra megy a kínai államfő az Egyesült Államokban, ami szintén azt mutatja, mennyire komolyan veszi a két ország ezt a látogatást.

Ezúttal milyen témák kerülnek terítékre Xi Jinping útján? Cui Tiankai elmondta:

„Konkrét ügyeket fogunk megvitatni. Amilyen gyorsan változik napjainkban a világ, bajosan lehetne megjósolni, hogy mi fog történni a következő hat hónapban, a politikai, biztonsági és pénzügyi változások pedig óhatatlanul tükröződnek a kínai-amerikai kapcsolatokban. Ugyanakor a két félnek rengeteg megbeszélnivalója van, például a kétoldalú beruházási megállapodások, amik reményeim szerint a lehető leghamarabb és leggyorsabban haladhatnak előre. Ezen kívül a kétoldalú kapcsolatok néhány mechanizmusáról is párbeszéd indul az elkövetkező hónapokban, hiszen ezek készítik elő teljesen a terepet a két államfő találkozójára. Szóval, ez szerepel az átfogó cselekvési napirenden, a nagyon sűrű napirenden."

2013 nyarán Kína és az Egyesült Államok elnöke Kaliforniában találkozott, ahol egyezményt írtak alá új típusú kapcsolatok kialakításáról a két nagyhatalom között. 2014 őszén Xi Jinping és Barack Obama a pekingi Zhongnanhaiban ült össze, ami megerősítette, hogy jó úton halad a két nagyhatalom közötti új típusú kapcsolatok megalapozása. Cui nagykövet mindkét eseményen jelen volt, érzése szerint az elmúlt több mint egy esztendőben elmélyült a kínai és amerikai viszony, valamint a kölcsönös megértés és bizalom is tovább nőtt.

„Az elmúlt két év magas szintű kínai és amerikai találkozói is azt bizonyítják, hogy a két elnök nagyon jó munkakapcsolatot alakított ki egymással. Részben nem hivatalosan, viszont nagyon mélyen és őszintén vitattak meg ügyeket, nem csak kétoldalú kérdéseket, de regionális problémákat is. Nem kizárólag a jelennel foglalkoztak, szóba került köztük Kína és az USA történelme és kultúrája is. A megbeszélések nagyon hatékonynak bizonyultak, így mindkét fél úgy gondolja, hogy folytatni kívánja a tartalmas magas szintű párbeszédet."

Cui Tiankai azt is megemlítette, hogy a kínai-amerikai új típusú nagyhatalmi kapcsolatok felépítése eddig példátlan a történelemben, hiszen a konfliktus- és konfrontációmentesség, az együttműködés, illetve a minden fél számára nyertes helyzet elvein alapszik.

Cui Tiankai hozzátette, mindkét fél az új típusú kapcsolatok további elmélyítésére törekszik majd.

„Az elmúlt két évben egyre jobban kikristályosodtak a célok és koncepciók. A két fél valójában lépésről lépésre a célkitűzés megvalósításán dolgozik, ami persze egy folyamat, nem fog egyhamar befejeződni. Én úgy vélem, ahogy fokozatosan haladunk előre, úgy látjuk egyre világosabban a célunk is. Akárhogy is alakul a kapcsolatunk, mindketten világosan az együttműködés és a kölcsönösen nyertes helyzet kialakítására törekszünk."

Azt azonban Cui Tiankai is elismerte, hogy a történelmi, kulturális és intézményes eltérések miatt sok nehézséget és problémát kell leküzdeni a két ország közötti új típusú nagyhatalmi kapcsolatok megteremtése során. Az elmúlt két évben Kína és az Egyesült Államok jól kezelték különbözőségeiket, a kölcsönös bizalom is nőtt.

„Nőtt a bizalom, bár a növekedés sebessége nem volt olyan gyors, mint ahogy szerettük volna, jelentős növekedés történt. Néhány nagyon nehéz kérdést is meg kell oldanunk, aminek mindkét fél konstruktív szellemmel és együttműködő hozzáállással vág neki. A kétoldalú katonai kapcsolatok is szépen fejlődtek az elmúlt időszakban, kínai hadihajó látogatott az Egyesült Államokba, ami szintén a kölcsönös bizalom elmélyülésének a jele."

Az idei tavaszünnep előtt Cui Tiankai az Egyesült Államokban úgy nyilatkozott: reméli, hogy a kínai holdnaptár Kecske évében a kínai és amerikai kapcsolatok terén „a nyájas kecskegidák", nem pedig „a gonosz farkas" fog diadalmaskodni. Ezzel ugyan egy kínai mesesorozatra utalt, amerikai kollégái tökéletesen megértették, mire céloz, ami ismét csak a mélyülő kínai-amerikai konszenzust támasztja alá.

„Igyekeztem olyan kifejezést találni, amit mindkét nép tökéletesen megért. A beszédem után nem sokkal egy szemináriumon vettem részt New Yorkban, ahol egy volt amerikai miniszter is jelen volt. Miután megkérte a titkárát, nézzen utána pontosan a metaforámnak, hozzám fordult és biztosított arról, hogy az amerikai nép is „a nyájas kecskegidák" pártján áll."


Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China