• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
[Mai Kína] Disznószemmel a vakság ellen
2015-06-23 19:52:40
CRI

Júliusban megkezdődik annak a mesterséges szaruhártyának a tömeggyártása, aminek a fejlesztésén több mint egy évtizeden át dolgoztak kínai tudósok. A szaruhártyák sertésektől származnak. Az orvosok szerint ez segíteni fog áthidalni a donorszerv-hiányt.

Huang Yuanzhen öt éve él sertésszaruhártyával a jobb szemén.

Mostanra már képes ezzel viccelődni, ezzel okoz meglepetést azoknak, akikkel találkozik. Ám, mikor először meghallotta, hogy az orvosok egy disznó szemének darabkáját akarják beültetni a szervezetébe, elfogta a rettegés és az undor.

2010-ben az akkor 52 éves földműves a közép-kínai Hubei tartomány Songzi járásában élt. Véletlenül megszúrta a jobb szemét egy bambuszszilánkkal, mikor a mezőn dolgozott. Azonnal éles fájdalom hasított belé, és a szemét sem tudta kinyitni többé.

Mikor végre sikerült, a sötétségen kívül semmit sem látott. A következő hónapokban kórházról-kórházra járt segítséget keresve. Az orvosok megállapították, hogy fekély borítja a szaruhártyája több mint felét és megvakult a jobb szemére.

Ám, hamarosan fordulat következett be: kezelőorvosa a wuhani kórházban, Zhang Mingchang, megkérdezte, hozzájárulna-e, hogy egy mesterséges szaruhártyát ültessenek be neki. Azt is közölték vele, hogy az új találmány elsődleges alkotóeleme sertésszaruhártya.

„Megrémültem attól, hogy egy disznó szeméről van szó," mesélte Huang. „De az orvosok azt mondták, hogy ha beleegyezem, a cég, amelyik kifejlesztette, állja a műtét költségeit." Ráadásul, mivel csak egy szemére látott, folyamatosan elesett vagy beleütközött másokba, a jobb szeme pedig lüktetett a fájdalomtól.

Úgy döntött, rááll a műtétre.

Egy gyógymód víziója

Úgy 10 évvel azelőtt, hogy Huang rábólintott az operációra, Jin Yan, a 4. Katonai Orvostudományi Egyetem professzora és kutatója, felkérést kapott a hongkongi székhelyű China Regenerative Medicine International (CRMI) cégtől.

A vállalat arra volt kíváncsi, együttműködne-e velük mesterséges szaruhártyák kifejlesztésében.

Kínában a keratitis, vagyis szaruhártya-gyulladás okozza a legtöbb vakságot a hályogok után. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint több mint 4 millió keratitises beteg van Kínában, a számuk pedig évente 100 ezerrel nő.

A betegség műtéti megoldása a szaruhártya-átültetés. Viszont hatalmas szakadék tátong a betegek és a rendelkezésre álló szaruhártyák száma között.

„Évente úgy ötezer donorszerv érkezik be, ami csak a páciensek töredékének elég," jelentette ki Jin.

Világszerte sok kutatócsoport dolgozik mesterséges szaruhártyák kifejlesztésén, ám a klinikai kísérleteken túl egyik sem jutott még.

„Az orvosok és kutatók már régóta igyekeznek mesterséges szaruhártyákat létrehozni," vallotta be Jin. „Viszont összetett struktúrája és sérülékenysége miatt ez eddig még senkinek sem sikerült.".

Jin korábban már együtt dolgozott a fejlesztőcéggel egy mesterséges bőr kifejlesztésén, ami felgyorsítja a beteg gyógyulását és hatékonyan kezeli a fekélyeket. Így amikor belevágott a mesterséges szaruhártyák kifejlesztésébe, arra gondolt, kollagént használ itt is.

Ám, a csapata hamarosan ugyanabba a problémába ütközött, amibe a külföldi kutatók. Felfedezték, hogy a kollagén sehogyan sem tudja imitálni az emberi szaruhártya vékony, de bonyolult szövetstruktúráit. Ekkor fordult a csapat az állatvilághoz.

Az állat szemének hasonlítania kellett az emberi szemhez, plusz, olyan állat kellett, amit könnyű tenyészteni és egészségesen tartani. Ezeket az igényeket figyelembe véve a kutatók macskák és kecskék felhasználását is fontolóra vették, míg végül a sertések mellett kötöttek ki.

Az állat kiválasztása csupán az első lépés volt. A neheze csak eztán jött: kiokoskodni, hogyan lehetne megakadályozni, hogy a gazdatest kilökje a beültetett szervet.

A leggyakoribb megoldás a donor sejtjeinek és antigénjeinek eltávolítása az immunválasz mérséklése érdekében, viszont nem volt egyszerű olyan módszert találni, ami eltávolítja a sejteket, de nem sérti meg a sertésszaruhártya struktúrájának épségét.

Jó pár év elment az eljárás kifejlesztésére.

Ez után Jin csapata több ezer állatkísérletet végzett. A kutatócsoport több mint 10 ezer sertést használt fel.

A kutatók később az „Aixintong" nevet adták a mesterséges szaruhártyának, ami elég ártalmatlanul hangzik, és semmiféleképp nem utal a termék állati eredetére.

A páciensek meghallgatott imái

Az operáció után Huang megpróbálta kinyitni a szemét, ám, a látása homályos maradt.

Nem tudta, hogy ő az első kínai páciens, akinek mesterséges szaruhártyát ültettek be.

A látása fokozatosan javult, a jobb szeme végül elérte a bal szeme látóképességének 80%-át.

Azt sem tudta, hogy ez felbátorította az orvosokat, akik aztán 114 beültetést hajtottak végre öt kínai kórházban, 109 esetben sikeresen.

A betegeket pár hónappal később berendelték ellenőrzésre. Az eredmények meglepően jók voltak: a mesterséges szaruhártya ugyanolyan jól működött, mint a természetes.

Áprilisban a kínai élelmiszer- és gyógyszer-felügyelet megadta az orvosi engedélyt az Aixintongnak, az első kínai biomérnökök által létrehozott és szabadalmaztatott mesterséges szaruhártyának, amivel egyúttal áldását adta a felhasználására is.

Júliusban pedig megkezdődik a mesterséges szaruhártya tömeggyártása és sebészeti alkalmazása.

A betegek már most is érdeklődnek a szaruhártya után a wuhani kórházban, ahol Huang Yuanzhent operálták. A múltban a hosszú várakozási idő miatt, gyakran el kellett távolítani a páciensek egész szemgolyóját, mert elfertőződött.

Már folynak az előkészületek a mesterséges szaruhártyák felhasználásának beindítására. A hírek szerint a shandongi szemkórházban már megkezdődött a sebészek képzése, a remények szerint idén száz orvos vesz részt a programban.

Egy shandongi doktor úgy nyilatkozott, hogy a páciensek a jövőben akár már két nappal a diagnózis után új szaruhártyát kaphatnak.

Az ellátás érdekében a tudósok sertéstelepet hoztak létre a Guangdong tartományi Shenzhenben, ahol minden disznónak saját azonosítószáma van.

Ha egy szaruhártya csődöt mond a beültetés után, a tudósok könnyen kideríthetik, melyik sertéstől származott.

Maradtak kételyek

Jin szerint a kezdetekben sokan megkérdőjelezték a kutatását. A tudományos konferenciákon csak egy maréknyi ember hitt abban, hogy sikerrel járhat.

Sikerei ellenére, a találmányát nem vették át széles körben.

Miután Jin csapata publikálta eredményeit, egy amerikai kutatócsoport is közzétett egy cikket a Látás- és Szemészetkutató Társaság szaklapjában. Az írás kiemelte, hogy tökéletlenségek lehetnek a nemzetközi kutatócsoportok jelenleg használt sejttelenítő módszereiben, külön is megemlítve Jin brigádját.

Még a kínai orvosoknak is kételyeik voltak a klinikai tesztek során. Az Aixintong túl új találmány volt.

Zhang Mingchang, a Huangot operáló wuhani sebész is azt mondja, erős kétségei voltak. Fogalma sem volt, hogy az Aixintong biztonságos-e, hát, még hogy beválik-e.

A műtét során a keze ügyében volt néhány tartalék szaruhártya, köztük egy emberi is, ha a szükség úgy hozná.

Ám Huang felépülése és 2013-as kontrolvizsgálata fokozatosan eloszlatta Zhang kételyeit.

Egyre optimistább lett az Aixintong kilátásait illetően, miután 90%-os sikerrátával elvégzett egy 47 beültetésből álló klinikai kísérletsorozatot.

Huang mit sem érzékelt az Aixintongot érintő kétségekből és vitákból.

Májusban meghívót kapott a mesterséges szaruhártya hivatalos piacra dobási ceremóniájára Pekingbe. Utána életében először ellátogatott a Tienanmen-térre. Alig akarta elhinni, hogy mindkét szemével látja a műemlékeket, főként, mikor visszagondolt arra az időre, mikor még azt hitte, fél szemére örökre megvakult.

Az ünnepségen nem tudta elmagyarázni, hogyan működik a szaruhártya, így csak azt hajtogatta: „Ez jól működik. Újra tudok a mezőn dolgozni."


Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China